Szinte nincs olyan zenész a hazai folk színtéren, akivel nem énekelt volna az elmúlt évtizedekben. Tehetsége vitathatatlan, hangja összetéveszthetetlen. Ennek ellenére csak egy lemeze jelent meg és csak most határozta el, hogy saját zenekart toboroz.
Tintér "Tinti" Gabriellával beszélgetünk a magyar és a roma identitásáról, fogadott apjáról, Halmos Béláról, a festészetről, az áldásról, a dohányzásról és sok minden másról. Az interjú tartalmazza azt a házi videót is, ami a közelmúltban tarolt a közösségi oldalakon, a végén pedig az elmaradhatatlan playlist a sokoldalú Tinti kedvenc dalaival.

Egyértelmű volt, hogy énekesnő leszel?

Már óvodás koromban észrevették az óvónők, hogy van affinitásom a zenéhez, negyedik osztályos koromban már az iskolai kórusban énekeltem. Az iskolai énektanárnőm, Köllő Paula, is inspirált, hogy zeneiskolában tanuljak, hogy ne csak a kórusban énekeljek. Budakeszire jelentkeztem a zeneiskolába gitár szakra, ahova fel is vettek, de mivel annyira sokan jelentkeztek váró listára kerültem. Sokáig nem történt semmi, ezért az énektanárnőm szólt, hogy nézzük meg az Óbudai Népzenei Iskolát. Ez úgy jött képbe, hogy Paula és Jánosi András, a Jánosi együttes vezetője - aki szintén Pátyon él - ismerte egymást és András beszélt neki az iskoláról. Tanárnőm, első mesterem, Fábián Évike akkor kezdett el ott tanítani.
 
Elmentem felvételizni, ami elég furcsára sikeredett - mivel addig klasszikus hangképzést tanultam - egy csíki népdalt énekeltem fejhangon, áriázva. Még most is emlékszem arra a dalra „Egy gyenge kismadár hozzám kezd el járni.” Végül is felvettek, mindenki azt hitte, hogy le fogok morzsolódni, aztán kb. egy hónap múlva elkezdtem torokhangon, a mély rezonánsokat használva énekelni. Ez számomra nem volt új, mert az iskolában nem csak a kórusban énekeltem, hanem különböző rendezvényeken is, ahol pop dalokat, Bródyt, Koncz Zsuzsát énekeltem torokhangon. Csak én akkor nem tudtam, hogy ez két különböző hangképzés. Úgy gondoltam, hogy amikor ezt énekelem ezt használom, ha pedig kórusban kell énekelni, akkor meg azt használom. Mikor az Óbudai Népzenei Iskolában hallottam az eredeti népzenei hangzó anyagokat, akkor döbbentem rá, hogy ezeket is azzal a hangképzéssel kell énekelni, mint ahogy a pop dalokat énekeltem, azaz torokhangon.

Aztán a váci konziban, mikor indult a népzenei szak, akkor Kobzos Kiss Tamás és Fábián Évike ajánlására felvételiztem. A konzival párhuzamosan jártam az Óbudai Népzenei Iskolába is. Ezt követően, egy év kihagyás után a Nyíregyházi Főiskolán végeztem ének-zene-, népzene tanári szakon.

Mikor kerültél a népzenei közegbe, mint énekes?

A zenei pályámat kb. 14-15 évesen a Jánosi Együttes énekesnőjeként kezdtem, de mellette ment a Molnár utca, a Kalamajka táncházzal, valamint dolgoztam Mészáros Tibiékkel a Mészáros zenekarban. Évekig váltó zenekara voltunk a Molnár utcában a Kalamajkának, majd később az Aranytízben is. Nyilván nagyon nagy lehetőség volt számomra, hogy a Jánosi Együttessel énekelhettem, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy még szinte gyerekként egy profi zenekarban énekelhessen.
A Kalamajkásokkal pedig úgy kezdtem együtt dolgozni, hogy egyrészt Fábián Évikénél tanultam, aki a Kalamajka énekesnője volt. Évike megkért, hogy ha nem ér rá, helyettesítsem az énektanításkor és énekeljek a táncházban is. Valamint Halmos Béla fogadott lánya voltam. Lehetőséget kaptam, hogy megtanuljam, hogyan kell az embereket a táncházban kiszolgálni, énekeltetni, mulattatni, és én éltem is a lehetőséggel.  Figyelni rájuk, figyelemmel kísérni éppen aktuális hangulati és lelki állapotukat. Apu sokszor mondta próbáld meg őket fentről nézni, érezni őket, ne csak látni, az énekeddel, muzsikálásoddal, odafigyeléseddel, szereteteddel a rossz- kedvből, vagy kedvetlenségből, egy vidámabb, jobb lelkiállapotba hozni őket. Nagyon sokat tanulhattam tőlük és a mesterektől is, amiért nagyon hálás vagyok.

Hogy lettél a Halmos Béla fogadott lánya?

A Molnár utcai gyerek táncházban a Kalamajka körül sertepertéltünk többed magammal, tanárom Évike révén, így már ismerős voltam Neki. Biztos Évike beszélt Apunak arról, hogy anyu egyedül nevel bennünket a bátyámmal. 12-13 éves korom körül egyszer együtt mentünk egy liftben, mikor azt mondta, hogy mostantól a fogadott lányom leszel. Mondtam, hogy jó, akkor Te pedig a fogadott apám. Nagyon elfoglalt ember volt, de rendszeresen találkoztunk, mindig odafigyelt az életemre. Ugyanúgy tartott számon, mint a saját gyerekeit a Borit vagy a Katát.

2011-ben szép csendesen megjelent a mindeddig egyetlen saját lemezed, a Mit ér Nekem. Miért csak ekkor?

Én nem vagyok az a mindenáron lemezt készítő énekes, mivel addig is rengeteg hanghordozón szerepeltem, így nem éreztem nagyon fontosnak, hogy saját lemezt készítsek. Kun Szilárd barátom nyaggatott évek óta, hogy csináljak egy lemezt. Én pedig sokáig húzódoztam, de aztán Hunka Robi a Hunnia Records vezetője is noszogatott. Végül kész helyzet elé állítottak, kitűzték a felvétel idejét, nekem csak annyi dolgom volt, hogy összeszedjem a zenészeket és bevonuljunk a stúdióba és feljátsszuk az anyagot.

Hogy állítottad össze a lemez dalait?

Olyan dalokat válogattam össze, ami számomra kedves egy adott tájegységről. Ez esetben Mezőségről beszélünk. A lemezen volt észak-mezőségi, belső- mezőségi muzsika egyaránt. Annyiban volt különleges lemez, hogy füzesi, széki, szováti dalok, muzsikák kaptak egymás mellett helyet, ilyen formában még ezt senki sem csinálta. Olyan dalokat, összeállításokat válogattam össze, amelyek rólam szólnak, vagy amiket nagyon szerettem csak úgy önmagukért. A lemezzel koncerteztem, sok el is fogyott belőle a fellépéseken, miközben ezzel egyidejűleg készítettem lemezt a Szeret zenekarral, és a Jánosi Együttessel is.

Miért nem készült el újabb albumod az elmúlt öt évben?

Mindig van, ami fontosabb. Ehhez energia kell, nagyon sok elképzelésem van, pontosan tudom, hogy mit szeretnék megvalósítani. Egy egész lemez létrehozása az elejétől a csomagolásig, hatalmas munkát igényel, arra koncentrálni kell, idő és energia igényes folyamat. Nem szeretnék egy összecsapott munkát kiadni a kezemből csak azért, hogy egy újabb szóló lemezem legyen. Természetesen tervezem a következő népzenei szóló lemezemet és az új bandámmal a Tint’Íz Banddal is a lemezkészítést.

20012-ben és 2014-ben is Indultál a Fölszállott a Páván. Milyen élményeid voltak?

A 2012-es Pávára Agócs Gergely tanácsára jelentkeztem. Első körben gyimesit énekeltem, majd egy szovátit, a döntőre pedig cigány dallal szerettem volna készülni, de kiestem, így a cigány dal kimaradt.

