Nézem a borító grafikai tervén (hozzám így jutott el) a pottyantós budit. A budit is lehet szépen fotózni, a papír kicsit beállítva, de jó a kép, még éppen nem modoros, vidéki romantikánk azonban már kerekedik. De miért éppen a budi? Az első szám közben persze rögtön leesik; a budiba minden szir-szar bekerül, mindent bele lehet dobálni, és hát legyünk őszinték: a Zuboly tényleg nagyon sok szart dobált bele az új CD jelképes budijába.

A nagyvárosi zene világzene? Persze, antropológusok is írnak már disszertációkat a városi folklórról, a graffitikről, és azt kell mondani, hogy Ágoston Béla egy gigantikus mém-kollekciót vázolt (ismét!) a Zubollyal. Az Örök zöld(sic!) a "The one and only" kordokumentum, amit a plebsz nem biztos, hogy a komplexitás miatt közvetlenül érteni fog párszáz év múlva, de bizonyosan történelmi kutatások gerincét fogja adni az anyag és ennek alapján tételekre bontva fogják tanítani az iskolákban, kik is voltak azok a XXI. századi magyarok.

Fellapozva az internetet azt látni, hogy 2005-től működik a zenekar, emlékeim szerint megszakításokkal, újra indulásokkal. Belegondolva ez a bizonyos mémkultúra teljesen megváltozott, akkoriban még Uhrin Benedek, a hülyeség kifordítása, a "Zs"-kategóriás filmek imádata volt a trendi, most pedig ki tudja már követni. A mém korunk folklórja, és nem is feltétlenül a zene a nyilvánvaló megjelenési formája. A Zuboly kimond valamit a közös emlékezetről, reflektál a popzenére, és akkor is többnyire arra a minőségre, amit az a közönség, akik a zenekari tagok egyéb produkcióinak rendszeres hallgatói, kisujjat eltartva szokott felcsippenteni. Az alapanyag nagyobbik fele rossz! Olyan értéktelen, idejét múlt popzene, amelynek nem volna szabad túlélnie, amelytől mégsem tudunk szabadulni, amely fogva tart, fülféregként (lásd: earworm) eszi az agyunkat, évtizedek óta dallamtapadásunk van tőle. Ágoston Bélának talán kicsit erősebb az átlagosnál. Na de hogyan keveredik össze MC Hammer (vagy ahogy a kilencvenes évek elején Nyíregyházán egy grafitin láttam: Em Si Hammel), a Virágéknál ég a világ és Morricone?

A Zuboly tagjai készségszinten nyúlnak a popzene közismert dallamaihoz, patternjeihez (mert ugye itt nem minden dallam, hanem például egy groove, egy artikulatív momentum, avagy rap) és ültetik a grandiózus jazz harsonaszóló, a clavinetes funky akkordok, a kongeniális hangszerelés, a kidolgozott vokálok és követni is nehéz, hogy mi minden környezetébe. Ha gazdag könnyűzenei producer lennék, először is Ágoston Bélához fordulnék, mert az Örök zöld sugárzik az a felsőrendű zenei tudás, az a hangszerelési képesség, a témák ötletes egybegyógyítása, ami sok mai, erőlködés szagú könnyűzenei dalból hiányzik: neki minden alapanyag. Míg - teszem azt - Presser Gábor egy apró momentumból épít várat, addig Ágoston rámutat, hogy amit mi várnak képzelünk, csak apró építőkockák csupán, tegyük már meg ugyan magunknak azt a szívességet, hogy a jazz és a folk felől közelítve mélyre nézve tesszük meg megállapításainkat. Egy brácsás ismerősöm egyszer azt mesélte, hogy a Republic mellett haknizott amolyan "szimfonik" stílusban. Ült a nagyzenekarban, és az egész estére csak egyetlen kottalap, a Pachelbel-féle kánon szólamkottája volt elé rakva. A közismert harmóniamenetet rá lehetett húzni az összes dalra.

Na ez az, amit a Zuboly zseniálisan kifordít, amit továbbgondol, és nem az egyszeri gondolatot adja el százszor, hanem összegyűjti és nemesíti a gazt. Arra is emlékszem, amikor tinédzserként George Michael Faith-je és Michael Jackson Badje összekeveredett a fejemben, így született meg George Michael Jackson: "I gotta have faith, faith, faith... Who's bad".

A Zuboly egyfelől rendet rak a fejekben, másfelől még nagyobb zavart kelt; mert mi az, hogy a nyolcvanas évek slágereit már-már szvitszerűen összefűzve adjuk elő folkos beütéssel, dudával, fűsíppal, steel drummal. Na jó, steel drum a BoneyM-nél is volt, de azért be-beékelődik néhány magában is csodás népdal, akár visszautalásként az előző albumra. A Regősnóta In Zaire-be fordul, Bartók Aviciivel barátkozik, János vitéz Örökké fiatal, úgy szentségtörés a lemez, ahogy van, már csak egy jogdíjas bubusnak kellene megkaparintania és kész lenne a nemzetközi botrány. De ugye a botrányok viszik előre a világot, és a Zuboly most egy olyan frivol lemezt készített, amely kedélyes, mégis kőkemény kritikával beszél a Facebook-kultúráról, a sekélyességnek kiszolgáltatott zenei emlékezetünkről és tablóként gyűjti össze az elmúlt három évtized feledésre méltó, ám ebben a kontextusban imádnivaló nagyvárosi folklórját.

Zuboly: Örök zöld - Hunnia Records, 2017