Bartók úgy határozta meg a népdalt, mint amit „sokan és sokáig énekeltek”. Kalász Máté és Mihó Attila olyan karakterei és prímásai az autentikus népzenei áramlatnak, akikről sokan és sokáig beszélhetünk: a legaktívabb fiatal zenészek közé tartoznak markáns játékstílusukkal és alapos, magabiztos tudásukkal. Mindketten hiteles játékmódjukról ismertek, sokoldalúságukat és zenei elképzeléseiket pedig frissen megjelent bemutatkozó lemezeikről ismerhetjük meg még jobban.

A két lemeznek van egy olyan zenei-stilisztikai szempontból közös metszete, amely, úgy gondolom, fontos szempontja az autentikus népzene létének és továbbélésének: a szikár, karcos, erőteljes hangzás, amely megtölti élettel és életszerűséggel a hangteret. A hangszerek súlyos, tömör megszólalása azt a letaglózó és felejthetetlen élményt juttatja eszembe, amikor életemben először hallottam élő népzenét; azt az érzést sokan ismerjük, amikor az egy-két méterre lévő hangszerekből áradó hangzuhatag megtölti a tudatot és átjárja az ízületeket. Nem gyakori, hogy ezt az emléket egy hangfelvétel elő tudja hozni az emberből! Mindkét lemez nagyon él, érződik bennük a terepjárás és a személyes élmények, amelyeknek feltétlenül ott kell lenniük a zene mögött ebben a műfajban.

Mihó Attila játéka nagyon precíz és kidolgozott, de mégsem steril, inkább nagyon is dinamikus. Sokszínű zenei anyagot válogatott össze, mely visszautal a lemez címadására és a kísérőfüzetben megfogalmazott célokra. A zenei utazásnak nevezett folyamat bizonyítja a prímás és bandája sokoldalúságát és felkészültségét. A teljesen autentikus megszólalásra törekvő stílusban eljátszott darabok tisztán, egyenesen elkülöníthetőek egymástól a tájegységek különböző zenei karakteréhez hűen. Az énekek nyersebb, klasszikusan népies hangvétele még egyet “régiesít” a lemez összhangzásán. Az egyszerű, nem túl korszerű köntösbe bújtatott, a műfajban kivételesen jó zenei anyag azonban megérdemelne egy sokkal kreatívabb, művészileg is hasonló színvonalú grafikai munkát.

Kalász Máté lemezén a zenei építkezéshez és a hangulattermetéshez sokat hozzátesz Paár Julcsi éneke, aminek egyedisége és kiforrottsága van, a buzai zene jellegzetes színeit és hangulatát pedig nagyon erőteljesen adja át. Az egész lemezen ott pihen egy meleg, kerek hangzás, a zene variációs és dinamikai lehetőségeit kihasználva, de egyben, szikáran tartva azt. Kalász Máté is sokféle és hosszú utat jár be zeneileg, de aki régről ismeri, mégis a mezőségi, főleg a magyarpalatkai zenével azonosítja őt, nem véletlenül.

Nekem innen indul és ide tart minden zene. Önmagamat a palatkai zene muzsikálásával tudom legjobban kifejezni. Tizenöt évesen, 2004. december 22-én hallottam élőben először a palatkai bandát muzsikálni. Tudtam, hogy a Kodobák zseniális játéka végig fogja kísérni az életemet a végtelenségig. -  Kalász Máté

Kitűnik, hogy mennyire fontosak számára az emberi kapcsolatok és mennyire nagyra értékeli azokat a zenészeket, akik tanulását segítették, ezt meg is fogalmazza a lemez leírásában. Az összhang nagyon is átüt a zenekar és a prímás között! Tökéletesen érződik, hogy ez a lemez sem kommersz világpiaci termék kíván lenni: az ember akar megmutatkozni zenéjén és szavakba öntött érzelmein, személyes gondolatain keresztül, hogy olyan arcát is megmutassa, amelyet talán kevesen ismernek. 

A népzenéhez nem szokott fülnek talán kevésbé érthető és megmagyarázható, hogy miért játsszák akár öt-tíz percen keresztül ugyanazt a dallamot, miközben semmi sem változik. Pedig igenis van változás, van elmozdulás! Máté szerint egyetlen adott dallamot is lehet sokáig izgalmasan muzsikálni, amelyet a lemez anyaga kétségtelenül prezentál is.

