Ritmus és hang

Konkoly Borbála 14 éves kora óta készül a Zeneakadémiára. Az idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék népi ének szakán, ahol előadóművészetet és pedagógiát tanult. Ez magában nem lenne túl érdekes, de szakdolgozatának témája már annál inkább: „A magyar népzenei előadó művészet helyzete a zeneiparban”. Kíváncsivá tett.

„14 éves korom óta a zeneakadémiára készültem. Saját zenekarom a Festeres zenekar volt, akikkel rendszeres táncházat tartottunk, és sok fellépésünk is volt, mellettük pedig a Zurgó és a Tázló együttessel énekeltem. Ezt követően az egyetemi évek alatt megalapítottuk a Csercsel a cappella együttest. A 2014-es Felszállott a páván a középdöntőig jutottunk. A Csercselen keresztül kezdtem foglalkozni a zenei menedzsmenttel, koncertszervezői feladatokat láttam el, sajtóanyagokat írtam stb. Élveztem ezt a munkát. 2014-ben csatlakoztam a Hangvető gyakornoki programjába, aminek köszönhetően az elejétől a végégig részt vehettem a Budapestre érkező 2015-ös World Music Expo (WOMEX) megszervezésében. A WOMEX-en láttam, hogy Magyarország világszínvonalon is képes helyt állni a maga kicsi zeneipari piaca és hiányos intézményrendszere ellenére. Továbbá nagyon megragadott a fesztivál modern és nyitott szemlélete. Ez is egy erős lökés volt. Egyre jobban kezdett érdekelni mindaz, ami a menedzsmenttel összefügg, ezért egyre inkább foglalkoztatott, hogy szakmai tudást szerezzek a tapasztalataim és a munka iránti szenvedélyem mellé. Magyarországon erre elsősorban a Zeneipari Hivatal képzései adnak lehetőséget. Kíváncsiságból el akartam menni a Zeneipariba, hogy többet megtudjak a suliról, bár azt hittem, hogy a képzést majd csak a Zeneakadémia után tudom elkezdeni.  Mindennek ellenére benéztem a Zeneipari Hivatal nyílt napjára, ami hatással volt rám, hogy elhatároztam, hogy valahogy megoldom, hogy elkezdhessem a zeneipari menedzsment képzést. Párhuzamosan jártam a Zeneakadémiára és a Zeneipari Hivatal óráira.”

A két intézmény szemlélete és funkciója alapvetően eltérő. Nagyon leegyszerűsítve az egyikben előadóművészeket, a másikban pedig zeneipari szakembereket képeznek, de a kettő nem zárja ki egymást, sőt!

(...) az igényes zenei produkció mellett legalább olyan fontos a mű ismertségét növelő zeneipari alapok ismerete egy előadó számára, főleg ha ki akarnak tűnni a sokszereplős versenyből. 

"A két intézménynek más az elsődleges célja. A Zeneakadémia méltán híres művészeti képzése kezdetektől fogva a zenét, mint művészetet helyezi a középpontba, és ennek érdekében képez a zene iránt alázatos előadóművészeket. Talán elsődlegesen az értékteremtésben gondolkodik illetve abban, hogy egy mű legfontosabb ismérve annak esztétikai minősége és ez az, ami aztán rangot és elismertséget szerezhet az alkotónak és a művészeti alkotásnak. A Zeneipari Hivatal azzal a céllal indult el Morcz Fruzsina vezetésével, hogy a nyugati minta alapján zeneipari szakembereket képezzen a hazai zeneipar számára. Az iskola kurzusai a zeneipar háttérmunkájára koncentrálnak. A tananyagok érintenek minden olyan területet, amelyek egy produkció létrehozásában közrejátszhatnak. A Zeneipari Hivatal hiszi, hogy az igényes zenei produkció mellett legalább olyan fontos a mű ismertségét növelő zeneipari alapok ismerete egy előadó számára, főleg ha ki akarnak tűnni a sokszereplős versenyből.  Ez a fajta kettős szemléletmód hangsúlyozása a Zeneakadémián kis mértékben van csak jelen.

Pontosan emiatt sokáig nem kommunikáltam nyilvánosan a Tanszéken a zeneipar ezen szegmensei iránti érdeklődésemet, mert nem volt egyértelmű számomra, hogy milyen kimenetelű reakciót – támogatást vagy elutasítást – váltana ki mindez tanáraimból. Ezért lepett meg, hogy az OTDK házi fordulóján bemutatott azonos témájú előadásom egyöntetű támogatást váltott ki, mi több, így kaptam engedélyt arra is, hogy zeneipari menedzsment témakörben írhattam meg szakdolgozatomat. Úgy érzem szakdolgozatom témája elindított egy szemléletbeli változást a Tanszéken, és ez a pozitív reakció bizakodásra ad okot abban, hogy a későbbiekben a Népzene Tanszék hallgatói segítséget kaphassanak pályakezdésükhöz, nemcsak a zenei vagy előadóművészi szakmai képzésen keresztül, hanem a zeneipari ismeretek által is."

Előadóművészi és a WOMEX-es tapasztalatok sarkalták arra az elhatározásra, hogy szakdolgozatának témáját az általa is művelt népzenei előadóművészet kutatásából írja. Szülei a korai táncházmozgalom aktív résztvevői voltak, ez mintegy meghatározta pályáját. A hagyományos népzenét szereti, ezt szeretné a szélesebb közönség számára érthetővé és szerethetővé tenni. Tisztában van azzal, hogy kívülről nézve nagyon belterjes a szcéna, sok előítélet övezi, amihez maguk a szereplők is hozzájárultak. 

