Ritmus és hang

 
Az előző posztban még egy részletet ígértem a Sebő 70 című könyvből. A monográfiában természetesen szó van többek közt a népzenei és táncházmozgalomról, de Sebő Ferenc mesél népes családjának helyenként a közép-európai abszurdot tükröző, de kétségtelenül kalandos és sokszínű történetéről, valamint a közreműködésével létrejött színházi, televíziós, rádiós és filmes produkciók hátteréről és a politikával történt találkozásairól is.
Azt pedig csak kevesen sejthették, hogy a nevéhez kapcsolt műfaj, az énekelt versek gyökereit az 1930-as években Tersánszky Józsi Jenő által létrehozott, pikáns kuplékat, paródiákat, groteszk jeleneteket felvonultató irodalmi kabaréjában találta meg. Erről szól a következő sztori.

Sebő Ferenc: „Gabi tüneményes előadó volt, Joan Baez kaliberű nő, aki angol számokat és magyar népdalokat énekelt. Okos, szép, intelligens, tehetséges – az akkori hazai színházi struktúrából úgy kilógott, akár a lóláb. Ő alapozta meg az előadói önbizalmamat. Kezdetben még úgy gondoltam, ezeket a dalokat csakis művészek adhatják elő, ám ő rábeszélt, hogy vállaljam be. "Miért nekem ajánlgatod őket, Feri, énekeld magad! Sokkal jobban csinálod, mint én", mondogatta. Később láttam azt a tévéműsort, ahol többek között az én két szerzeményemet is elénekelte. Csak ámultam és bámultam. És roppant boldog voltam. A produkciót utólag megnézve mulatságosnak tűnt, hogy én akartam őt megtanítani, hogy úgy gitározzon, ahogy én, miközben nekem kellett volna hozzá beiratkoznom, annyira gyönyörűen szólaltatta meg a szólamokat.”

Farkas Gabi volt az is, aki 1968-ban arra biztatta, versmegzenésítéseivel jelentkezzen a Magyar Televízió kulturális tehetségkutató műsorába, a Ki mit tud?-ra. Ám annak szervezői meglepetésre azt válaszolták, hogy „sajnáljuk, de a maga által képviselt műfaj nem létezik”. Sebő Ferenc erre utalva szokta mondogatni, hogy ez az elutasítás a legfőbb bizonyíték arra, hogy akkoriban ez a „műfaj még tényleg nem volt a placcon”.

Más kérdés, hogy sokkalta később maga is meglepődve fedezte fel, hogy a huszadik századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja, Tersánszky Józsi Jenő (1888–1969) már lényegében a harmincas években kitalálta mindazt, amit ő a hatvanas évek végén megvalósított. Miként a megalkuvást nem ismerő író megfogalmazta: „ha regényt írok, elakadok, szédülök, émelygek a betűevéstől, nosza, veszem a furulyámat vagy a faragókésemet, vagy gitáromat, és félórán belül, legalább is olyan állapotba működöm magamat, hogy újra fog az eszem a fogalmazásra is.”

Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969)

"Fura figura volt, olyan, mintha egy Tersánszky-regényből lépett volna elő. Hosszú, sovány, kócos férfi, akin az új ruha is úgy lógott-lengett, mintha rongyokat viselne. Kérkedett irtózatos testi erejével, néha társaságban felkapott egy karosszéket a benne ülő emberrel együtt, és kinyomta a magasba.
Egy ültében megivott több liter bort, anélkül, hogy a mámor legcsekélyebb jele látszanék rajta, közben pedig áradtak belőle a mulatságosnál mulatságosabb történetek.
De ha éppen nem ivott, akkor is egy kicsit mámorosnak látszott, és az utcán, összetalálkozva egy akár felületes ismerőssel is, hangosan szidta a fennálló rendet, azt a rendet, amely éppen hatalmon volt. Közben művészi szinten játszott gitáron is, fuvolán is, de ha kellett, értett bármelyik zeneszerszámhoz, és ha éppen nem volt pénze, elment zenebohócnak." (Bővebben Literatura.hu)

Amikor 1930-ban felkérték, hogy a Nyugat Barátok Köre egyik irodalmi délutánján olvassa fel valamelyik novelláját, ő inkább regös társulatával lépett fel. S bár a szerkesztők – Nagy Endre és Gellért Oszkár – elsőre kikacagták, műsora sikert aratott. „Maga Nagy Endre is a tomboló közönség között hadonászott és kiáltozott. "Ez az ember új stílust, új szellemet hoz a posványos műzenénkbe! Hallották, ez nem volt álnépi alapon álló, mütyürkés érzelgés! Ez új iskola! Ez új iskola! Ez új sláger lesz!" 

Tersánszky két évvel később Képeskönyv Kabaré címmel sajátos színházat szervezett, ahol regös együttesével maga is rendszeresen fellépett. Miként Kerékgyártó István írja a róla szóló monográfiájában: „szövege, zenéje, táncai, díszlet- és jelmeztervei, rendezése egyaránt Tersánszky műve. Szerepelt is a kis darabokban: énekelt és gitározott. Ő volt a perc-operák énekes narrátora.” Majd máshol hozzátette: „bármilyen meglepően hangzik, Tersánszky tulajdonképpen a magyar folk-beat szellemi előfutárának tekinthető.” 

Sebő Ferenc: „Tersánszky Józsi Jenő zenei ősöm, későn felfedezett példaképem. A verséneklés előfutárának is tekinthetjük, hiszen a Babits-verset leszámítva főleg a saját irodalmi értékű szövegeit énekelte. Mikor a hetvenes évek elején a 25. Színházban együtt dolgoztam Hernádi Gyulával, egy alkalommal vidám kacajjal csodálkozott rá József Attila-dalaimra és azt mondta: "Milyen remek marhaság ezeket a verseket népzenével összehozni!". S egyikünk se kapcsolt, hogy Tersánszky ezt már rég megtette. A folk-beat kifejezés időközben kiment a divatból, de a tartalmi lényege megmaradt. A külföldi divatok mechanikus utánzása helyett Magyarországon kreatív és életerős, hazai forrásokra építő új irányzatok keletkeztek, amelyek mind elmondhatták magukról, hogy Tersánszky köpenye alól bújtak elő, még akkor is, ha erről sejtelmük sem volt. Nagy kár, hogy Tersánszky a táncházak és az énekelt versek létrejöttét már nem élhette meg.” 

(Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Sebő 70 című könyvéből)

© Jávorszky Béla Szilárd

Sebő Ferenc életrajz
Sebő diszkográfia
Fontosabb Sebő interjúk. (írott: itt, itt, itt, itt, itt, videó itt)
Jávorszky Béla Szilárd honlapja

A poszt első részét itt találod.

Ezúton is köszönöm a szerző és a kiadó a hozzájárulását az első közlés lehetőségéhez.











A cikk megjelenését az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium támogatta.