Ritmus és hang

Hét éjszaka már csak a káprázatoknak élek. Kápolnavirágok, mennybe vitt lányok, befalazott nők meg bagolyasszonykák szorítanak. Most Fekete Ren Katák, Fehér Lászlók, Márton Szép Ilonkák sorsa az enyém. Hét éjszaka már itt ülök álmatlan a dunai ködben. Lehóhérolt kezek úsznak rám, kósai rózsáktól fájdul a fejem. A kölykeim szép kis hurkáit dögmadarak húzzák ágról ágra.  Mert hét éjszaka már olvasom a Balladák Könyvét.

Mert ma is élő balladákat olvasok a nagyon megapadt Dunánál.

Olvashatok, mert férfi akadt Erdélyben, hűségesen elszánt, aki eleven énekeket gyűjtve, aranyvesszőt ad: Verjétek meg a temetőt! Támasszátok fel anyátok, árvák! Csapjátok meg azokat is, akik meghúzták a halálharangot a balladára.

Ez a férfi egymaga többet lejegyzett balladát, mint az előtte járók együttesen. Többet, mint a szorgalmas elődök másfél századon át. És az övéi éppoly gyönyörűek szövegükben s dallamukban. Fölmutatja a pentatónia előtti réteget is: a tetraton hangsorokat.

Innen, a csodálatosság tövéből, az örök alapról megítélhetjük magunkat. Átkot is mondhatnánk azokra, akik elkenik az emberi drámát, akár szavakkal bánnak, akár szavakkal etetnek.

De most a csodálatosság tövéből dicséret szóljon az emberről, aki aranyvesszőt ad, s igazi kincseket. Pedig lakása sincs, semmije sincs. Ezért minden az övé. Ilyen ember a legjobb őrködő, virrasztónak a leghűbb. Éjszakára felszáll a vonatra. A vonat a szállása. Utazik a kiszemelt énekesekhez Kallós Zoltán. S mire a sebek is megvirradnak, megjelenik. Énekre nyitja a lepecsételt szájakat is.

Viszi a megörökítő magnószalagot Gergely Magdóhoz, Kánya Kati özvegyhez, Deák Ilonához, Szép Székely Marihoz. És megáldja őt a legszebb zengéssel, ódon aromával: Szályka Rózsa.

És hitet adunk neki és nekünk a még báránykahangú ártatlanságok: Eke Annuska, Kristály Anna.

Hét éjszaka már csak a káprázatoknak élek.

Nagy László: Adok nektek aranyvesszőt

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!