Ritmus és hang

Hogyan „bányászható ki” egy hegyből annak saját muzsikája? Miért imádság a népzene? Alkuszik-e a vers? Hol fonódik egyéni és közösségi emlékezet? Buddha a tudat, Jézus a szív? Valóban a befelé fordulás a boldogság záloga? Kaphatók könnyek kedvező áron? Interjú Mile Zsigmond költővel, zenésszel, a Bajdázó egyik alapítójával.

„Börzsönyizene” – mondtátok többször is a Bajdázó egészen unikális megszólalására. Nemrég Baranyában jártam, és arra gondoltam, hogy ezek szerint létezhet „mecsekizene” is, és valahol már első zsengéit próbálgathatja mondjuk egy Zengő nevű zenekar…

Igen, minden helynek megvan a maga zenéje, és aki ráhangolódik, az meg tudja szólaltatni. Aki ott, benne él, annak van képe, mítosza, története róla, aki ott tölti a mindennapjait és nem hagyja el, az érteni, hallani kezdi a helyet. Kívülről ez nehezebb: pusztán oda-odakapva nem lehet megragadni a mélyben megbúvó zenét. Ha máshol élnék, másmilyen verset, dalokat írnék. 

Hogyan „bányászható ki” egy hegyből a maga muzsikája?

Györffy Ákossal régóta barátok vagyunk. Sokat jártunk az erdőn, róttuk az utakat a hegyen. Csak mentünk, de ezt a tapasztalati anyagot nem terveztük tolmácsolni. Először egyéb módokon nyúltunk a zenéhez, és később azt vettük észre, hogy magától szólal meg a Börzsöny.
Gitárral, rock and rollal kezdtük, mint a legtöbben, aztán fordultunk a jazz és a komolyzene felé: ahogy változik az emberben a lelkület, úgy finomodik a műfaj. A zenei alkotás korai éveiben megtanultunk „kapálni”, és eljött az idő, amikor meg kellett tanulni a „földművelést” is. Hozzám mindig közel állt a költészet, így a megzenésített versek is, Cseh Tamást például sokat hallgattam.  A saját dalok pedig saját stílust jelentenek, nem egy meglévő áramlathoz való igazodást, betagozódást. 

Amerikai pszichedelikus folk, magyar népzene, ambient… Milyen szűrőn kellett mindezt átengedni, hogy ennyire esszenciális hangzást nyerjetek belőle?

Sok hatás ért, de mi nem gondolkodtunk. Egyszerűen csak lett valami a hömpölygésből, a sok beszélgetésből, erdőjárásból. Létrejött, kialakult ez a műfaj, és én nem tudtam, nem is akartam „bedobozolni”, felcímkézni azt. Egyébként, mi is az ambient pontosan? Ezt a helyzetet kerüljük ki azzal, hogy „börzsönyizenének” hívjuk, amit csinálunk. Sokat kísérletezünk, rengeteg a saját gyűjtésű minta – erdő, vagy épp hajóhang – a zenében. A "Megvallás" című, a Szűzanya köré felépülő dalban az öregasszony recitáló hangját például a márianosztrai templomban gyűjtöttem. Számunkra ez mind azt jelenti, hogy marad egy rés, egy kapu, ahol ki lehet lépni a műfajok és kategóriák előre lefektetett világából, és az improvizáció által lehetőség nyílik arra is, hogy átléphessünk a zenének egy olyan terepére, ahol még nem járt előttünk senki. Épp ezért természetes az is, hogy egy dalt sohasem játszol el kétszer ugyanúgy. Azért, mert meg van írva, a dal nem hal meg. Nagyon fontos, hogy a dalok maradjanak életben, ne száradjanak ki! Magánéleti történések mellett ez volt a másik oka a Bajdázó zenekar elmúlt évekbeli szünetének. „Egy kaptafa”-érzésünk volt, hiányzott az öröm, a fejlődés, jobban mondva a tágabbra nyitás.

Emlegetjük a népzenét, de nálatok se hegedű, se bőgő, se cimbalom: a népdalok szelleme mégis átjár minden Bajdázó-ütemet. Szerinted mi az, hogy népzene?

A népzenében egy közösség tudata szólal meg, az nem személyes produktum. Nem egy tehetséges valaki szerepléséről szól, hanem a közösség adja a magvát. A hagyomány, az őseink és annak ismerete világlik ki belőle, hogy hogyan is kell élni. Nekik még „egyenes bekötöttségük” volt az isteni világba: ez a forrás pedig más helyről nem közelíthető meg. A dalokban érezhető a feltöltöttség. A népzene imádság. A népművészet egésze az.

A "Lekapcsolom a villanyt a fejemben" című dalotokat legújabban hátrányos helyzetű ózdi srácok, a Várkonyi Csibészek feldolgozásában hallhatjuk egy jótékonysági akció keretében. Találkoztál a dallal? 

Igen, hallottam. Noha én nem így álmodtam meg, a dal önálló életet él: egyszer létrehoztuk, aztán elengedtük, és most a saját útját járja.

Ha jól tudom, tervezitek, hogy a közeljövőben Kárpát-medencei idős népzenészekkel fogtok együtt dolgozni. Hol tart a projekt?

Szerettünk volna beadni egy pályázatot erre, de ez most különböző okok miatt későbbre tolódik.  A népzenét tartom a legtisztább forrásnak, és régi álmom, hogy koncertkörutat csináljunk a Kárpát-medencében úgy, hogy mindenhol helyi népzenészekkel játszhassunk együtt. Nem valamiféle világzenei összemosásra gondolok: nem egymásra játszanánk rá, nem kísérnénk a másikat, hanem párhuzamosan zenélnénk. Felkérnénk őket, hogy játsszanak úgy, ahogy csak ők tudnak, hogy rajtuk legyen a hangsúly, aztán mi is játszanánk valamit. Úgy képzelem, hogy nem koncertre, hanem ünnepre megyünk, ahol valami szép dolog történik majd, és amire ott lelünk, az egy tiszta forrás, melyből meríteni lehet. 2015-ben a kedvesemmel megkerültük a Kárpát-medencét a Boldogasszony, Babba Mária tisztelete jegyében, egy vándorkiállítást utaztattunk, lépteink pedig egyfajta népmesei ösvényen haladtak. Emberekkel, sorsokkal találkoztunk, emlékeket gyűjtöttünk, megrázóan erős közösségeket fedeztünk fel, főleg Zobor vidékén. Az ottani embereket nem lehet egy formalevéllel megszólítani, hogy "Tisztelt Hölgyem/Uram, szeretnénk Önnel egy színpadon zenélni"… itt emberi kapcsolatfelvételre, találkozásra van szükség, személyesen kell elérni hozzájuk, ehhez pedig idő kell.

Minden szöveg saját szerzeményed. A 2016-os versesköteted és az egyik Bajdázó-lemez egyaránt az "Örökös zene" címet viseli. Meg tudod fogalmazni, mi a különbség dalszöveg és vers között?

Mi a vers? Babits Mihály azt mondja: nem tudom, de megismerem. Persze vannak a versnek fontos kritériumai, mint a prozódia, a rím, vagy épp a rímtelenség… sok minden belefér. De hogy valami mitől lesz vers, azt nem tudjuk megmondani. A dalszöveg már egy könnyebb eset, ennél a hang, a hangzás érdekében el lehet tekinteni tartalmi szempontoktól. A dalszöveg jobban kiszolgálja a dallamot. Ez hígabb dolog, mint a vers: az nem köt kompromisszumot, amíg nem érződik a teljesség. A vers nem alkuszik.

Költő is vagy. El tudod választani magadban a költészetet és a zenét? 

Ez valójában egy dolog. Ha verset írok, megszólal bennem a zene, és vice versa. Van, hogy csak pengetek, és abban a pillanatban kimondom, amit a zene előhív belőlem, és ez akár halandzsa is lehet. A kettő egyszerre születik, de legalábbis bennem nem elválasztható.
 

A vizuális művészetek is közel állnak hozzád?

A képi világhoz is ugyanúgy kapcsolódni kell, a vizuális megnyilatkozás is épp olyan fontos, de azt nem nekünk kell összebarkácsolni, hanem annak, aki ennek mestere. A Boldog a hegy borítóját a kedvesem, Huszár Andrea szobrászművész készítette. Vannak a képiség további erősítésére vonatkozó terveink, például jó volna vetíteni a koncerteken. 

Olyan, mintha a saját emlékezeted összefonódott volna a lakhelyed közösségi emlékezetével. Szövegeidben, zenédben is úgy táplálkozol a környezetedből, hogy szinte szimbiózisban maradsz vele – „belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága”, mondja Radnóti –, legtöbbször befelé tekintesz, mégis univerzális érvényű dolgokról zenélsz.

Vannak helyek, melyeknél egyszerűen biztosak vagyunk benne, mert érezni lehet, hogy ott valami van, valami történt. Például elhaladok egy bükkfa mellett, és bevillan egy kép egy fájdalmasan zokogó nőről. Más ember ugyanannál a bükkfánál ugyanerről az élményről számol be. Az ilyet meg lehet sejteni, de sok helyről biztosan is tudjuk, hogy milyen „múltja van.” Ahol benne van a sikoly a levegőben, arról az oromról egyszer csak kiderül, hogy valaki öngyilkos lett a szikláin. A Pilisben is jártam egy puskaporszagú, nyugtalanul vibráló helyen, amiről a helyiek elmondták, hogy a második világháborúban állófront volt ott, éjt nappallá téve lövöldöztek egymásra az emberek végeláthatatlanul. Ákos szokta mondani, hogy ha a Balatont lecsapolják, akkor is ott lesz. Meg lehet érezni a mögöttes tartalmakat. Ha szeretettel közelítünk, egyéni és közösségi mindig összekapcsolódik.

Archetipikus, szinte mágikus, a népköltészettel rokon dalszövegeid vannak. Milyen forrásban mosod meg az elhasznált szavakat, hogy a kezed alatt újra ilyen tiszták, rárakódott salaktól mentesek lesznek?

A nyelv vezet inkább, mint hogy én mosnám tudatosan. A magyar nyelv a legnagyobb beavatás: ezen a nyelven hozzá lehet férni az univerzumhoz – a külföldiek is ezt mondják. Nem én tisztítom a szavakat, nem volna hiteles, hiszen ahhoz nekem kellene teljesen tisztának lennem, de nem vagyok az. Ez még csak törekvés. Ember vagyok, úton. A szeretet például olyan szó, hogy ahogy kimondom, rögtön megmérettetek általa. A nyelv mos engem, nem fordítva. És én nem akarom a Monti-csárdást játszani, én a minél egyszerűbb kifejezésre törekszem. A 2015-ös utunk során találkoztunk Brath Margittal, vérasztó asszonnyal, aki a lélek kivezetőjének funkcióját látja el a közösségben, és rengeteg ehhez kapcsolódó éneket énekel. Ő nem hajlítgat, nem díszíti a dallamot.

"Levetkőzöm csillagokig / múltam jövőm ingem gatyám / élek, ahogy a Duna folyik / jelen pillanatban csupán.” A "Varrva a szám" című dalt idéztem. Én úgy látom, hogy a meditatív-hipnotikus hangzás, a keleti filozófia, a keresztény-európai kultúra elemeivel átszőtt szövegek miatt a Bajdázó egyfajta szellemi szintézis kelet és nyugat, ciklikus és egyenes vonalú gondolkodás között. Túlzok, vagy igazam van?

Ez így van. De nincs Kelet, és nincs Nyugat. Nincs ilyen különbség. Mi az, hogy nyugat? Jézus sem Európában született, minden keletről jön. Nincs különbség Buddha és Jézus között, komplementerek egymással. Buddha a tudat, Jézus a szív. Én úgy gondolom, hogy egy hegyre sokféleképpen föl lehet menni: ezek a vallások. De az sem véletlen, hogy hova születünk: van jelentősége annak, hogy én például egy magyar, keresztény kultúrába, adott hagyományba ágyazódtam.

Az interjúra készülve a Google-találatok egyikét félreolvastam: „Mile Zsigmond KÖNNYEI kedvező áron.” Milyen árat fizet az ember azért, hogy elvonulva, az alkotás szellemében, nyugalomban éljen? A Meghalt a barátomat hallgatva az jutott eszembe, hogy azon a fajta halálon, melyet követően „kávéval és gyógyult sebekkel” fogadjuk szeretteinket, életünk során többször is átesünk. Mi gyönyörködünk a munkád gyümölcseiben, de nem látjuk, milyen áldozatok, „halálok” kellenek mindehhez.

Én nem élek nyugalomban. Rengeteg problémával küzdök, legtöbbször elkent, rossz dolgok tisztázásával. Ha az ember elindul szemben az árral, akkor megmérettetik. Minden szög kibújik a zsákból: saját magával kell szembenéznie. Sok munkával, nélkülözéssel, örömmel vagy fájdalommal teli felismeréssel kell számolnia. Minden a fejére esik, és ötpercenként akarja majd feladni. Éles zokogásokkal tűzdelt tanulás ez, keserves, mint a mesebeli próbák. Én föladtam egyfajta idealizmust, és elindultam világot látni. Világot látni, megvilágosodni: ugyanazt jelenti.

Az ős-Bajdázó lemezen szerepel a "Készül a hegy" című dal. A francia impresszionista festők lendületétől, a karneválszerű „életétvágytól”, a zsizsegő hangszereléstől, zenei motívumoktól a Boldog a hegyhez érve eljutottatok a tiszta, csöndes önreflexióhoz. „Csak befelé vezet kiút” – hangzik a Boldog a hegy refrénje. A befelé fordulás a boldogság záloga?

A Készül a hegy egy más állapotot tükröz. Akkor magába szívta az ember a világot. Összehordtunk mindent, ami akkor lötyögött az agyunkban, Exupérytől a francia impresszionistákig. Utána elkezdtük látni a világ erővonalait, és kerestük, hogy mibe lehet kapaszkodni. Azzal meg lehet mérni az embert, hogy ha a lélek sötét éjszakáján magára marad, akkor van-e kapaszkodója, és ha igen, mi az. Az úton, amit említettél, számomra fontos állomások voltak Eckhart mester, a Biblia, Nagy László költészete, Arany, Petőfi, Vörösmarty, Kerouac… érdekes, hogy nem mondok zenészeket… John Lee Hooker... és Szabados György. Ő meghatározó fordulópont az életemben.
Az, hogy csak befelé vezet kiút, nem azt jelenti, hogy el kell vonulni, be kell zárkózni. Volt, amikor azt gondoltam, hogy a diófa alatt kell ücsörögni a boldogságért, de ez nincs így. Feladatok vannak.  Ha elvonulnánk, megfagynánk és szoronganánk. Ehelyett azt a mesebeli „belül”-t kell megtalálni, ami idővel kívül is megmutatkozik. Az a szabadság, amikor felismerjük, melyik úton kell mennünk, és végig is megyünk rajta, legyen bármilyen gyötrelmes is. Az idealizmus veszélyes, mert nem úgy láttatja az életet, ahogyan az működik. Felismertem azt is, hogy a természet nem díszlet az ember életéhez, hanem szigorú ok-okozati valóság, törvények rendszere, nem lehet vele viccelni. De az ilyen jellegű felismerésektől csak több erőt kap az ember: nem ettől fárad el, hanem az önsajnálattól és a konokságtól.

Boldog a hegy. Te boldog vagy?

Igen, mert azon az úton megyek, amelyiken kell – és ami nem zökkenőmentes, nem jelent feltétlen kacagást.

2016-ban versesköteted, 2017-ben lemezetek jelent meg. Mi készülődik most benned?

Már megvannak bennem egy következő lemez foszlányai. Írni is nagyon szeretnék, de sosem jutok oda, még mindig „bünti van”… de ha írhatnék, arról a tátongó szakadékról írnék, ami a hagyomány és aközött a világ között van, amiben benne kell élni. Miért van ez a robbanás előtti, középpont nélküli állapot? Hogyan kell élni? Mi a nő, a férfi, hogy kell viselkedni, mit kell tenni?  A hagyománynak vannak válaszai, nekünk nincsenek, ezért a válaszokkal rendelkező forrásból kell táplálkozni. Ezt nekem is tanulnom kellett: egy lakótelepről jövök, a kommunizmus évtizedein át egy liberális világba érkeztem. Volt, hogy elrontottam az életem, mert nem tudtam, hogy adott helyzetben hogy kell reagálni: ha egy Matula bácsi mellett nőttem volna fel, kevesebb vargabetű lett volna az életemben. De nem baj, hogy így alakult. Ma óriási baj a semlegesség: senki nem tesz kijelentéseket. Ha állítok valamit, az legalább tisztességes, mert megmondom vele, hogy ki vagyok. Ma sose mondunk semmit, azt viszont nagyon tehetségesen tesszük. A rock and roll és a punk is legfeljebb addig viszi el az embert, amíg ki tudja mondani azt, hogy NEM. De tovább nem vezetnek. Nekünk az igen-t, a kiutat kell megtalálni.

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!

"Bajdázó: Boldog a hegy" lemezkritika itt olvasható

Mile Zsigmond Zsolt kötetei (Olvass kortársakat! A borítók egyben linkek is)

Győrffy Ákos kötetei