Ritmus és hang

Nagy örömmel tölt el, hogy írhatok egy elemző jellegű véleményt erről a harminctételes zeneműről, mert úgy érzem, hogy a szerzőjével rokonlelkek vagyunk. Én hegedűművész vagyok és kontrás, ő brácsaművész és prímás. Emellett mindketten állandóan keressük a klasszikus, a könnyű- és a népzene közötti létező kapcsolatokat, és ezért néha még a nem létezőket is sikerül megtalálnunk...

Amikor tudomást szereztem a darabról, hirtelen feltettem magamban a kérdést: „A Robi zeneszerző?!” Utólag aztán rájöttem, hogy nem kellett volna meglepődnöm, hiszen előélete és eddigi munkássága, mondhatni, előrevetítette egy ehhez hasonló darab elkészülését. De ezt csak az tudja megállapítani, aki a zenéje mögé lát, ugyanis a látszat elsőre „csak” egy népzenében és népzenei feldolgozásokban utazó művész képe. Viszont, ha megismerjük a „Lakatos Róbert és a Rév” formáció korábbi lemezeit, akkor világosan látszik a kötődése a klasszikus zenéhez, és hogy azon belül is nagyon sokszor nyúl Bartókhoz, különös tekintettel a 44 hegedűduóra és a bennük feldolgozott dallamokra. És mindezt ráadásul a zenei stílusok nagyon széles skáláján teszi, a Kalamajkó (2. duó) kalotaszegi legényesbe való beemelésétől a "Megfogtam egy szúnyogot..." hip-hop feldolgozásáig. Emiatt szükséges, hogy szót ejtsek ennek a Bartók-féle sorozatnak a jelentőségéről és a 20. század második felének hasonló irodalmára tett hatásáról is.

Bartók Erich Doflein német zenepedagógus felkérésére komponálta 44 hegedűduóját 1931-ben. Mivel a mű oktatási segédanyagnak (is) készült, fontos volt, hogy egy jó részét a hangszeren még csak két-három éve tanuló gyerekek is el tudják játszani, és ezáltal már kisebb korban is legyen lehetőségük kamarazenélni. Így Bartóknak sok esetben a legegyszerűbb kompozíciós eszközöket kellett alkalmaznia, és pontosan emiatt tapasztalhatjuk meg a zsenialitását. Rendkívül puritán szerkesztésmóddal alkotott olyan magas szintű zenét, hogy később ugyanezen az elven csak nagyon kevesen és csak egy-két hasonló kis darabbal jutottak a közelébe színvonalban. Pedig azért jópáran megpróbálták, a teljesség igénye nélkül: Járdányi Pál, Farkas Ferenc, Szervánszky Endre, Szelényi István, Reményi Attila vagy Mező Imre. De nem csak a magyar szerzőkre volt nagy hatással, hogy csak egy példát említsek, a 20. század egyik legjelentősebb komponistája, Luciano Berio, 1983-ban készült el 34 hegedűduójával, amelynek minden tétele egy-egy zeneszerzőre utal, és a legelsőnek a címe „Béla” és pontosan 44 másodpercig tart…
Mindezek fényében nagy vállalásnak tartom egy szerző részéről, ha ezzel a műfajjal próbálkozik. Ráadásul, a fentebb felsoroltak közül többen is feldolgozták ugyanazokat a dallamokat, mint Bartók, nyilván azért, mert abban az időben még egy szűkebb népzenei anyag volt elérhető és ismert. Egyáltalán nem kritizálva a műveiket, azért szinte minden esetben érezhető a minőségbeli különbség Bartók javára. Mivel tehát szerkesztési szempontból rendkívül nehéz hasonló színvonalat elérni, jó ötletnek tűnik a feldolgozandó dallamok repertoárját bővíteni, erre azonban csak az képes, aki jobban elmélyed a népzene világában, sőt akár maga is gyakorló népzenész, amellett, hogy komponál. Utóbbi kategóriában egy valakit ismertem, aki megpróbálkozott a hegedűduó műfajával, ez Ökrös Csaba volt. Az ő művein egyértelműen látszott, hogy a vonós népzenei repertoárból behozott dallamok egy új és jó irányt adhatnak a jövő hegedűduó-irodalmának, attól függetlenül, hogy a darabok összességében éppen jobban sikerültek vagy kevésbé, hiszen ő „hivatalosan” nem tanult zeneszerzést.

Nem tudom, Robi tanult-e zeneszerzést, de az biztos, hogy nagyon jól ráérzett, hogy a műve mikben különbözzön Bartókétól, még ha nem is ez volt a célja. Először is fontos, hogy nem két hegedűre, hanem hegedűre és brácsára íródtak a darabok; ez a műfajt nem változtatja meg, ugyanakkor hangterjedelemben és hangszínben sokkal több lehetőséget ad a kibontakozásra. Nem utolsósorban, mint említettem, a szerző brácsaművész; a korábbi feldolgozásaiban is hallhatóak Bartók hegedűduóinak részletei brácsán, úgyhogy ez is indokolja a hangszerkiosztást. További fontos különbség, ami egyértelműen látszik, hogy ez a mű nem oktatási segédanyagnak készült. Az előadása minimum a szakközépiskolai korosztálynak javasolt, de egy jó része még egyetemistáknak is komoly feladatot jelentene. Stílusban meglehetősen eklektikusnak mondható, és ez a művek hangvételére és a lemezen szereplő előadók játékmódjára is igaz. Sokszor egyszerre vagy gyors egymásutánban hallatszik a népzeneibb jellegű hangszerkezelés és a romantikus attitűd. Ez utóbbi anno Bartók duóinak az előadásmódjára is rányomhatta a bélyegét a Hubay-iskola erőteljes jelenléte miatt.
Itt viszont a feldolgozott, konkrét vonós népzenei anyag hatására sokkal szélesebb skálán és kisarkítottabban mutatkozik meg ez a két stílus együtt. Mindemellett sokszor használ Bartókhoz hasonló disszonanciákat, különös tekintettel a szűkített kvintekre, ezzel a tengelyrendszeren való gondolkodás is megjelenik (de azért kevésbé meghatározó mértékben), illetve helyenként modellskálák is feltűnnek. A legfontosabb lépés azonban a feldolgozott népzenei anyag repertoárjának bővítése, olykor kimondottan a revival mozgalomból ismert dallamokat felhasználva, ami az eddigi hasonló művekre egyáltalán nem volt jellemző, mivel a szerzők nem voltak (és a 70-es évek előtt nem is lehettek) ebben tájékozottak. Ezzel kapcsolatos érdekes átfedés, hogy a Mari című darabban egy történeti dallamot, az Apponyi kéziratban található ún. „gyertyás táncot” dolgozza fel, ennek ma a „Fehér fuszulykavirág...” a legismertebb változata a táncházas körökben.

Bartókot annak idején köztudottan a peremterületek és az átmeneti vidékek zenéi érdekelték a leginkább. Így a 44 duó témái között találhatunk a magyarok mellett román, szlovák, rutén, szerb és arab dallamokat is. Robi felvidéki származású, ez megmagyarázza, hogy az ő duóiban is több szlovák melódiát találunk, de előfordulnak rutén és cigány dallamok is. Így ez hasonlóságot mutat Bartók koncepciójával, és ahogy ott is, bizonyos témáknak itt is van többnemzetiségű változata. Például rögtön a második, Keby bola című tétel megjelölése szlovák népdal, de nekem első hallgatásra egy kalocsai mars jutott eszembe. Bartóknál is előfordul, hogy a feldolgozás jellege miatt megváltoztatja egy dal tempóját és karakterét, ezek Robi egyes darabjaiban is indokoltak és működnek. Sokszor használ az eredeti verziókhoz képest nagyon izgalmas ritmikai variációkat, hallhatunk például hagyományosan parlando-rubato dallamot 7/8-ban (15. Csúfolódó) vagy csárdást 5/8-ban (25. Gömöri nóta). Ezzel szemben találunk igazi negyedelős, dudanótát is (4. Zsigárdon). Használ egészen klasszikus eszközöket, mint például Alberti-basszus szerű kíséretet, de modernebbeket is, mint a tremolo vagy a glissando.
A Karácsonyi című tétel kezdete egyértelmű utalás Bartók Menuetto című duójára az üres húros kvintes kezdés miatt, illetve a metrum is stimmel. Ezzel persze sem elvi, sem esztétikai probléma nincsen, ráadásul tovább is fejlődik az ötlet, amikor a kvinteket egymásra torlasztja. Az is érdekes, hogy előfordulnak Bartókéival megegyező tételcímek, de a darabok karaktere teljesen más; két téma felhasználása pedig mondhatni elég nagy „bevállalás” Robi részéről. Az egyik egy közös téma Bartókkal, a Két szál (pünkösdrózsa), ami a Preludium és kánon-hoz észrevehetően hasonló harmóniái ellenére sem tűnik koppintásnak. A másik a Csitáron („A csitári hegyek alatt…”), amiből már nagyon sok feldolgozás született korábban, ezért nehéz vele újat mondani, de ezzel a kánon szerű kezdéssel, majd a hol tükör, hol párhuzamos szólammozgásokkal sikerült. Nem szokványos formula a Magyar nóta című tételben a gyors, tizenhatodos „esztam”-kíséret, ilyet olyan szerző valószínűleg nem is talál ki, aki nem foglalkozik a gyakorlatban népzenével.
A Balladában a többször is egymástól két vagy három oktávra lévő unisonokkal nehéz intonációs feladat elé állítja az előadókat, de a lemezfelvétel a bizonyíték rá, hogy megéri vele dolgozni, kifejezetten szép, éteri hangzást sikerült elérni; ehhez nagy szükség volt Horváth József légies és átlátszó hegedűhangjára, ami ugyanolyan kifejező tud lenni, mint az általános sűrű espressivoja. Bár nagyon sokrétű az egész zenei anyag, az Álom című tétel még így is kilóg egy kicsit a szinte Arvo Pärt-re hajazó hangulatával. Sokszor a tételek záró harmóniái vagy azok felrakása miatt olyan, mintha kicsit a levegőben maradna egy-egy darab vége, ez nekem nem mindig esett jól, de ez is inkább egy szubjektív mint szakmai vélemény. Minőségi szerzőre valló fogás, amikor a mélyebb hangfekvésű hangszer a magasabb szólama fölé megy, itt is remekül kitűnik, hogy egy brácsa A-húrjának magasabb fekvésben teljesen más hangszíne van, mint fordított hangszereléssel a hegedűnek lenne. A Gergelynek című tétel játékos szokásdallamával és ezzel a frappáns, general pausa utáni nyolcados befejezéssel jól is hat így a végére, de azonnal eszembe jutott, hogy nyilván Robi sem úgy gondolta (mint ahogy Bartók is írja a 44 duó kottájának az elején), hogy mindig minden koncerten el kell játszani mind a 30 duót ebben a sorrendben, hanem lehet belőlük válogatni, alternatív sorrendeket és ezzel együtt új zenei íveket kreálva.

Egy szó, mint száz, meggyőződésem, hogy korszakalkotó darabot hallottam. Hogy Robi a duóival „kilépett-e Bartók árnyékából”, arra elég összetett a válasz. Pusztán zeneszerzői szempontból nem, mivel Bartókhoz mérhető komponista nem sok volt a világtörténelemben. Abból a szempontból viszont igen, hogy szakított az oktatási célú komponálással és teljesen felfrissítette a repertoárt. Aki ismeri, tudta, hogy nem kezdő zeneszerző, csak eddig nem klasszikus műveket írt, de ezzel a darabbal most elindított egy olyan irányvonalat, amit nem csak neki kellene folytatni, hanem minél több más szerzőnek is. Legalábbis a mai komponistáink népzenei ismereteinek és ezzel együtt a feldolgozandó repertoár felfrissítése egy új és hasznos színt hozhatna a kortárs zeneirodalomba.

Vizeli Máté

Kiadó: Fonó Budai Zeneház, 2022 május

KÖSZÖNJÜK A FOLMAGAZIN MUNKATÁRSAINAK A CIKK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ NYÚJTOTT SEGÍTSÉGÉT!