„Főleg könnyűzenei műfajokban tevékenykedő, kívülálló barátaim a népzenét és annak közegét egy zárt közösségű elszigetelt várhoz hasonlították, amely a saját területén olajozott gépezetként működik a maga logikai rendszerével, mégis nagyobb nyilvánosságot nem teremt meg a váron kívül lakók számára. Értették ezt úgy, hogy nem létezik önálló népzenei rádiócsatorna, nincsenek nyilvános népzenei platformok vagy egy népzenei tartalmú folyóirat, amelyet minden újságárusnál kézbe vehetünk. Így, elmondásuk szerint, számukra a népzenét egy nehezen betörhető várfal veszi körül. Talán van alapja a véleményüknek. Éppen ezért nekünk, népzenészeknek a feladatunk, hogy megszólítsuk a várba betekinteni kívánó érdeklődőket.”

Amíg Amerika után Nyugat-Európában a zeneipar, függetlenül a stílusoktól, egységesen használja a zeneipari eszközöket, addig ez idehaza nem így van.

Célja mindezt megváltoztatni: a kommunikációt modernizálni, a népzenészek felületes zeneipari ismereteit elmélyíteni, részt vállalni a magyar népzenei menedzsment strukturális kiépítésében. Problémának tartja, hogy a nép- és világzenei szcéna számára kevés kommunikációs platform áll rendelkezésre, a rádiókban alig jelenik meg a műfaj, másrészt azt is elismeri, hogy a szereplők sem tesznek meg mindent a siker érdekében, helyenként a felkészülés, a megjelenés és a kommunikáció nem elég igényes. Amíg Amerika után Nyugat-Európában a zeneipar, függetlenül a stílusoktól, egységesen használja a zeneipari eszközöket, addig ez idehaza nem így van. Szerinte a „népzenei előadók piacán ez nagyon gyengén jelenik meg, de a fiatal zenészgenerációban már látszik a változás. Ma már egy fesztiválra vagy a Fölszállott a pávába történő jelentkezéshez is egy komolyabb portfóliót kell összeállítani. Így akarva akaratlanul zenészek és a zenekarok megtanulhatják az alapokat. Az európai példák azt is megmutatják, hogy az átjárás a műfajok között jóval kézenfekvőbb és függetlenül attól, hogy ki milyen műfajt képvisel, nyitottak, kíváncsiak a „kollégák” produkcióira, minden előítélet nélkül. A népzene tudományos háttere alapos és kiforrott idehaza, de kevés a műfajt befogadó klub. Lényegében a MÜPA, a Zeneakadémia és a romkocsmák között a Fonón kívül alig van olyan hely, amely a műfajt bemutatja. Erre adhat majd megoldást a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium kezdeményezése: országosan szeretnének kiépíteni egy legalább tíz helyszínből álló klubhálózatot, melynek első példája a 2016-ban megnyílt Fonó Klub Szeged.”

Konkoly Borbála dolgozatának témájával elsősorban a pályakezdő előadóművészeket kívánja megszólítani, mivel „a népzene vonatkozásában a közelmúltig nem kapott kitüntetett szerepet a zenei menedzsment fontossága. Az idősebb generációtól ma is sokszor azt halljuk, hogy ha eddig is megvoltunk nélküle, akkor ezután is megleszünk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azonban, hogy a kulturális piac szereplői között is verseny van a lehetőségekért. Ebben a soktényezős versenyben az előnyszerzés egyik lehetséges eszköze az átfogó zeneipari ismeretek birtoklása.” A fő célja az, hogy a népzenei élvonal fiatal zenészeinek alapvető ismereteket adjon az őket érintő legfontosabb zeneipari kérdésekben (menedzsment, kommunikáció, szponzoráció, pályázatok, zenei vásárok szerepe, stb.) Küldetésének érzi annak bemutatását, hogy a fiatal zenészeknek mennyi és milyen minőségű ismereteik vannak a zeneiparról és az ott használt eszközökről, technikákról.

Szakdolgozatának legérdekesebb része, az az anonim kérdőíves mikrokutatás, ami a népzenei előadóművészek zeneipari alapismereteire és felhasználási szokásaira irányult. A megszólítottak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék hallgatói, valamint a Fonó Budai Zeneház 2016-os fellépői voltak, a 19-35 éves korosztályban. A megkérdezettek halmaza kb. 100 főt tett ki, egy részüket e-mailen keresztül, más részüket személyesen kereste meg a kutatás 33 kérdésből álló kérdéssorával. A kérdések direkt jellegűek voltak, igennel vagy nemmel lehetett rájuk válaszolni. Az igen vagy nem válaszok tényszerű és egyértelmű eredményeket hoznak. Fontosnak tartotta, hogy a kitöltés kevés időt vegyen igénybe, egyszerű legyen. A kérdőívet 97 megkérdezett töltötte ki, ami kimondottan jó eredménynek számít, ez a létszám lefedi a szakma élvonalának mintegy háromnegyedét a kijelölt életkoron belül. A válaszadók közül 85 fő vett részt felsőfokú zenei képzésen, és a 97 főből 46 személy képesítéssel is rendelkezik. 87-en foglalkoznak kifejezetten hagyományos népzenével, de a válaszadók több mint 60 %-a nyit a népzenei feldolgozások felé is.

Röviden ennyit a módszertanról, alább a kutatás eredményei, amelyek soronként és összességében is érdekesek és helyenként meglepő képet mutatnak.