Múltja miatt elsősorban iparvárosként gondolunk rá, pedig 2015-ben elnyerte az UNESCO „A Zene Kreatív Városa” címet, 2017-ben WOMEX-et rendezett és Európa-szerte híres nagyszabású fesztiváljairól. Katowice, Felső-Szilézia fővárosa az elmúlt években Lengyelország egyik legnagyobb kultúrközpontjává nőtte ki magát.
Martyna Markowskát, a Katowice City of Gardens Kulturális Intézet programfelelősét kérdeztük a Kertek Városáról.
Milyen a város karaktere most? Hogyan történtek ezek a változások, hogy látod, mik voltak a legfontosabb lépések?
Talán a „posztindusztriális” jelző írja le leginkább a várost. A hagyományok (és a szénipar – tetszik, vagy sem) életben tartása, és kreatív megújítása – talán így fogalmazható meg legrövidebben. A változások – az ipari korszak változásaival párhuzamosan – új tudományos, művészeti és társadalmi minőség megalapozásához vezettek. Az 1865-ben alapított Katowice városának mindig voltak zenei hagyományai mind a hivatásos, mind az amatőr szektorban, így a „Zene Városa” cím érvényesítésének ötletére tulajdonképpen természetes következményként tekinthetünk. Sokévnyi előkészítés vezetett ehhez az utolsó lépéshez, és tessék, immár az 5. évfordulóját ünnepeljük az UNESCO „A Zene Kreatív Városa” címnek.
Te felelsz a programokért a Katowice City of Gardens Kulturális Intézetnél, amely Felső-Szilézia legfontosabb kulturális központja. A város 2016-ban az Európa Kulturális Fővárosa cím jelöltje volt, ugyanezzel a szlogennel: City of Gardens (Kertek Városa). Mit üzen a név, mi az Intézet küldetése?
„A kertek városa” vagy inkább a „Kertváros” urbanisztikai elmélete a 19. századból, Ebenezer Howard-tól származik. A kertekről valójában nem csupán, mint zöldfelületekről van itt szó, hanem mint városi terekről, azok közösségépítésben betöltött szerepéről, beleértve a könnyű megközelíthetőséget a városlakók számára. A „Katowice City of Gardens” kulturális intézet is ezt a küldetést fogalmazta meg – a mindenki számára elérhető városi kultúra megteremtését, támogatva, művelve minden társadalmi csoportot, speciális programokat kínálva a periférián lévők számára is.
A hely minden művészeti ág számára nyitott, és igazán sokoldalú. Magad is több művészeti ágban vagy érintett tanulmányaidat, tapasztalataidat illetően. Hogy látod, mennyire fontos az összművészeti jelenlét, és milyen a hatása van a művészekre, illetve a közönségre?
Valóban az összművészetiség volt a fő témám évekig mind tudományos kutatóként mind kurátorként – mondhatni elméletben és gyakorlatban egyaránt. Képzőművészeti és irodalmi tanulmányokat folytattam, ugyanakkor zenei területen dolgozom már 17 éve. Számomra ez tűnik a legjobb lehetőségnek ahhoz, hogy szélesebb közönséget érjünk el, új távlatokat nyithassunk, és áttörjük a művészetek közötti határokat és a társadalmi korlátokat. Az tavalyi – általunk szervezett – JazzArt fesztivál mottója Miles Davistől származik: „You should never be comfortable, man…” (Soha ne kényelmesedj el, barátom...). Különösen a mostani, nehéz időkben.
A zenére terelve a szót, milyen zenei műfajokra épül az Intézet programja? Megjelenik a lengyel népzene is? Mennyire népszerű a népzene és a világzene a közönség körében?
A tevékenységünk minden, a régió számára jelentős műfajt lefed, de ezzel együtt globális kontextusba is helyezi. Improvizált zene, blues, kísérleti zene, rézfúvós és népzene, elektronikus, klasszikus és kortárs – mint csapat, különféle programok szervezésében vagyunk benne. A népzene és a világzene főként olyan platformokon jelenik meg, mint a Gardens of Sounds fesztivál, illetve a Czech Music Crossroads, ahol a lengyelországi partner szerepét töltjük be. Felső-Szilézia nem a népzenéjéről híres, de támogatjuk a műfajban tevékenykedő helyi zenekarokat és projekjeiket. Nyilvánvaló, hogy ez a műfaj Lengyelországban még mindig undergroundnak számít, de van egy zenészekből és zenekedvelőkből álló közösség, amely nagyon elkötelezett és aktív.
