Ritmus és hang

be local think global

Egy drámai történet Korpás Évától

korpas.jpg
Korpás Éva hazai pályán maradt a Szívharang című lemezzel, egy kisebb kitérőt leszámítva a Felvidék muzsikája kíséri végig az énekesnő eddig talán legkomolyabb mondanivalóval bíró albumát.

A Tükrös zenekar egykori énekesnője ezúttal nem a gyerekekhez szólt, ezúttal a női szempontból megélt szerelmet próbálja bemutatni, annak minden szépségével és szívfájdalmával együtt. Ezt az érzelmi hullámvasutat nagyon jól átadjak a dalok, az ének és a hangszeres játék tökéletesen lett kitalálva hozzá. Pedig ha már csak a dalok címeit nézzük sorba az is jól átadja a történet felépítését, ami akár egy drámaként is funkcionálhatna. De ez a kortárs drámai beütés természetesen nem is véletlen, hiszen Laboda Róbert verse foglalja keretbe a szerelmi történetet. Laboda Róbert slammerként híresült el, majd költőként is bemutatkozott, de ez a népies világ távol áll tőle, Korpás Éva még is őt kérte fel, hogy a részletekben elhangzó verse kösse össze az egyes részeket.

A Prológus után egy nagyon dinamikus Dobbanás című 6 és fél perc következik, ami majdnem másfél perc instrumentális résszel kezdődik és ahol egyértelmű dominanciát élvez a hegedű és cimbalom játéka, ez adja meg az egésznek a dinamikáját, amit Kuti Sándor még egy cimbalomszólóval fűszerez meg. Az egész lemezre jellemző, hogy megkapták a kellő teret a zenészek és hagyták őket kibontakozni, ez pedig mindenképpen az album előnyére válik, hiszen egyértelműen a muzsika adja meg a daloknak az energiáit és a hangulatát, amit az ének és a történet mondanivalója szépen kiegészít és teljessé tesz. Itt pedig érdemes kiemelni a fiatal lánykórust is, akik segítik az énekesnő munkáját, név szerint Janovszki Csengéről, Czajlik Boglárkáról, Korpás Rékáról, Lakatos Liliről, Szabó Júliáról és Zsoldos Viktóriáról van szó.

0425_korpaseva.jpgFotó: Decsi Kati

Szerelem és egy kis keserűség után eljutunk a lemez katartikus részéhez, ez pedig az Elment a madárka című dal, ahol egy szál cimbalom és maga Korpás Éva elég ahhoz, hogy eljussunk a csúcspontig. Az énekesnő jazzes énektechnikai megoldásai és Kuti Sándor játéka így egyben a legerősebb Both Miklós balladák színvonalát súrolják már, ami egy egészen magas mérce, mind szövegileg mind zeneileg.

Ezután egy válaszút következik, ami nem csak a következő dal címe, hanem a katarzis után felmerül a kérdés, hogy merre tovább. Úgy gondolták, hogy egy kicsit el Felvidékről és Moldva felé veszik az irányt, itt minden a zenészekről szól, ebben a részben nincs énekdallam. Ami itt elmaradt azt a következő dalban pótolják, ami egy nagyon énekcentrikus dal lett a lemezen, az United slágere után ez a Keserű méz tényleg keserű lett és kicsit szomorú is, a zenei világába pedig bőven vannak Bartókos elemek.
A lemez címadó dala zárja le az albumot, ami szintén nagyon szépre sikerült, Madarász András nyugtató orgona játéka nagy húzás volt a lemez utolsó dalára, ezzel ér véget a történet.

A lemezen közreműködő zenészek:

Korpás Éva – ének
Csernók Klára – hegedű, brácsa
Takács Ádám – hegedű
Papp Endre – brácsa,, harmonika
Hanusz Zoltán – nagybőgő, koboz
Kuti Sándor – cimbalom
Janovszki Csenge, Czajlik Boglárka, Korpás Réka, Lakatos Lili, Szabó Júlia, Zsoldos Viktória – ének
Oláh Attila – ének
Madarász András - orgona

rh_tamogatas_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr5016183550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Naptár

február 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása