Ritmus és hang

Népzenék, populáris műfajok, propagandaszövegek, zajok és egyebek kavarognak Vladimir Lenhart kazettás kollázsaiban, hogy aztán legújabb lemezein megszelídüljenek (viszonylag).

"Egy fickó, négy walkman" - szól a Lenhart Tapes, vagyis a belgrádi Vladimir Lenhart önjellemzése, ami alapján legalábbis remélni lehet, hogy ez valami különleges dolog lesz. A kazetta ugyanis, ami Lenhart fő alapanyaga és munkaeszköze, egyáltalán nem semleges hanghordozó.

Egyrészt a kazettának van saját hangja, hasonlóan a vinylhez, ellentétben a CD-vel, no meg az internettel. Nemcsak a megszüntethetetlen, legfeljebb csökkenthető alapzaj, hanem csévélés is hozzátartozik, meg az a jellegzetes nyúlás, amikor kifogyóban volt az elem a walkmanből, neadj'isten amikor bekapta a szalagot a magnó. Hozzátartozik a kazettához a másolások okozta minőségromlás, torzulás hangja (vö. nyolcvanas évek undergroundja). A kazettáról nyilvánvalóan senki nem gondolhatja azt, amit sokan mondanak a vinylről, hogy jobb, mint az őt leváltó "tisztább", semlegesebb - így lelketlennek titulálható - CD. De éppen ezért lett a bénácska, meghaladott, lesajnált formátumnak egyfajta ellenkulturális bája (amibe A galaxis őrzői Marvel-film kazettamániája sem tudott igazán belerondítani). Nem véletlen, hogy bizonyos körökben máig élő formátum; mint ahogy jellemző az is, hogy az underground zenékkel foglalkozó The Quietusnak van egy kazettás rovata - ennek van értelme, szemben azzal, hogy mondjuk "Spotify-rovat".

Másfelől a kazettát könnyű sokszorosíthatósága, szállíthatósága, egyszerű testre szabhatósága alkalmassá tette arra, hogy miután már elavult formátum lett, az "alternatív", vagyis a hivatalos / nyugati mintára működő zeneipar mellett működő párhuzamos nyilvánosság(ok), így például a mainstream kultúrában lenézett populáris műfajok fő adathordozója maradjon egy darabig; bizonyos műfajokban, helyeken aztán az írható CD vette át ezt a szerepet, majd persze jött az internet.

Mindezek a jelentések benne vannak a Lenhart Tapes zenéjében is. Vladimir "kilóra vásárolta a bolhapiacokon" a mindenféle kazettákat, amikből aztán 2010 körül kezdett el zenéket összerakni.

Ezeknek a Bandcampen elérhető korai kollázsoknak a legfőbb jellegzetessége, hogy számukra nincs tiszta forrás. Minden eleve koszos, torzul, zörög. És ha nincs olyan eredeti, romlatlan állapot, amit meg lehetne, kellene őrizni, akkor mindent lehet, és akkor nincs hierarchia sem.

Népzenei dallamok, szórakoztató / mulatós zenék a Balkánról (mint pl. a turbofolk) Közép-Európából, a Közel-Keletről, erőteljes tradicionális ritmusok és modern tánczenék, vallási énekek, propaganda- és ismeretterjesztő szövegek, metálgitár, tekergő fúvósok, állathangok, zúgások, zörgések, zajok, no meg a szalagok manipulációja: mindezek ott kavarognak ezekben az anarchista zenékben. Nincs közöttük vezető és alárendelt, nincs hierarchia. Nem fúzió ez, épp ellenkezőleg: egy olyan őskavargás, amiben mintha visszamennénk a műfajok, megközelítések szétválása elé: nincs még külön népzene, világzene, tánczene, zajongás, improvizáció, repetíció, dalszerűség. Elragadtatás van, érzelmek, erő, hangzások.

Persze egyfelől avantgárd kollázsok ezek, másfelől nemcsak idézeteket használnak a populáris kultúra populistább végéről, hanem a harsogóan nyers, bele-az-arcodba megszólalás is az alantas műfajokat idézi fel. Lehet mondani, hogy nem könnyű zenék ezek, és tényleg nem; másfelől a rendes (tágan értett) könnyűzene innen nézve elfojtások, letiltások, kilúgozások eredményének látszik. Az elfogadhatóság jegyében korlátokat állít, és ha ezeket ledöntjük, ha elszabadítjuk az örömelvet, akkor jön minden: a karneváli káosz, a kosz, a szemét.

Kell ehhez a zenéhez egy kezdeti ráhagyatkozás, az, hogy hagyjuk elsodorni magunkat; cserébe ez az élvezet máshogy el nem érhető formáit kapjuk.

Az első "hivatalos" Lenhart Tapes-kiadvány, a 2021-es Duets aztán nagyon komoly változást hozott. Vagy látszólag nem is olyan nagyot, mégis alapvetőt. Mint a cím is mutatja, minden számban szerepel egy énekesnő, illetve más zenészek is beugranak. A lemez ezáltal izgalmas, egyben kockázatos egyensúlyozás lett a dalszerűség és a repetitív zene megközelítései között.

Továbbra is megvan a hangzás nyers ereje, sűrűsége - ami egyben azt is jelenti, hogy az egymásra halmozott rétegek között ott ólálkodik a korábbi anarchista megközelítés, ami aztán időnként kidugja szépséges rusnya fejét. Ennek is, no meg az énekeseknek-daloknak is köszönhetően a kísérlet sikeres, a Duets is egy kicsit másként, de élvezetes lemez.

A 2023 novemberében, immár a világzenében meghatározó Glitterbeatnél megjelent Dens egy még nagyobb lépés abba az irányba, amerre a Duets elindult. A nyolc számból hatban szerepel Tijana Stanković énekes, hegedűs, népzenetudós, a belgrádi közszolgálati rádió zenei szerkesztője (aki egyébként egy időben Budapesten élt, több felvétel is van magyar zenészekkel közös improvizációból, például itt, valamint itt).

Az ő hatására fordult a projekt "valamennyire ironikusból nagyon is őszinte irányba" - írja Lenhart a kísérőszövegben. Hát nem tudom, az irónia elég reduktív megközelítése a korábbi Lenhart Tapes-zenéknek, mindenesetre tényleg letisztultabb az a zene, amit a Densen hallhatunk. Legalábbis a korábbiakhoz képest, mert nyilván egy átlagos világzenei lemezhez képest (ha van ilyen) még mindig zajos, kakofón, ipari.

Elsőre nekem csalódás is volt, meg kicsit túlságosan közel éreztem ahhoz, amit sztereotipikus "balkáni zeneként" adnak el nekünk (amivel kapcsolatban érdemes elolvasni a Tape Music #2 szórakoztatóan metsző kísérőszövegét). Idővel aztán jobban megbékéltem vele, hiszen számos pompás dolog hallható itt; a kedvencem a Džamahirija szemtelen játékossága, amire a Mejremo lomhán súlyos hiphopszerű alapja válaszol. Nagyszerű az is, ahogy a többitől leginkább elütő záródal, a Starala sa gyászos hangulatát elmélyíti az, ahogy a felszín alatt érezhetően végig ott ólálkodik a káosz, majdnem ki is tör, de csak majdnem.

Ugyanakkor összességében a Dens számomra inkább bevezetőként érdekes, ami bizonyos irányokból érkezve bejáratot nyithat a korábbi, izgalmasabb, egyénibb és a maguk módján élvezetesebb kiadványok felé.