Az Intézet volt a 2017-es katowicei WOMEX egyik szervezője. Több mint két év elteltével hogy látod, előremozdította a fesztivál a lengyel nép-és világzenei szcéna helyzetét?
Határozottan nem eléggé. Van még mit tenni azért, hogy a népzenét és a világzenét – és az üzenetet, amit ez a zene a világnak közvetít – népszerűbbé tegyük. Sajnos a sikert, amit a lengyel WOMEX eredményezhetett volna, nem sikerült úgy fenntartani, mint ahogy az Budapesten történt a 2015-ös WOMEX után egy új minőség megteremtésével – az erősen edukatív és promóciós jellegű Ritmo Fesztivállal. Mint környezet, nem vagyunk elég egységesek a közös projektekhez, a kapcsolattartáshoz, és túlságosan szerteszét vagyunk mind területileg, mind kulturálisan. Egyértelműen van még mit tenni a lengyel zenéért úgy általában. A WOMEX egy kiemelt esemény volt, de folyamatosan bővítenünk kell a kisebb volumenű, rendszeres programjaink körét is.
Lengyelországban a jazz kultúra természetesen van jelen. Mi a helyzet a népzenével? Hogy látod a két műfaj áthatásában rejlő lehetőségeket? Van-e rá példa a múltban, vagy ez egy teljesen új jelenség?
Az idei JazzArt fesztiválon mutatjuk be Łukasz Ojdana jazz zongorista új, „Kurpian Songs & Meditations” című albumát, ami remek bizonyítéka annak, milyen élénkek most a változások. A jazz és a folk egymásra hatása mindig is jelen volt, de egyre inkább felértékelődik, erre jelenleg többek mellett Maniucha Bikont, Polmuz, Koń, Marcin Masecki, Raphael Rogiński projektjei a legjobb példák, bár zenéjükben nem feltétlenül a lengyel népzenéből merítenek.
Zsűritagként számos jazz fesztiválon, rendezvényen vettél részt. Látsz lényeges különbséget abban, hogy egyes nemzetek hogyan közelítenek a saját zenei hagyományaikhoz?
Igen, ez mindig egy izgalmas felfedezés. Minél jobban feszegeti a határokat, és minél nyitottabb szemléletű egy projekt, annál érdekesebb számomra. Mindig számíthatunk cimbalomra a szlovák, flamencóra a spanyol, népdalokra a norvég jazzben, stb., de a fontos az, hogy a zenei motívumokat, hangszereket és hagyományokat kortárs módon használják.
Sajnos nem kerülhetjük meg a kérdést: a jelenlegi helyzet hogyan érinti az Intézet munkáját, illetve a lengyel művészeti szcénát általánosságban?
Lengyelországban a művészeti élet helyzete sajnos sokkal aggasztóbb, mint Németországban, Dániában vagy más európai országokban. Sem a kormány, sem az önkormányzatok nem léptek azonnal a művészek és a kulturális kezdeményezések megmentése érdekében. A megértés, az empátia és a tudatosság hiányával kell szembesülnünk abban a kérdésben, hogy karantén idején mennyire van létjogosultsága a kultúrának. A művészek támogatás nélkül maradnak, a Kulturális Minisztérium és a helyi önkormányzat csak most és nagyon lassan kezd lépéseket tenni a segítségnyújtás érdekében.
Martyna Markowska – kultúrakutató és kritikus; 2013 óta a katowicei City of Gardens kulturális intézet programfelelőse; a Katowice JazzArt Fesztivál és a Gardens of Sounds világzenei fesztivál művészeti vezetője; számos a világzenei- és jazz fesztivál és showcase zsűritagja; a Europe Jazz Network vezetőségi tagja.
photo: Eric van Nieuwland
fotó: Radosław Kaźmierczak | NOSPR concert hall | WOMEX 2017
Lázár Zsófi
Még több Varsó retúr itt
AZ INTERJÚ MEGJELENÉSÉT A WACŁAW FELCZAK ALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.