Lovász Irén ismét Hortobágyi Lászlóval készített lemezt. A Női hang a hagyományos női szerepeket, illetve az általuk kirajzolt női sorsot rajzolja fel 28 számban, még több dalban. De tud-e ennél több lenni?
Ha össze kéne írnom kedvenc magyar lemezeimet, akkor – a Bajdázó mellett – ott lenne a listán Hortobágyi László és Lovász Irén két közös munkája. Vagy ha csak egy fér fel, akkor az az 1997-ben limitált példányszámban megjelent, ma már könnyen elérhető Songs From Hungisthan lenne az, de jobban örülnék, ha ott lehetne a Világfa is (nem az 1995-ös, hanem a 2009-es átdolgozott kiadás).
Éppen ezért nagyon komoly elvárásokkal közelítettem Lovász Irén Női hang című lemezéhez. Pedig az „archaikus magyar népdalok gyógyító erejével” kapcsolatban szkeptikus vagyok (a lemez a Gyógyító hangok lemezsorozat harmadik darabja), és azt a kísérő szöveget nem is igazán értem, hogy mit jelent, hogy „mára nagyon fontos lett a nőiség hagyományos szerepeinek tudatosítása, a nőiség vállalt megélése, a női szerepekre való felkészülés gyermekkortól való segítése.” Ez azt jelenti, hogy a hagyományos szerepeket fenyegeti valami, és ez baj?
Viszont a Női hangon Lovász Irén ismét Hortobágyi Lászlóval dolgozott. Röviden: ez a lemez sajnos még csak egy kategóriában sincs az említett két albummal. Nem mintha Lovász Irén ne énekelne szépen, és ne lennének szépek – néha egyenesen szívfacsaróak – a dalok, de hát ez a kiindulópont.
Lovász Irén elsősorban szépen énekel, ami gyakran azt eredményezi, hogy ez a minőség minden más elé kerül; mondhatjuk így: egy „szép szomorú dal” az ő előadásában inkább „szép (amúgy szomorú) dal”. De én ezt el tudom fogadni: aki másra vágyik, ne őt hallgassa.
Hanem a Hortobágyi László által a dalokhoz írt kíséret bőven elmarad a várakozástól. Az említett két album, és sok más Hortobágyi-lemez nagysága abban a paradoxonban áll, hogy sosem volt hagyományok nem létező szabályrendszereit pontosan követi; itt viszont a legtöbbször alig megy tovább, mint hogy „kerüljön a népdal alá kellemes, nem túl tolakodó valami”. Lebegő, áttetszően tiszta szintetizátorok, népi hangszerek, sámándob és tabla, no meg a csengettyű szól különböző kombinációkban, de két kivételt leszámítva kicsit sem karakteresen, és az énekkel valódi párbeszédet ki nem alakítva. Több számban erősen véleményes, hogy nem kerül-e át a giccshatár rossz oldalára (Lányom, lányom; Piros hajnal csillaga; Kedves szülődajkám).
A kivétel a Párta, párta kísérete, aminek finoman akadozó ritmusai, a hangszerek még épp’ hogy nem dallamos mozgásai izgalmas ellenpontokat rajzolnak a dal köré, hogy aztán amikor kitisztul a zene, akkor az igen hatásos legyen; valamint az Este lett az idő szintén megszaggatott kísérete, ami pont ebben a töredékes formában igen expresszív. Ez utóbbi egyébként a szívfacsaró dalok egyike – és éppen hogy nem arról győz meg, hogy „a nőiség hagyományos szerepei” oly csodálatosak volnának. (Az Altatóim fura zörgéseivel viszont nem tudok mit kezdeni, még abban sem vagyok biztos, hogy az nem hiba.)
Érdekes még, ahogy a lemez 28 számában (ami még ennél is több dalt jelent) a Világfához hasonlóan egymást váltogatják az a capella és a kísérettel ellátott számok. Ez egyfajta makroszintű ritmust, dramaturgiát rajzol ki, ami itt ráadásul finoman szembe megy a dalok tematikája által kirajzolt, meglehetősen lineáris dramaturgiával. Ez nagyjából a hagyományos női szerep által megrajzol női sors: kislánykor, boldog és boldogtalan szerelem, házasság, szülés, halál – és szerencsére a szex sem marad ki. (Például: „Ne sirasd gyöngykoszorúdat / kötök én még neked olyat / éjjel-nappal kössed, rózsám / úgysem leszek többet leány.”)
Mindezt ne úgy értsük, hogy a Női hang rossz lemez volna. Aki szépen elénekelt szép népdalokat akar hallgatni, annak bátran ajánlható; ahogy annak is, akit érdekel, hogy milyen női szereplehetőségek rajzolódnak ki a népdalokból, mert szerencsére azért nem homogén és mosolygósra retusált a kép. Csak arról van szó, hogy Lovász Irén és Hortobágyi László korábban kétszer is ennél sokkal-sokkal nagyobb művet tudtak alkotni.
Az említett két szám:
A teljes lemez:
Fotó: Jung Zseni
Lovász Írén: Női hang (Siren Voices, 2017)
Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.