A 2014-esre nem akartam jelentkezni. Akkor a Szigony együttesben énekeltem. Éppen itt voltak a Rudi Karcsiék (Antal Károly "Rudi") és a kicsi Kóta (Blága Károly). Károly bácsi mondta, hogy „Ide figyelj Gabikám! Ott kell lenni a tévében, mert akkor látunk és hallunk téged”. Akkor döbbentem rá, hogy milyen igaza van. Ha ezzel tudok örömet szerezni Nekik, hogy én, akit ők szeretnek, ott van a televízióban és szurkolnak neki és büszkék rá, akkor nekem, ha másért nem is, de eleget kell tennem a kérésüknek. Minden kételyem elszállt. Az volt a tapasztalat, hogy azzal érdemes indulni, annak a tájegységnek a dalaival, muzsikájával, ahonnan származol. Tehát arra koncentráltam, hogy olyan anyaggal lépjek fel, ami ténylegesen hozzám tartozik, ezért vettem elő a cigány dalokat. Ezúttal sem kerültem a döntőbe, de megkaptam a Legjobb hazai kisebbségi produkcióért különdíjat, ami nagyon értékes számomra.

Említetted az interjú előtt, hogy volt két áldás rajtad a Páva alatt. Ez mit jelent?

A második páva alatt már mentek a Somnakaj próbák, illetve az előadások, az Állami Népi Együttessel az előadások, illetve a Lajkó Félix projektjében is énekeltem. Ez egy elég pörgős időszak volt, sokfelé kellett koncentrálni. Mikor mentem a Páva fellépésre, pont az egyik Somnakaj próba után Kovács Anti zenész kollégám, barátom mondott egy áldást nekem, valójában megáldott. Elmondta az áldást cigányul és magyarul egyaránt és a homlokomra egy keresztet vetett.
A Pávás színpadra lépésem előtt közvetlenül a mentorom, Juhász Katalin is megáldott. Felemelő és egyben nagyon megható pillanatok voltak számomra ezek. Emlékszem mikor kiléptem a színpadra még a kis gombóc ott volt a torkomban, annyira megilletődtem, meghatódtam attól, hogy áldást kaptam. Ráadásul kettőt is. 

Hiszel ezekben?

Igen, nagyon. Görög katolikus vallású vagyok, de nagyon ritkán tudok elmenni templomba, de hiszem és félem az Istent. Azt gondolom, hogy nem attól fogok hinni az Istenben, hogy van egy ház ahova bemehetek, ahol meghallgathatom az imádságokat. Félre értés ne essék, itt nem arra gondolok, hogy nincs szükség az egyházra, hanem hogy számomra többet jelent mintsem, hogy azért menjek minden vasárnap misére, mert az jó polgári kötelesség. Számomra ez sokkal többet jelent. Minden este és minden reggel megköszönöm Istennek azt az áldást, amit kaptam, és hogy vigyázott a családomra. Van amikor kérem is, hogy segítsen hogy jó döntést tudjak hozni, vagy sikerüljön az amit nagyon szeretnék elérni.

Mennyit lökött a karriereden a Páva szereplés?

Egyrészt a meghívásokon volt érezhető. Másrészt sokan megismertek, vagy felismernek mind a mai napig az utcán.  Erdélyben találkoztam rengeteg emberrel, akik láttak a Pávában és gratuláltak nekem. Csíkszeredában volt egy nagyon kedves és emlékezetes sztori. Koncert előtt kerestünk egy népművészeti boltot, mert szerettem volna korondi tányérokat vásárolni. Mivel odafelé nem tudtunk Korondon megállni, ezért azt gondoltam, hátha találok Szeredába csuprokat és tányérokat. Meg is leltük az üzletet. Ahogy mentem volna befelé megszólítottak, hogy nem maga énekelt a tv-ben. De igen én! Kérdezték, hogy mit szeretnék vásárolni. Korondi csuprokat, tányérokat, ha kapok, válaszoltam. Mondta Gergő bácsi, hogy kap, de nem olyan nagy választékban, mint hogyha nálam venne Korondon. Szabadkoztam, hogy nagyon szívesen megnéznénk, de sajnos későn fogunk arra felé járni, mert még este koncertezünk itt. Nem probléma mondjam meg, hogy hány óra körül érnénk Korondra és ő kinyitja nekem a boltot. Így is lett vártak bennünket meleg kávéval és kokojza pálinkával és megkértek, hogy énekeljek nekik egyet. Szívesen tettem eleget a felkérésnek. Sikerült a vásárlást is lebonyolítani, senki nem tért haza üres kézzel.

Részt veszel a Somnakaj produkcióban és a társrendezvényében, a „Színezd át” sorozatban egyaránt. Ez utóbbinak főszervezője is voltál. Mindkettő az elfogadásról, a toleranciáról, az előítéletek, sztereotípiák lebontásáról szól, más-más eszközökkel. Mit tapasztaltál, mennyire ment át az üzenet?

A Somnakaj előadások nagyon nagy sikerrel mennek. Ismerek olyanokat, akik többször látták már a darabot, szinte rendszeresen visszajárnak, és olyanokat is, akik úgy kerültek oda, hogy először láttak ilyet és eleve előítéletekkel érkeztek, de úgy mentek el, hogy már másképp látták a dolgokat.

A civil kezdeményezésből induló „Színezd át” családi rendezvénysorozaton is pozitív élményekkel találkoztunk főszervező társammal Strómajer Andreával, aki amúgy a Somnakaj producere is. Ez elsősorban a gyerekeket célozta meg, érzékenyítő játékokkal, foglalkozásokkal, de találkoztunk a szülőkkel is. Ez talán izgalmasabb terep volt, mert közvetlenül kerültünk kapcsolatba az emberekkel. Rengeteg helyen jártunk az országban, iskolákban, családi rendezvényeken. Azt akartuk közölni, hogy legyünk arra is fogékonyak, amit nem ismerünk. Mert csak attól félhetsz vagy idegenkedhetsz, amit nem ismersz. A gyerekek eleve nyitottak voltak, de nagyon sok esetben a felnőttek között is sikerült legyőzni a kezdeti feszélyezettséget.

Most is több együttesben énekelsz párhuzamosan. Melyek ezek?

Az egyik az Oláh Gipsy Beats. Ebbe a produkcióba a Marina Pommier ajánlott Kovács Antinak. Akkor még a régi Gödör klubban (jelenlegi Akvárium) volt a próbahelyük, ahova lementem egy próbaéneklésre és bevettek és azóta is együtt dolgozunk. Aztán ott van a Somnakaj produkció, amiben szintén énekelek és nagyon jól érzem magam benne.

E mellett Lajkó Félix Folk „Folk” produkciójában (ez alapján készült a Most jöttem című lemez) is részt veszek. Félixnek volt egy határozott elképzelése az egészről, de ezen belül nagy szabadságot hagyott számunkra. Szerintem Félixet az inspirálhatta, hogy talán ezt a három énekhangot (Tintér Gabriella, Palya Bea, Csizmadia Anna) szereti a legjobban vagy bennünk érezhetett valami izgalmasat. Nagyon jól érezem magam ebben az együttesben, mivel énekesként is kihívás, valamint emberileg is nagyon jó csapat jött össze. (Lajkó Félix, Porteleki László, Szabó Csobán Gergő, Brasnyó Antal)

Félix másik, legújabb vállalkozásába, a Bartos Erika féle projektbe is énekelek. Félix már korábban jelezte, hogy majd lesz ez a lemez. Oda is adta Bartos Erika verseskötetét. Nem tudtam előre, hogy melyik versek lesznek kiválasztva, zenét sem kaptam előre. A lemez felvételei úgy zajlottak le, hogy odamentem a stúdióba, Félix lejátszotta a dalt és azt követően fel is énekeltem. Tehát nem volt nagy rákészülés részemről, de hogy meg tudtam oldani, köszönhetőn annak, hogy viszonylag gyorsan tanulok, és hogy már van mögöttem egy pár év éneklés, így nem jövök zavarba az ilyen helyzetekben. Mivel gyerekeknek szól az anyag, itt jóval egyszerűbb éneklési módot használtam, mint a Most jöttem albumon, nem cifráztam, nem agyaltam túl. Arra törekedtem, hogy minél egyszerűbb és közvetlenebb legyen, hogy a gyerekek és felnőttek is tudják énekelni. Ami játékosabbá teszi a dalokat azok a ritmusok, hangszerek stb. Nem volt nehéz ezt a lemezt összehozni, mert Félixel nagyon könnyedén és jól tudunk együtt dolgozni.

