Ritmus és hang

be local think global

“Az embernek azt kell csinálnia, amit a sajátjának érez”
Interjú Dresch Mihállyal

Negyven éve formálja a magyar jazz világát, de népzenei körökben is megkerülhetetlen jelenség. A népzene és a jazz szeretete párhuzamosan alakult ki benne, ám a saját zenei stílusa ellenére a mainstream jazztől sem távolodott el. Dresch Mihály a magyar jazz alakulása és a táncházmozgalom mellett rock legendákról, popzenéről, díjakról, a hangszer és a zenész közötti kapcsolatról, zenéhez nem köthető szenvedélyéről és szorongásról is mesélt.

A népi vonalon az első Sebő–Halmos lemez okozta nálad az áttörést. Egyből elkezdtél utána táncházakba járni?

Nem rögtön, hanem rá egy-két évre. Valamiért nem értesültem róla, hogy van táncház, de a zene magával ragadott. Sátrak voltak felállítva a Váci utcában, ahol főleg könyveket árultak, de lemezeket is. Ez a Sebő–Halmos lemez szólt, amikor én arra sétáltam. Gyorsan megvettem, és nem is bántam meg, mert az egy nagyon jó antológia volt. Később, amikor már zenélgettem, akkor mondta egy ismerősöm, hogy van ám táncház is. Elmentem a Molnár utcába, és ott hallottam először ezt élőben. Aztán beszippantott: jártam a Kassák klubtól kezdve, az FMH-n át mindenhová, ahol táncház volt.

Milyen táncos élményeid vannak?

A széki tempót megtanultam és tudok egy kicsit palatkait táncolni. A széki páros táncokat is ismerem, a lassút, a négyest és a csárdást is, de a hétlépessel és a porkával mindig kínlódtam, valahogy azok nem jöttek össze. Amit akkor megtanultam, azokat tudtam is. Föl is mertem kérni a lányokat táncolni. De legtöbbször azt csináltam, hogy beültem a sarokba és figyeltem, ahogy táncolnak, néztem ahogy zenélnek, élveztem az egésznek a miliőjét.

A magyar jazz történetét végigkísérted. Mennyire volt ez a műfaj a rendszerváltás előtt underground vagy rosszfiús?

Ha rosszfiús nem is, de mindenképpen a partvonalon kívüli, megtűrt műfaj volt. De szabadabb is volt, mint egy csomó minden más. Nem szólt bele senki, pedig akkor sok mindenbe beleszólt ám a politika. Egy polgári munkahelyen sokkal ellenőrzöttebb volt minden. Én szabad voltam a jazz világában. Már a nyolcvanas években azt játszott az ember, amit akart. Úgy csöppentem bele ebbe a világba, hogy a konzi mellett mindenféle koncertre jártam. Az akkori elég erős lüktető zenei életet el tudtam csípni. Szerettem Szakcsi Lakatos Béla koncertjeit, illetve volt Kőszegi Imrének egy nagyon jó zenekara, a Kőszegi Rhythm and Brass, és a Syrius Hajókra is eljártam. Konzis koromban ismerkedtem meg Szabados Györggyel, aki egy teljesen más irányt tárt elém. Éreztem a mélységet ebben a Szabados féle gondolkodásban. Lassan odacsapódtam az ő köreibe. Míg más jazz zenekaroknál Amerika, Amerika és Amerika ment, Szabadossal a magyar népzenéről, a magyar kultúráról, a történelmünkről és Erdélyről beszélgettünk sokat. Ez már végképp egy alternatív irányzat, egy egészen más látásmód, de nekem tetszett. Én ezen az úton indultam el, ami lehet, hogy nem mindenkinek tetszett. Közben én játszottam sztenderdeket is, mint mások. Olyan különös eset voltam, hogy én nem szakadtam el egyik tábortól sem. Értékeltem mind a két irányzatot. Próbáltam magamban szintetizálni.

balogh_zoltan_mti_foto_dresch_mihaly.jpg

Milyen zenei irányzatok vannak, amelyeket ma szívesen hallgatsz?

Mostanában, mivel vidéken lakom, ritkábban járok be a városba, de régebben sok koncertre és színielőadásra eljártam. Maga az élő műfaj foglalkoztat; amikor eleven emberek adnak elő, az már önmagában jó. Még ha nem is sikerül jól egy színházi előadás vagy egy koncert, az mégis egy számomra fontos élmény. Nagyon lelkes közönség tudok lenni. Nem úgy ülök be mint zenész, hanem tudom értékelni magát a hangulatot, az áramlást. Otthon pedig YouTube-on szoktam koncerteket hallgatni, mert ott van kép is. Ettől kicsit hajaz az élő műfajra.

A klasszikus zenétől egészen a popzenéig mindenevő vagy?

Nem érdekel a pop. Ha az autóban bekapcsolom a rádiót, mert meg akarom hallgatni a híreket, politikai elemzéseket, rögtön jön a popzene. Célzottan nem hallgatom, sőt igyekszem elkerülni. Azt gondolom, hogy nem is jó irányba megy; gyártják. A tendenciával van gondom, ahogy a média használja. Tisztelet a kivételnek! A média formálni akarja az ízlést, de nagyon egysíkúan teszi azt. Ez nagyon érződik, és engem ez irritál. Erre én nem vagyok kíváncsi.

A te korosztályodra jellemző, hogy a feltörekvő rock klasszikusokkal alakították az ízlésüket. Ezzel szemben te elmentél a jazz irányába.

De az más. Akkor hallgattam rockzenét én is – nem is lehetett kikerülni –, de azok jók is voltak. A Led Zeppelin vagy a Deep Purple korai albumai még olyanok voltak, ahol van egy-egy hosszú szóló, vagy voltak benne experimentális részek. Nem pedig, mint ma, hogy beskatulyázzuk a zenét egy A B A formába refrénnel, s akkor le van tudva, le van butítva a dolog. Régen a zenéről szólt a zenei világ. Tizenhét-tizennyolc éves koromban hallgattam ezt a fajta progresszív rockmuzsikát.

Van zenéhez nem köthető hobbid?

Az utóbbi tíz évben a magyar borkultúra nagyon nagy fejlődésnek indult. Szeretem a jó vörösborokat, de nem ez a lényeg. Inkább az hangsúlyos, hogy nagyon szeretem a vad vizet. Valószínűleg azért, mert rák vagyok. Ez egy szenvedélyem. Bármikor, ha tudok, lemegyek a Velencei-tóra és úszom egyet. Hidegben is. Ha süt a nap, és már 7-8 °C-os a víz, akkor biztosan belemegyek és úszom egyet. Van, hogy januárban is belemegyek, jön egy robbanó érzés, kijövök gyorsan, megtörölközöm, felöltözöm. Ez egy furcsa szokásom. Nagyon jó kihívás. De van hajlamom a famunkához is. Szívesen megcsinálok kisebb bútormunkákat. Nem ijedek meg, ha valamit be kell csavarni valahova. A hangszeremet is meg tudom csinálni. De eléggé szakbarbár is vagyok. Főleg a saját zenémmel. Nagyon sokat bajlódom a zenémmel, gyakorlok, sokat bíbelődöm a hangszereimmel. Illetve a saját bejáratú hangszerem, a fuhun is egy nagyon érzékeny dolog. Mindig a sípokkal variálok. A feleségem tudna erről mesélni, hogy szállnak el így délelőttök.

A hangszer és a zenész közötti viszony egy fúvós hangszer esetén olyan, mintha a zenész testének a meghosszabbítása lenne. Valóban bele tudod fújni a lelked a hangszeredbe?

Igen. A szufizmus szerint az Isten lelke szólal ekkor meg. De azt gondolom, a hegedű is vagy bármely más hangszer is a test meghosszabbítása tud lenni. Akkor jó a zenész, ha annyira elemien idomulnak egymáshoz a hangszerével, hogy létrejön egy olyan egymásra hatás, ami egy teljes egészet alkot. Addig kell gyúrni, amíg az ember azt nem érzi, hogy felveszi a hangszert és minden porcikáját úgy ismeri, mint a testét. Ha ide nyúl, akkor ez fog történni, ha oda, akkor az. Tényleg olyan, mint egy testrész. A fúvós hangszereknél ráadásul a szánkkal manipuláljuk a hangszert, a nyelvvel alakítjuk a ritmust. Ha beveszel a szádba valamit, amivel hangokat adsz ki, az egy nagyon szerves dologgá válik.

dresch_mihaly_05_bg_web.jpg

Ki tudsz emelni kedvenc turnét?

Volt egy időszak a nyolcvanas években amikor az első zenekarommal sokat jártunk Németországban. Azok az utak nagyon fontosak voltak. Az egyik ilyen utunk során Kölnben készült az első lemezünk Sóhajkeserű címmel. Később készítettünk Archie Shepp, nagyszerű afroamerikai muzsikussal egy albumot. Ennek következményeképp vele együtt újra jártunk külföldön. Ezek nagyon jó élmények. Ő már akkor egy nagy legenda volt a jazz világában. Nagyon nagy személyiség. Sokszor voltunk a párizsi New Morning nagynevű jazz klubban. Az is nagy élmény volt, hogy játszottunk az avignoni fesztiválon, a Pápai palotában Archie Sheppel. Aztán több ízben játszottam Chris Potter szaxofonossal is.

Ezek adtak plusz drukkot?

Igen, ezek ünnepi dolgok. Nem hétköznapi, komoly személyiségek. Ha az ember felmegy a színpadra egy ilyen zenész mellé, lehet érezni a kisugárzását.

Izgulós vagy?

Nem, de olyan előfordul, hogy elkezdek szorongani. Nem attól félek, hogy ki kell állni emberek elé, hanem olyan technikai dolgokon, hogy milyen lesz a hangosítás. Maga a zenélés nem okoz szorongást.

Az elején sem okozott?

Kicsit szétszórt voltam, és volt olyan, hogy elfelejtettem részleteket a zenéből. Ez talán azért lehetett, mert későn kezdtem a zenével foglalkozni. Tizennyolc éves voltam, amikor aktívan elkezdtem zenélni, de ezt el kellene kezdeni legkésőbb 7-8 évesen. Sok mindent le kellett küzdeni, sok minden nem volt automatikus.

Mostanra bőven behoztad a kortársaidat.

Igen, be lehet ezt hozni, de az első időkben hátrányosan érintett, hogy nem képeztem magam gyerekkoromtól. Szembesültem olyan dolgokkal, amiknek be kellet épülnie.

Most már viszont szép számmal kaptál szakmai elismerést. Hogy a legfrissebbeket említsem csak: Kossuth-díj, illetve a Fonogram - Magyar Zenei Díj hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategória idei nyertese Dresch Quartet Árnyékban című lemeze.

Igen. Furcsa, kicsit megfejthetetlen. Szinte minden díjat megkaptam. Nem tudom, ez miért van. Persze örülök, de már talán kicsit sok is. Nem dolgoztam még föl. Talán nem is akarok ezekkel annyit foglalkozni, de kétségtelen, hogy egy Kossuth-díj jelent valamit. Az, hogy ennek a birtokosa vagyok, az még dolgozik bennem, és még nem találta meg a helyét.

Tesz rád terhet?

Nem érzem tehernek.

Érdekelnek a díjak?

Nem.

De visszajelzésnek nem rossz.

Hogyne. Én hajlamos vagyok arra, hogy magamat ne tartsam sokra. Ebbe bele is tudok süllyedni. Szkeptikus vagyok magammal szemben. Amikor jön egy ilyen díj, akkor elgondolkodom, hogy ezt most mér is kaptam. Soha nem gondolkodtam díjakban. A mai trend az ez, hogy konkrét díjakat akarunk elérni. Én soha nem így gondolkodtam, mégis egy halom díjat kaptam. Talán az embernek azt kell csinálnia, amit a sajátjának érez, azt finomítani, megdolgozni, és akkor majd jöhetnek a díjak. Persze érvényesülni nyilván kell. De nekem például menedzserem sincs. Az elején, amikor Németországba jártunk sokat, volt egy jó szervezőnk, majd később is volt egy ilyen ember mellettem, de ő sajnos meghalt. Nekem a Fonó Budai Zeneház segít nagyon sokat.

img-5540ee18d63f2cbecfa35c50d46c0212-v.jpg

Szoktál elégedett lenni?

Ha egy jó koncert után úgy érzem, hogy olyan szinten tudtunk zenélni, hogy nem elfáradtam tőle, hanem feltöltött, akkor igen. Amikor az egész olyan könnyű.

Szokott katarzisod lenni a saját zenédtől?

Egyre ritkábban. Fiatalon nagyon sokszor volt ilyen. Akkor még ordítottam, toporzékoltam. Annyira naiv és szabad voltam, hogy el tudtam szállni. Amikor az ember rendszeresen közönség előtt játszik, muszáj kontrollálnia magát. Az eksztatikusságból már leadtam, elkezdtem jobban a zenével foglalkozni. A finomságok kezdtek érdekelni. Nagyon sokszor megégettem magam azzal, hogy bolondnak tartottak. Persze amikor extázisba kerültem, akkor a zene is olyan volt, valamilyen szabad zenét játszottunk. Nem mindig értették, sokszor ütköztem falba. Csináltam én ezt jó sokáig, aztán észrevétlenül átalakultam. De attól még mindig is voltak és vannak zenei ideáim. Soha nem kereskedelmi céllal vágtam bele valamibe. Egyszer volt ilyen, de az is barátságból; amikor a Csík zenekarral játszottam. Ott is jól éreztem magam, még ha ezt sokan nem is hiszik el. Élveztem ott szólózni, élveztem hogy kicsit kilépek abból a szűk körből, amiben én vagyok. Voltak vágyaim, elképzeléseim, és azokat csináltam. Most is így vagyok vele, hogy szeretem finomítani a dolgokat. Nem feltétlenül nagy hangokkal, hanem pont hogy visszahúzódva.

 

Kiemelt kép: Balogh Zoltán MTI

Vörös Eszter

rh_tamogatas_1_1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr6617843919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

február 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása