Szép lemez, míves lemez, de hogy tényleg esszenciális volna, abban nem vagyok biztos. Egy ideje hallgatom, egy kis időre félre is tettem és miután újra elővettem, mintha lettek volna hangsúlybeli változások. Azt hiszem, ilyen a jó és élő zene: időről-időre változik, pontosabban hagyja, hogy a hallgató viszonya megváltozzon, itt-ott mást kezdjen el hallani, mint korábban.
Emellett az Esszencia új lemeze arra is bizonyíték, mennyire fontosak a jó zenészek: népzenénél nem mondanék képzettséget, de gyakorlottságot, tapasztalatot igen. Itt azonban ízig-vérig világzenéről van szó, egy tudatosan alakított, összetett anyagról. Zeneileg minden a helyén van, és innen elindulva minden alárendelhető a koncepciónak; a hol humoros, hol keserédes játékok, kifejezőeszközök észrevétlenül vannak jelen. Mégis azt érzem, hogy valami sok, az Elindultunk a nagy útra átbillen egy ponton.
A népzene, klasszikus zene és a jazz tájékáról érkeztek a zenészek, mondhatnánk, az Esszencia egyfajta supergroup: Kacsó Hanga borbála (ének), Lakatos Róbert (klasszikus brácsa és hegedű), Balogh Kálmán (cimbalom), Kunos Tamás (népi brácsa), Bognár András nagybőgő, Kováts Gergő (tenor-, szopránszaxofon). A zenekarvezető Lakatos Róbertet a RÉV zenekarból ismerhetjük, emellett a kassai Thália Színház zenei vezetője. Markáns stílusa a magyar Alexander Balanescuvá avatja, bár ahogy a hasonlatok mindig sántítanak, itt is inkább arra kell gondolni, hogy egy összetéveszthetetlen hangot, már-már történetmesélős attitűdöt képvisel vonós játékában. Csík János alapító vendégművészként szerepel a lemezen, vélhetően ő egyengette a bő évtizedes gondolat zenekarrá formálódását, és ami azt illeti, énekel, játszik és egy különös allúziót is magával hozott a felvételekre. A Sír az út előttem cimbalom-ének duó része, előadói habitusban egyértelműen testvére a Csík és Balogh Kálmán előadásában slágerré vált Fellegajtó nyitogató című dalnak, csak itt éppen Kacsó Hanga Borbála énekel líraibb hangütésben egy másik dalt.
Balogh pregnáns cimbalomjátéka, ahogy bemutatja, hogyan kell finoman kísérni egy dalt úgy, hogy közben hangfestő effekteket is belecsempésszen, mindenképpen etalon. Azonban ha a lemez csúcspontját kell megemlíteni (természetesen szubjektíven), akkor a Feledd el mulatságidat lassú részét emelem ki. Kacsó Hanga Borbála a hegedű sírására reflektáló dalszöveghez elmélyült, belső történéseket hitelesen megélő előadást párosít. Ám az említett túlbillenés például itt is bekövetkezik: egyszerűen a lemez egészét tekintve a gyors rész nem illik ide, hiszen a következő darab Bartók 44 hegedűduójából származik, amihez a lassú rész bartóki hangvétele, szépen megkomponált, a kortárszene irányába mutató harmóniái remek felvezetőként szolgálhatnának. Bartók Menuettoja a következő számban Minuettová alakul, Lakatos egy szép nyitással bontja ki az eredeti témát, és ha jól érzékelem, megpróbálja eredeti környezetébe visszahelyezni a Bartók által is felhasznált motívumot.
Az Erdélyi tánc ismét egy saját értékén előadott kis Bartók mű, amihez érzésem szerint kissé erőltetve illeszkedik - mint idolként beemelt klasszikus szerző - Johann Sebastian Bach és a III. szvit híres Air tételének átirata. Miért éppen a lemez karakterétől távoli Bach? Ismét egy olyan billenés tehát, amely a teljes anyagot, az összképet inkább széthúzza, mint összetartja. A lemez legkülönösebb szerzeményét a szaxofonos Kováts Gergő jegyzi A szeretőm olyan szent volt... címmel. Ez egy népzenei-világzenei nyelven összerakott jazz darab, témával, különálló szólóval, zenekari résszel és epilógussal, benne nagyszerű hangszeres megoldásokkal, ironikus és tradicionális szövegválasztással és a kis kikacsintások ötletes zenei megoldásaival. Mindazonáltal ismét csak azt mondhatom, hogy egy dalon belül ez túl sok és töri a már addig sem (ez a 8. szám) egységes ívet.
A lemez címét adó dal egyfajta metafora, a remény kifejezése arra, hogy a zenekar elindult azon a bizonyos, önbeteljesítő úton: "Elindultunk a nagy úton". "Elérkeztünk a tengernek nyugati szélébe" - szól a gyönyörű dallamlejtés központi strófája, ami nyitott értelmezhetőség elé állítja a hallgatót, és ez a kölcsönhatás-keresés, a hallgató bevonása a saját történetbe mindenképpen erénye a lemeznek. Van tehát még mire törekedni, a karakteres bemutatkozást egy összetartóbb tematikában gondolkodó, egységesebb következő lemez a jövőben komoly arculattá formálhatja.
(Esszencia: Elindultunk a nagy úton - Fonó Budai Zeneház, 2017)
Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.