Ritmus és hang

be local think global

A szászcsávók

szaszcsavasi_zenekar_0_1.jpg

Fotó: Szánthó Zoltán

Számomra a fenti kép egyike a legendás zenetörténeti dokumentumoknak, ugyanúgy, mint pl. a BeatlesBob DylanHendrixGlenn GouldStravinsky vagy Bartók ikonikus fotói. A fényképen Szászcsávási Zenekar látható, akiket a kilencvenes évek elején ismerhetett meg hazai közönség.

Ez elsősorban Szánthó Zoltánnak volt köszönhető, aki népzenegyűjtőként néhány évvel korábban botlott beléjük, majd pedig menedzserként tette ismerté a zenekart itthon és világszerte egyaránt.

k375.jpgA kép Szegeden készült, a stílusát részben meghatározó szemüvegeket a néptáncfesztiválon résztvevő táncosok adták kölcsön. Maguk sem gondolhatták, hogy ezzel a gesztussal az évtized egyik legnépszerűbb felvételéhez járulnak hozzá. Emlékszem, hogy akkoriban sokan csak azért jöttek el a zenekar egy-egy bulijára, mert a fénykép - ami koncertplakátként funkcionált - divatba hozta őket. "Hihetetlen figurák, látni kell őket!" Tényleg, de hallani még jobb.
Később a Live in Chicago című lemezük borító fotójaként is működött. Az album grafikai munkáját Elekes Réka készítette. 

A felvételen Jámbor István „Dumnezu” (hegedű), Mezei Levente "Leves" (hegedű), Csányi Sándor "Cilika" (hegedű), Jámbor Ferenc "Tocsila" (kontra), Mezei Ferenc "Csángáló" (kontra) és Csányi Mátyás "Mutis" (bőgő) látható. A csávási cigánysor legjobb zenészei.

szantho_zoltan.jpgDr. Szánthó Zoltán 1984-ben a Gépészmérnöki Karon szerezte diplomáját, majd a Szilikátipari Központi Kutató Tervező Intézetben helyezkedett el. 1987-ben a Műegyetemre visszatérve először az Épületgépészeti Tanszék tudományos segédmunkatársa lett. 2002-ben szerzett Ph.D. fokozatot, majd 2006 júliusától az Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék docense.

Azon kevés népzenekari fotók egyike ez, amelyik radikálisan szakított a szcénára akkoriban nagyon jellemző idealizált népviseletes, székelykapus, bazsarózsás, szépiás látvány- és grafikai közhelyeivel. A képen zenészek vannak, akiken látszik, hogy nem mesélni jöttek, hanem annál súlyosabb mondanivalójuk van, kétség sem férhet hozzá. Ennek a  vagány felvételnek stílusa, története, humora van, jót tesz neki, hogy nincs "túlrendezve" és lemezborítóként pedig egy másik réteget is meg tudott mutatni magából. 

"Szászcsávás és Chichago, hogy lehet erről írni, összehasonlítani? Rájöttem, hogy hogy nem is olyan nehéz, mert vannak alapvető hasonlóságok a két település zenei világa között, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan egymástól függetlenül formálódtak. A jazz (Chicago egyik fontos zenei bázisa) és az erdélyi népzene hasonlósága abban rejlik, hogy zenéjük a belső közösségekből fakad, az emberekhez szól és leglényegesebb, élményszerűvé formáló jellemzője az improvizáció. Talán még azt is fontos megemlíteni, hogy a játékstílus mindkét esetben szegény zenészek hangszerén érlelődött. Elég, ha Chicago szegénynegyedeire - az úgy nevezett "slum"-okra vagy a csávási "Gáztetőre"-re gondolok. (.....) A Szászcsávási Zenekar Chicago-i CD-jén látható "gangster" fényképe összehozza a két világ szellemiségét. Ez a misztikum, ami a lemezt és a Zenekar észak-amerikai körútjait a legjobban és leghumorosabban jelképezi" - írja Magyar Kálmán, az amerikai szervező  a lemez kísérőfüzetében. 

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy az utóbbi időben a Szászcsávási Zenekar 1996 és 2001 között megjelent és a közelmúltban ismét kiadásra került CD-it hallgatom leginkább (Transylvanian Folk Music, Vol. 3, Live in Chicago, 1990).
A mai napig is aktív zenekar lenyűgöz, mert olyan energia, laza humor és szabadság árad a zenéjükből, mint a róluk készült fényképről. A felvételek többségében nem ideális stúdió körülmények között készültek, ami az előnyére is válik, hisz így szinte érezni a föld, a verejték, az élet szagát. Ettől kap helyet a szívben.

Itt az én Szászcsávási playlist-em. 

  



nka_csak_logo_cmyk_1.jpg

 


A cikk megjelenését az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr3511932573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása