A szextől a feleséggyilkosságig: nőket középpontba állító népballadákat dolgozott fel Kollár-Klemencz László és Csernovszky Márk lemeze, amin bravúrosan épülnek egybe kortárs zenei és archaizáló megoldások. Az album egyedi, termékenyen ambivalens módon bánik a távolsággal, ami elválasztja a szövegek idejét a jelentől.
Mióta tudom, hogy a magyar népköltészetben a mezőgazdasági tevékenységek legtöbbször a szex allegóriái, kifejezetten vadászom az ilyesmikre. Nos, A mennybe vitt leány első dalában nem kell megerőltetnie magát az embernek. Azt mondja a leány: "én kerti virág vagyok / a harmatért majd' meghalok". Mire a legény: "Ha te virág vagy a kertben / én meg harmat vagyok benne. / Este a virágra szállok / reggelig rajta úszkálok." A következő dalban a vénember ugyan a fiának megy leányt kérni, de magának viszi haza a menyecskét, nem engedi játszadozni a fiúkkal - de aztán ő jár pórul a gúnydalban.
Hanem aztán jön a mélyvíz: bár senki nem hal meg benne, a Budai Ilona az egyik legdurvább dal itt. A főszereplő "hallja, hogy ellenség rabol a környékbe", magával viszi gyerekeit és "kéncsös küs ládáját", és amikor veszélyt érez, akkor a gyerekeket hagyja hátra, nem a pénzt. Az az igazán hátborzongató, hogy ezt még meg is magyarázza: "Mert leány helyibe leányt ad az Isten, / de pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten." (Később egy bivalytehént és borjait látva rájön, hogy hibázott, de a gyerekei nem bocsátanak meg neki.) Aztán van még feleségverés és -gyilkosság, a leányt elcsábító és meglopó legények stb. Csupa nő áll a középpontban, áldozatok és ezen túl is jobbára passzívak (illetve a Mikor leány voltam hőse az "eladódás" után veszíti el a szabadságát).
Maga a balladaválogatás is különleges, a hozzá készült lemez pedig igazi bravúr. Ezen a válogató Kollár-Klemencz László és Csernovszky Márk kilenc szöveget zenésített meg; ezeket dallam nélkül jegyezték fel. (CD-n a csíkszeredai Gutenberg Kiadó könyvének mellékleteként jelent meg, plusz digitálisan). Kollár-Klemencz Lászlót aligha kell bemutatni; Csernovszky Márk pedig számos zenekarban játszik vagy játszott Kollár-Klemencz kamarazenekara mellett, egészen különböző műfajokban a pszichedelikus rocktól a jazzen, indie folkon át a bulifolkig (Deep Glaze, Deus Ex Quartet, Lázár Tesók, Hét Hat Club, Lego Lassi stb.). Saját nevén 2022-ben adott ki egy nagyszerű art pop-EP-t.
A mennybe vitt leány dalaiban archaizáló, népies dallamok találkoznak a kortárs komolyzene megoldásaival; bár látszólag a popzenétől távol vagyunk, azért a "könnyűzene", a fülbemászás sem áll távol ezektől a daloktól, amik gyakran (de nem mindig) követik az ismerős dalformát. Vonósok, zongora, hárfa, ütősök szólnak, Kollár-Klemencz és több számban Mákó Kató énekel.
A zene végig magával ragadó, noha olykor használ elidegenítő ("kortárs zeneként" azonosítható) megoldásokat, de ezeket a dal, a dráma szolgálatába állítja - másrészt sokszor kifejezetten játékos. Kevés hangszerrel is gazdag a megszólalás; tele van a lemez nagyszerű ötletekkel, pazar hangszeres és hangszerelési megoldásokkal.
Ami igazán különleges benne, hogy milyen választ ad arra a dilemmára, hogy hogyan viszonyuljunk a régi népi szövegekhez. A két jól ismert megoldás: 1) a népi kultúra örök emberi érzéseket fogalmaz meg tökéletesre csiszolt formában, amikkel ma ugyanúgy azonosulhatunk, mint akkor, amikor születtek, 2) ezek egy mára tőlünk nagy távolságra került kultúra alkotásai, amiket "közel kell hozni" hozzánk, hogy valódi viszonyt alakíthassunk ki velük.
Ez a lemez azonban mindkettőt elkerüli. Egyfelől természetesnek hatnak az archaizáló formák; másfelől nem tűnnek szándékoltan aktualizálónak a modern megoldások - és ezek között a határvonalak nem élesek, magától értetődőnek hat, ahogy a különféle rétegek egybeépülnek. A zene nem köti magát egyértelműen a mához, ugyanakkor nem próbálja eltüntetni azt a távolságot sem, ami a szövegek múltjától elválaszt minket (a zenészeket és a hallgatókat egyaránt). Az ambivalencia, a bizonytalan időbeli elhelyezkedés (sem jelen, sem múlt - jelen is, múlt is) pont attól lesz kifejezetten erős, hogy a zene mindezzel együtt képes természetesnek hatni.
A női sorsok, szerepek témája is kínálná magát a "lényegében nem változott semmi" és az "ezt már szerencsére rég meghaladtuk" megközelítéseknek. Itt azonban az énekesek a személyes azonosulást választják. Míg a zene távolságot tart mától és múlttól, addig az ének pont, hogy nem tart distanciát a (jobbára tragikus) sorsoktól.
Ez különösen megrázó A gazdag feleségben, aminek elbeszélője szegény legény létére gazdag leányt vesz el, de az nem szereti; többféleképpen próbál kedvében járni, sikertelenül, végül durván elveri. Miután harmadszor rávág, "magam is megbántam" - mondja, de azóta "szíles e világon nincs nála jobb asszony", úgyhogy: "a píz olvasva jó, az asszony verve jó". Kollár-Klemencz László itt sem tart távolságot a tanulságot büszkén kijelentő elbeszélőtől - ami persze korántsem azt jelenti, hogy ő, mint ember vagy mint művész egyetért ezzel, hanem hogy következetesen érvényesíti azt az alkotói hozzáállást, hogy az ítélkezést a hallgatóra bízza.
A zene élvezetessége mellett pont ez a legizgalmasabb: az érzelmi és erkölcsi viszonyulást aligha kerülhetjük el - túl sok a hatásosan előadott tragédia ahhoz, hogy közömbösek maradjunk -, ugyanakkor a távolságok sokszínű játéka miatt ez nem lehet sem egyszerű külső ítéletmondás, sem maradéktalan azonosulás. Vagyis, mint a jó művészet általában, a lemez megnehezíti a dolgunkat.
Fotó: MÜPA
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