Ez a műfaj ezt adja a hallgatónak: finom ritmikai és dallamvariábilitás, érzelmi töltet, őszinte, élő hangzás az akusztikus hangszerek saját, természetes hangján keresztül. A Kalász Banda lemezén megszólaló realtime "tánchangok" még élőbbé teszik a felvételeket. Összességében az itt elhangzó muzsika erőteljesen képviseli éa alátámasztja a szándékot, hogy a zene legyen természetes, “befolyásolatlan”, tiszta állapotában hallható, abban a szerény, de nemes egyszerűségében, amellyel a legjobban hat az érzelmeinkre, amellyel a legtöbb képet tudja festeni a képzeletünkben, amellyel a legtöbb csendet és békét tudja megteremteni bennünk vagy a bennünk rejlő legpusztítóbb tüzet segíti előtörni. A felvételek helyszíne a Lehmann Pince a Szekszárdhoz közeli Dúzson. Ez mindent elmond és mindent megmagyaráz.

Mihó Attila vagy Kalász Máté lemezétől nem teljesen függetlenül azt az észrevételt tenném, hogy az autentikus népzenei lemezek külalakja általában nincs túlgondolva. Ennek több olyan oka is lehet, amellyel alapszinten egyet kell értenem, ám ezek a kreativitás hiányát és olykor a kivitelezés alacsony színvonalát mégsem menthetik. Először is, talán sokan azt gondolják, hogy ez egyáltalán nem lényeges, csak egy járulékos megoldandó faktora a lemezkiadásnak. Másrészt előkerülnek az aggályok a tartalom és a forma közti összhanggal kapcsolatban. Fontos, hogy maga a lemez a zenei stílushoz, a műfajhoz illeszkedő outfitet kapjon.
Népzene esetében, például, el tudom képzelni a túlzásoktól, a hivalkodástól, a nem klasszikus formáktól, a modern stilisztikai és grafikai elemektől való félelmet. Klasszikusnak gondolok egy lemezborítót, amelyen feltehetően  minden közreműködő fotója akkurátusan szerepel, a helyszín lehetőleg természeti vagy többnyire népi szobabelső földszínekkel, naturális effektekkel, amik általában pont az ellenkező hatást érik el. Ezzel az egésszel nincs gond, mert az ilyen képi megoldások is tele vannak jobbnál-jobb lehetőségekkel, maga a jól bevált séma pedig biztos pont, ami ismételten fontos. Ha azonban arra gondolok, hogy egy lemez lehetőséget nyújt egy afféle összművészeti alkotás létrehozására, amely természetesen minden eszközével a tartalom, a zene kifejezője, akkor nem tudok elégedett lenni a műfaj ezirányú ízlésével vagy inkább járatlanságával.
Úgy gondolom, jót tenne az autentikus népzene grafikai megjelenésnek a kevesebb zsánerkép és a több kortárs elem. Íme a piaci rés! Ha pedig piac, akkor azt is szem előtt kell tartanunk - ha utáljuk, ha nem -, hogy az elkészült lemezünket - amellyel zenei hitvallásunkat és aktuális tudásunkat közöljük a nagyvilággal - hatékonyan csak a kereskedelem útján juttathatjuk el azokhoz a potenciális érdeklődőkhöz, akik a táncházas, népzenész és néptáncos körökön kívül élnek. (Feltéve, ha nem az a célunk, hogy kiadjunk egy drága emléket a magunk és egy mindig bevethető ajándéktárgyat a családtagjaink részére...)

Akiknek nem elég meggyőző érv, hogy Mihó Attila nevét olvassák a lemezborítón, mert, mondjuk, nem voltak sosem folkkocsmában, táncházban vagy koncerten, ahol hallhatták ezt a kortársai közül kiemelkedő tudású zenészt, azoknak bizony több inger kell, csak úgy, mint más "termékek" esetében is. Ettől kissé én is elszomorodtam, de gondolkodni - bármin - azért mindig érdemes. Egyébként hasznos ilyen szempontból körülnézni, ha nem is feltétlenül nyugaton, de akár Dél-Európába is, ahol nagyon bátran és egyedien használják a grafikai és tipográfiai megoldásokat, nem csak CD-borítókon, de még a minőségi borok címkéjén is.

Az is megesik, hogy időben megelőzi magát néhány régi lemezborítónk is, amelyeket még évekkel később is magunk elé tudunk idézni, mert figyelemfelkeltőek, humorosak, mindenek felett pedig egyediek. Ha 15 ugyanolyanra szépiázott székelykapu közül kidugja a fejét valami más, az biztosan hatásos lesz, mint például az itt látható Szászcsávási zenekar Live in Chicago című lemezének borítója.

Mihó Attila és barátai - Melyik úton.... (2017, Szerzői kiadás), Kalász Banda - Dúzs 2017 (2017, Fonó Budai Zeneház)

 Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz! 

in English→