Végül eljutottunk első saját zenekarodig, a Tint’Íz Bandhez. Mióta vagytok együtt?

A Tint’Íz Band nagyjából egy éve alakult. Azért hoztam létre ezt a zenekart, mert már annyi mindenkivel dolgoztam, népzenészektől, néptáncosokig, színházas projektekig, hogy azt gondoltam, hogy itt az ideje, hogy ne csak más zenekarnak legyek az énekese. Azokat az elképzeléseket, amiket én szeretnék megvalósítani, könnyebb olyan emberekkel létrehozni, akikkel egy nyelvet beszélek. Én ezekkel a fiúkkal teljesen egy nyelvet beszélek. Mindenki bele tudja tenni a saját ízét és arcát, nagyon ismerjük és kiegészítjük egymást. A zenei környezet vegyes, egyszerre autentikus cigányzene, egyszerre autentikus népzene, egyszerre kávéházi cigányzene. Arról nem is beszélve, hogy ezek a zenészek a zenei élet kiválóságai, elismert profik. Vannak saját dalaink, amelyeket Pityu (Farkas István) és én írtam. A saját dalokban a zenét és a szövegeket is én szereztem. Általam választott népdalszövegekkel társítottam ezeket a zenéket. A dalok hangszerelésében nagyon nagy szerepet játszik Vili (Seres Vilmos) hangszeres és zenei tudása.
A dalok hangulata egyszerre lírai, hisz olyan hallgatók is megszólalnak, amitől feláll az embernek a szőr a karján, annyira gyönyörű, de egyszerre buli zene is. A zenekarban mindenki nagyon jól énekel és mindenki más-más egyéniség, amit megpróbálunk bemutatni a zenében. Ettől élvezetes számomra, hogyha a zenészeimet nézem Pityu (Farkas István) zenéivel, éneklésével hódítja meg a közönséget, Szabó Dani aki a letisztult kifinomult cimbalomjátékával, Szabó Csobán Gergő, aki, ha lehet azt mondani a bőgősök „FredAstere”, Seres Vilmos, aki Magyarország egyik legvirtuózabb és legjobb fúvósa, akinek nem csak hangszeres tudására, hanem briliáns elméleti tudására is támaszkodhatunk. Kovács Antal Máté, aki az ütős hangszereken, nemcsak hogy virtuózan játszik, hanem elementáris erő járja át játékát. Mindig felpezsdít bennünket és persze a közönséget is. Úgy gondolom ilyen nagy tudású és jó szívű zenészekkel, könnyű szép és jó dolgokat létrehozni. Reméljük, hogy januárban az amerikai turnén méltón tudjuk képviselni a Fonó Budai Zeneházat.

Pályafutásod során szinte mindig jelen van a roma kultúra. Fontosnak tartod megmutatni?

Igen. Félig magyar félig roma családból származom. Édesanyám magyar, édesapám roma. Valószínűleg zenei affinitásomat apai nagyapámtól örököltem, mivel ő cimbalmos volt egy kávéházi cigányzenét játszó bandában. Tehát én nem vagyok csak roma, és nem vagyok csak magyar. Ez is és az is vagyok. Ez a kettősség mindig bennem van és bennem is lesz. Nehéz volt számomra gyerekként megélni a kettős identitástudatot és nem a családom kapcsán, mivel nálunk teljesen elfogadott a vegyes házasság. Hanem inkább a szakma terén.

Mindig kétszer annyit kellett teljesíteni, mint egy átlagos gyereknek. Jobban kellett igyekezni. Gyerekkorom óta folyamatosan mindig bizonygatnom kellett, hogy én mindkettő vagyok. Nehéz hátrányból indulni, de elfogadtak, mert tehetséges voltam. De ha belegondolok abba, ha nem lettem volna tehetséges, akkor mi lenne? A magyar zenészek azt mondják, hogy magyar énekes vagyok, a roma zenészek, hogy roma énekes vagyok, vagy fordítva. Az elmúlt hónapban készült egy házi videó felvétel ahol cigány hallgatót és pergetőt énekelek. Egy közösségi oldalra tettem fel, több mint 64000-en nézték és osztották meg, magyarok és cigányok egyaránt. Nagyon jó érzés volt, hogy a zene erejével a két népcsoport közötti híd létre tudott jönni. De persze az ellenkezőjével is találkoztam pont a napokban azzal, hogy én cigány énekes vagyok és az jutott eszembe, hogy hol van az a majdnem húsz év, amit magyar népdal énekesként töltöttem? Az emberek szeretnek skatulyázni, olyannak látni, aminek látni akarnak.

A zene mellett milyen más művészeti ággal foglalkozol?

Festek, leginkább pasztell képeket. Az általános iskolában tanultam, ahol a rajzszakkörön minden technikával megismerkedtem. Egészen addig festettem aktívan, amíg el nem kezdtem énekelni. A rajz és a festés egy jó hosszú időre abba is maradt. Aztán néhány éve újra kezdtem, amire az inspirált, hogy ajándékba készíttetem egy képet. Általában este festek, néha képes vagyok két éjszaka megfesteni egy képet, de volt már arra is példa, hogy hetek alatt készül el egy-egy festmény. Ez olyan, mint az éneklés vagy egy dal felépítése. A mozaikok a fejben állnak össze. Bár nagyon kevés időm van rá, de időnként eljutok múzeumokba is. Inkább a klasszikus stílust szeretem, az absztrakt nem az én világom. Bár ez sem igaz teljesen, hisz esetenként kedvelem, ha a hagyományos kép tartalmaz valami furcsát, látszólag oda nem illőt, amitől elvont lesz, más jelentést kap. Inkább a színekkel szeretek játszani, azok mindig kifejezik az adott hangulatomat. 

Mennyire vagy tudatos?

Most már egyre jobban, bár nagyon nem tudom jól menedzselni magam. Miközben azt láthatják az emberek, hogy nagyon sok mindenben részt veszek, sok felkérésem van, tehát biztos nagyon jól csinálom. Ez nem teljesen igaz, sok helyre hívnak, de nem én intézem, így alakul. Szóval én nem kopogtatok a megrendelőkhöz, hogy jó napot kívánok, itt vagyok, meglehet hívni fesztiválokra meg ilyenek. Azt gondolom ez nem az előadó dolga. Ha nem lennének a felkérések és arról lenne szó, hogy el kellene magamat adnom, akkor nehéz helyzetben lennék. Most kezdek tudatosabban foglalkozni az önmenedzseléssel, a saját brandem felépítésével. Remélem, hogy sikerül és többen megismernek. Ez persze függ a lehetőségektől is. Mindenesetre jól jönne egy menedzser, aki intézi a dolgaimat, akivel össze tudok dolgozni.

Barátaid a szakmából vagy a szakmán kívülről kerülnek ki?

Is-is. Nagyon sok emberrel vagyok jóban, talán sokan szeretnek is. Két nagyon közeli barátnőm van. Az egyik egy profi táncos, a Deffend Inci, a másik egy énekes, kobzos lány, a Tekauer Léna (Forgó, Nemulass zenekar). Mindkettővel szinte testvéri kapcsolatban vagyok. Incike az, aki időnként meglökdös, mert hajlamos vagyok arra, hogy egy döntést megelőzően sokat rágódjak a dolgokon. Ugyanakkor sokszor spontán és gyorsan döntök. Lénuka meg mindig megmutatja számomra, hogy vegyem észre, a pozitív dolgokat, akár a szakmában, akár a magánéletemben. Ő most babát vár és izgatottan várjuk a pici Róza megszületését. Mindig számíthatok rájuk mindenben és vice versa is. A baráti társaságomból ők ketten tartanak egyensúlyban.

Mennyire változott a hangod az évek alatt?

Nem tudom, talán egy kicsit teltebb lett. Hangmagasságban nem változott, majdnem három oktávot énekelek ki torokhangon. Ez nagy hangterjedelem, főleg, úgy hogy sokat dohányzom. Többen mondják, hogy el kellene dönteni, hogy énekes akarok lenni vagy dohányozni akarok. Volt időszak mikor elhagytam, aztán visszaszoktam. Én a cigis Tinti vagyok, nem is tudom magamat egyelőre másképp elképzelni. Persze ha lesz majd egyszer babám, akkor le fogom tenni a cigarettát.

A cikk megjelenését az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium támogatta.