Az ország egyik legrégebben működő népzenei együttese, a zenekar, amelyik egy év híján egyidős az idén 50 éves táncházmozgalommal. A Muzsikás koncertjein, táncházaiban generációk kerültek közel a népzenéhez. Az együttes a mai napig aktívan járja az országot a rendhagyó énekórákkal, a fesztiválokat és koncerttermeket koncertjeikkel és táncházaikkal. A Kossuth- és Womex-díjas zenekar a világ szinte minden részére elvitte a magyar népzene szeretetét az Egyesült Államoktól Indiáig. Októberben először saját fesztivált is életre hívtak, amely két helyszínen, a Zeneakadémián és a Fonóban várja a közönséget 6. és 8. között. Ennek apropóján Hamar Dániellel beszélgetett Mohácsi Szilvia.
Rengeteget utaztok országszerte az énekórákkal, koncertekkel, most mégis egy fesztivál szervezésébe fogtatok. Mi a célotok ezzel?
Közel 50 éve Muzsikálunk, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a magyar kulturális életben legyen jelen a hagyományos népzene. Szerencsére nagyszerű zenészek, tudósok időben kezdték el gyűjteni a népdal- és népzenei kincset, és igazán a mi nemzedékünk volt az, aki ezt először használatba is vette. A Muzsikás sok évtizedes - jövőre 50 éves munkája, hitvallása – most egy fesztiválban mutatkozik meg, ez az első alkalom, hogy lehetőségünk van megrendezni.
Iskolákba is eljuttok a programmal?
Így van, egy teljes napon át a fesztivál keretein belül is több iskolába ellátogatunk. Így olyan zenei élményt tudunk adni a gyerekeknek, ami befolyásolhatja, vagy akár megváltoztathatja az életük folyását, hiszen egy-egy nagy élményre sokáig lehet emlékezni, elővenni válságos pillanatokban. Rengeteg településre eljutottunk már, sok nehezebb sorsú gyerekkel is találkoztunk. Ez egy fontos misszió nekünk, amit örömmel végzünk és nekünk is rengeteget adnak ezek a találkozások. Voltaképpen Kodály álma az volt, hogy legyen ott a zene az emberek mindennapjaiban, ezt próbáljuk megadni, hogy egy fogékony korszakban kapjanak egy erős zenei élményt a gyerekek.
Ma már felnőtt egy következő generáció, mióta ti elkezdtetek zenélni és a népzenét sokat és sokféleképpen „használják”. Mi a véleményed a feldolgozásokról? Ti nem ezt az utat járjátok, de hogyan látod ennek a helyét?
Amikor mi elkezdtük nagyon fiatalon ezt a zenét játszani, sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehet koncertformában előadni, hiszen ez egy közösségi zene, lakodalmakon, közösségi eseményeken játszották, énekelték és a közösség is ismerte a dalokat. Viszont ma a közönség egy koncertteremben ül és hallgatja a zenét, ezért ennek más törvényszerűségei vannak. Ezért van az – bár nem szeretem a feldolgozás szót – de mégis ez történik, hogy koncertformába öntjük ezt a zenét. Erre vannak különböző elképzelések, hogy mennyire kell ahhoz megváltoztatni az eredeti hangzást, vagy akár hangszerelést, hogy „koncertképes” legyen, ennek mentén beszélhetünk ilyen, vagy olyan feldolgozásokról, ahol mi az autentikusabb hangzáshoz tartozunk.
Sok olyan muzsika van, amit a kezdetek óta játszotok. Meg lehet unni ezeket a zenéket, vagy olyan életbölcsesség, ősi erő van benne, ami miatt nem megunható?
Pontosan így van! Ezek a zenék nem azért maradtak fönt, mert valaki úgy döntött, hanem mert olyan elementáris erő van bennük, ami az emberi lélek szükségletét elégíti ki. Olyanok, mint a gyógynövény, hogy sokféle növény van, de a gyógynövény az gyógyít, bevált, kipróbált. Ezek a dallamok is tudnak gyógyítani, a lelket gyógyítják és az a fantasztikus, hogy ez mindenhol működik, a magyar kultúrkörön kívül is hat, nem kell ismerni a szavakat hozzá. Ezért is döntöttünk úgy, hogy erre a zenére tesszük föl az életünket.
Mesélj kicsit a programokról! Lesz nemzetközi kitekintés és ti is színpadra léptek.
Igen, érkezik a Tuvai Köztársaságból a Huun Huur Tu, hiszen más országokban is van ilyen zene, tőlünk sok ezer kilométerre és ránk is hat a kulturális nyelven túl! Ők ősi zenét játszanak, egy különleges, többezer éves éneklési móddal. Nekem egy pásztorhangulatot, a sztyeppék világát tükrözik vissza.
Petrás Mária, akivel rendszeresen koncertezünk együtt, a moldvai csángók hagyományát hozza magával. Ő ott nevelkedett, életének ma is mindennapi része. Bár ismert szobrászművész, a szobrai megtalálhatók a világ számos pontján, ennek ellenére megmaradt egy csángó magyar asszonynak, akinek ha bármi gondja van, elkezd énekelni és „elmulasztja” a gondokat. Az éneklés, akár egy modern pszichológiai gyógymód lehetne, ha mindenki tudná használni.
Mi lesz még a fesztiválon?
Ma már a Zeneakadémián magas szinten remek tanároktól lehet népzenét tanulni. Ennek a fiatal nemzedéknek jeles képviselője lesz a fesztiválon Kacsó Hanga (ének) és Szabó Dániel (cimbalom). Hanga rendszeres vendége a Muzsikásnak, nagyon tud azonosulni a zenénkkel így most újra elő tudtuk venni a korai dalokat. Meg kell még említeni Balogh Kálmánt, aki kortársunk, ő volt az első, aki megtanulta az archaikus, szinte ritmushangszerként hangzó virtuóz cimbalomjátékot.
Lesz kiállítás is, Kása Béla fotóit tekinthetik meg az érdeklődők.
Igen, Bélát abból az időből ismerjük, amikor még Kölnben lakott, és az első nyugat-európai turnéinkon mindig betértünk hozzá. Ő volt nekünk az a jóbarát, akinél mindig meg lehetett pihenni. Béla a képein azt láttatja, amit mi zenével mondunk el. Igazi fotóművész, akinek a képein nem csak az tükröződik, hogy ő miként látja a világot, hanem az is, mit gondol a világról. De a fotóit nem elmesélni kell, hanem megnézni, úgyhogy inkább jöjjön el mindenki és nézze meg, meg persze hallgassa meg a koncerteket!
Részletes program a Muzsikás weboldalán.
Fotó: Kása Béla
Az írott változatot Hegedűs Anna készítette.
Headline fotó: Horváth Péter Gyula
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
