Ritmus és hang

be local think global

Hagyomány és divat – Romani Design

gjp0360-900x500.jpg

Egy új sorozat első részeként közelebbről megismerkedhetünk a Romani Design kulturális szerepvállalásával, amelynek része a tradíciók és a divat közelítése, miközben szociális hidat kíván képezni alkotásai révén, azaz célja a cigány kisebbségi kultúra illetve a romák társadalmi integrációja minőségi, kézműves designtermékek által. Magyarország első, nemzetközileg is elismert és egyre népszerűbb roma divatstúdiójáról az alapítóval, Varga Erikával beszélgettünk.

A blogon a hagyomány és divat témakörét összemosva olyan kézműveseket és tervezőket szeretnénk bemutatni, akik a jelenkor trendjeit nem figyelmen kívül akarják hagyni, hanem vele, benne képesek érvényesíteni és megvalósítani egyedi stílusú alkotásaikat, saját ötleteiket, miközben szorosan kapcsolatban állnak a tradícionális technikákkal, legyen az az anyagválasztás, mintázatok, szimbólumok használata, formavilág vagy akár az újrafelhasználhatóság.

A Romani Design a divat mellett tehát rendkívül fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, de a márka munkássága által mindenki számára közelebbivé, érthetőbbé válik a roma népviseleti örökség is, ami a magyar és kárpát-medencei népviseleti kultúra jellegzetes, különösen sokoldalú része.

„Számomra a divat ugyanaz, mint írónak a szavak, a festőnek a színek. A ruháimon keresztül tudom megfogalmazni önmagam és megteremteni azt a világot, amelyben szívesen élek” - vallja Varga Erika, a Romani Design ötletgazdája, aki alapvetően ötvösművész.

 

Ha tetszett, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!

rh_tamogatas.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr6415006676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása