A zenekar alakulásáról több városi legenda kering. Az egyik változat szerint egy szilveszteri bulin „zenéltek össze”, a másik szerint Porteleki László (Téka, Muzsikás) egyik barátja hívta meg őket a budatétényi Vojnovics-Huszár villába muzsikálni a zenekart. Mindegy is, a lényeg, hogy nagyon beindultak. Játszottak a Budapest Jazz Clubban, az A38 hajón, a Budapest Folkfeszten, végül 2011-től elindult heti klubjuk a Fonóban.
Porteleki László így fogalmazta meg elképzeléseit: „A Poros célja, hogy a mára eléggé eloperettesedett, elvilágzenésedett népzenében visszahozzuk az ősi megszólalást. E zenének nagyon erős a közösségformáló ereje. Főleg, ha ilyen közvetlenül szól és nem a színpadról. Merőben más eljátszani egy keservest, valakinek, valamiért, szemtől szembe.” Porteleki nem kezelte laza szabadidő zenekarként a Porost, a Muzsikás mellett.
30 éve gazdagítja a világ zenei örökségét a Fonó. Ez idő alatt több száz lemez került forgalomba a jól ismert logoval. Kiválasztottam közülük tízet, hogy szubjektív ajánlót írjak róluk. Olyan albumokat vettem elő, amelyek talán kevesebb figyelmet kaptak, vagy régen jelentek meg és talán kicsit el is lettek felejtve. Nem volt szempont, hogy kaptak-e valamilyen hazai vagy nemzetközi díjat, mennyire népszerűek és az sem befolyásolt, hogy milyen stílust, műfajt képviselnek. A sajtó jelenlét végképp nem volt releváns, mert a Fonó rétegzenékben utazik (nép-világzene, jazz, etno-jazz), a kiadványok publicitása is ehhez mérhető. Jó nagy halmazból jött ki ez a tíz album. Időről, időre előkerülnek és mindig meg tudnak lepni az addig rejtett újabb rétegekel. Remélem, hogy mást is.
A klub indulásának évében készült a klubban rögzített élő lemezük is, Porteleki László (hegedű, szólóének), Porteleki Zoltán (hegedű, hegedűkontra, cimbalom, citera, ének), fia, Porteleki Áron (brácsa, dobok, ének) és Szabó Csobán Gergő (bőgő, ütőgardon, dudu, ének) felállásban. Az albumon Helbich Anna Porteleki, Bene Balázs és Molnár Réka is énekelt. A hangsúlyt a korai táncházas idők nyers, egyszerű, régies megszólalására helyezték, táncolható anyagot akartak rögzíteni. Nem beszéltek mellé, az 50 perces lemezen a dinamika szinte összegyűri a CD-t, a hangzás sűrű, mint a zsíros kenyér, kemény, mint a kád széle. Kár, hogy csak ez az egy album került ki a kezük alól.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
