Ritmus és hang

Kezdődhetne a cikk azzal, hogy megjelent Kubinyi Júlia második szólólemeze, de ez nem lenne igaz. Három éve ez az állítás megállt, hisz akkori debütáló album teljes egészében róla szólt.

Szinte mindent bemutatott rajta, ami a hagyományos Kárpát-medencei népzenében számára kedves és amiben elmélyült. Akkor az állandó zenekara, a Dűvő kísérte, vendégként Bolya Mátyás, Unger Balázs és Szokolay Dongó Balázs szerepelt az albumon. Mondhatnánk, hogy az énekhang köré szerveződött minden, ebben igazunk is lenne, sőt az album beszédes címe is erre utalt: Magam járom.

Az új lemez, a Rustico már teljesen más történet. Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs és Zimber Ferenc közös albuma ez. Itt mindenki egyenrangú, az énekes, a fúvós és a cimbalmos kamara muzsikáját halljuk, ahol a hagyományos népdalok egy teljesen más kontextusba kerülnek, új jelentést kapnak. Ha azt mondjuk, hogy kortárs népzene, nem járunk messze az igazságtól. A cimbalom és a fúvós hangszerek nem nagyon találkoztak az autentikus népzenében, bár a dallamok kötöttek, de mégis meglódulnak a két hangszeres improvizatív játékától. A kamara zenekari formáció elég kitett állapot, se az énekes, se a hangszeresek nem bújhatnak a zenekar mögé, nem lehet „vetíteni”. Itt szó sincs erről, három felkészült zenész találkozásának vagyunk tanúi. Azt gondolom, hogy a Rustico sok más mellett, azért is egy figyelemre méltó album, mert a három zenész pontosan tudta, hogy ezúttal valami különleges dolgot hozhatnak létre. A céljukat lényegében elérték.



Kubinyi Júli természetesen énekel, nem akar senkit megszemélyesíteni azok közül az énekesek közül, akiket nyilván rengeteget hallott a gyűjtött anyagokon. A trió formáció kinyitotta, de nem hagyta magára, figyelmesen, éretten és meghatóan szépen énekel. Bensőséget és intimitást kölcsönöz a daloknak. „Az új népdalénekes generáció egyik legtehetségesebb tagja” írják róla sok helyen. Ez egy ideig érvényes is volt, de ideje lenne átírni a biográfiát, Kubinyi Júli ezt már jócskán meghaladta. Megérkezett.
Szokolay Dongót nem kell nagyon bemutatni, hisz kevés zenész van szerte e hazában, akivel nem játszott volna még együtt, műfajoktól függetlenül. Játéka ezúttal is lenyűgöző és kliséktől mentes. Hangszereivel (furulya, kaval, duda, hosszú furulya) most is magas színvonalon és ötletesen belakja azt a teret, amit ez a felállás és ezek a kompozíciók kínálnak számára.
Zimber Feri, hasonlóan Dongóhoz, számos projektben feltűnik, de valahogy kevesebb szó esik róla, pedig nagyon megérdemelné. Azokat a produkciókat, ahol ő játszik - legyen az hagyományos népzenekari felállás, trió, duó formáció, népzene vagy jazz - minden esetben megemeli játékával, nagyon egyénivé teszi. Érzékenyen, vagány és ötletes. Egyszer azt mondta valaki róla, hogy „ő a fiatal zenészgeneráció Lukács Mikije”. Nem nagyon tévedett.

Ez az egész nem csak arról szól, hogy itt vagyunk hárman, vannak ezek a dalok és készítsünk egy lemezt. Inkább a közöttök lévő emberi kapcsolaton van hangsúly. Ismerik, elismerik egymást, élvezik a másik játékát és társaságát. Jól kijönnek egymással és nem csak a koncerteken vagy a stúdióban töltött időre korlátozzák találkozásaikat. Tehát nem csoda, hogy ez a zenei beszélgetés is ilyen jól sikerült.
Aki már hallotta őket élőben, az tudja, hogy a koncerteken ezek a kompozíciók még jobban elszállnak, még izgalmasabbak és a legtöbb eseteben egészen máshova futnak ki, mint a lemezen. A lemez egy lenyomat, az idő kimerevített képe, de ne érjük be ennyivel. Ha valahol játszanak, vegyük a fáradtságot és néha töltsük az időnket  a társaságukban, mert megéri. Ez persze rajtuk is múlik, klassz lenne ha a Rustico nagy utat járna be.   

Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc - Rustico (Fonó Budai Zeneház, 2018)

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!