A rendszerváltás idejére datál az orosz világzene születése - erről írtunk az előző cikkünkben. Hatványozottan igaz ez Oroszország más népeinek a zenéjére. A cári elnyomást követő bolsevik ölelésből szabadult népek lassan ocsúdnak fel a sok évszázados álomból. Sok ősi nép eltűnt a térképről, más elvesztette a nyelvét és az emlékezetét. Kevesen vannak, akik kilépnek az eloroszosódott komfortzónából és erőfeszítéseket tesznek, hogy újra felfedezzék a kultúrájukat. Róluk lesz itt szó.
1997-ben Hajnóczy Csaba által szervezett Nagy Fül Fesztiválon láttam Stepanida Borisovát – egy jakut énekesnőt, akinek az éneke nem követett semmilyen zenei irányt, viszont előidézett érdekes állapotokat.
A koncert után megismerkedtem vele és menedzserével, Misa Malcevvel, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Stepanidát pedig elcsábítottam a HSB stúdióba és megkértem, hogy énekeljen az akkor épp készülő Korai Öröm album egyik alapjára. Tíz évre rá az előző cikkben említett Altaji fesztiválon újra találkoztunk és élőben is zenéltünk együtt. A teljes napfogyatkozásra időzített fesztivál csúcspontján, amikor elsötétült az ég és elhallgattak a madarak, a zene és az emberek, Stepanida volt az, aki énekével hívta vissza a napot, régi szibériai hagyomány szerint.
Misa Malcevet, aki régóta Angliában él és dokumentumfilmeket készít, megkérdeztem a jakutiai népzene mai helyzetéről.
A Szovjetunió széthullása után csökkent a Központ nyomása – mesélte – kezdtek öntudatukra ébredni az addig elnyomott népek. Nőtt az érdeklődés a saját kultúra, folklór, nyelv iránt, és ennek fő megjelenése a zene volt. Jakutiában (mai néven Szaha) Mechele Tumus volt az első, aki népi és sámáni elemeket szőtt bele a saját rockzenéjébe. A 90-es években néhány zenekar bukkant fel, aki különös, csak Jukutiára jellemző egyveleget játszott: Cholbon, Choroon, Ai-Tal. Az 1990-ben indult Tabyk Fesztivál (nemcsak) a térség legizgalmasabb fesztiválja. Olyasmit csináltak azok a zenekarok, amit a Vágtázó Halottkémek Magyarországon.
Misa szerint Jakutiában a nők jobban megőrizték a sámánizmust a zenében, az extatikus és szabad stílust.
Aki nem tudná – a „sámán” szó Szibériából ered és néhány ott élő nép kultúrájával kapcsolatos. Kiterjesztése más népek rituáléira és mindenre, ami izgalmas és ősi akar lenni, a tömegkultúra fejleménye.
Stepanida mellett Chyskyyray őrzi azt a hagyományt, ami a dalforma alakulása előtti időkből származik.
Sámánizmus a gyökerünk – folytatja Misa, - az élet, a természet egyfajta felfogása, filozófia, amely mindig a jakut emberekben marad. De soha nem lesz olyan, mint régen. A mai jakutok világnézete más, mint a bronzkorban. Sok külső hatás éri, például a new age. Jakutián belül is sok az ellentét a hagyományőrzők és a neo-sámánisták között.
Ha Oroszország nem orosz zenéjét próbáljuk bemutatni, olyan színes kép rajzolódik ki, hogy csak a felsorolás külön tudományos munka témája lenne. Példaképpen itt van Szajgurat Guszejnaeva, aki lakszki nyelven énekel. Ez Dagesztán 14 hivatalos nyelvének egyike. Dagesztán csak egy a sok kaukázusi köztársaság közül. És most hasonlítsuk össze Kaukázus méretét mondjuk Oroszország ázsiai részével, amely akkora, mint egész Európa.
Miután nem tudunk teljes képet adni egy cikken belül, nézzük meg az ismertebb előadók közül néhányat.
Sainkho Namtchylak kis tuvai faluban született, nagyanyjától tanulta az éneklést. A torokének technikát tanulmányozta, de abban nem kapott segítséget, mert ez „férfi dolognak” számított. Kivételes tehetsége Moszkvába repítette, ahol mélyebben ásta bele magát a lámaizmusba és sámánizmusba. A rendszerváltás után Bécsbe költözött, azóta hozza világra különböző formációkban hihetetlen zenéjét. Tradicionális tuvai énektől elektronikus világzenén keresztül az elszállt avantgárdig terjed a személyes univerzuma. A leghíresebb lemeze a Stepmother City (Mostohaanya város). Benne Sainkho térképet fest, amelyben a nyugati fizikai valóság találkozik a keleti spiritualitással.
Ha csak egy világzenei lemezt vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, ez lenne az. Igazából sokkal több mint világzene.
Yat-Khát 1991-ben alapították a tuvai Albert Kuvezin és az orosz kísérleti elektronikus zeneszerző Ivan Szokolovszkij. Az utóbbi hamar kiszállt és a zenekar Yenisei Punk stílusban folytatta, tuvai torokéneket minimál rock kísérettel ötvözve. Nemzetközi hírnévre tett szert, neves producerek dolgoztak lemezein, a Szigeten is láthattuk.
Egy példa arra, mennyire fonódtak össze az orosz tradíciók a tőlük távol eső, meghódított kultúrák hagyományaival:
Ez egy orosz nyelvű, orosz dallamvilágú dal, az egyik kommentelő szerint óhitű vallási ének. Daryana Antipova népzenei szakértőnk viszont ragaszkodik ahhoz, hogy tuvai népdalt hallunk.
Tuvánál maradva, itt egy gyönyörű példája az élő tradíciónak:
Ugyanezek a gyerekek pár év múlva:
A mordvin a magyarok, a finnek és az észtek után lélekszámban a negyedik legnagyobb finnugor nyelvű nép. Zenéjükben az orosz hatások mellett mégis inkább balkáni vagy kaukázusi elemeket fedezünk fel.
OYME erzát nyelven (az egyik mordvai nyelv) lelket jelent. A zenekar Oroszországban élő finn-ugor népek zenéjét gyűjti és játssza. Expedícióik során sok zenei és képi anyagot gyűjtöttek. Hagyományos hangszerelés mellett modern köntösbe is öltöztetik a mordvai dalokat.
* * *
Reméljük, hogy ezzel a kis betekintéssel alapot és kedvet adtunk ahhoz, hogy a kedves Olvasó tovább barangoljon a YouTube és a Wikipedia végtelen tájain. Reménykedünk abban, hogy sikerül megvalósítani álmunkat – egy szibériai expedíciót, ahonnan izgalmas zenét és történeteket hozunk.
A cikk első részét itt lehet olvasni.
Nyitókép: Sainkho Namtchylak. (Mirilena Delli)
Köszönet: Daryana Antipova, Misa Malcev
Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.