Ritmus és hang

be local think global

Másnak, nem magának...
Tiszta forrás a MÜPÁ-ban

mupa_1.jpg

Áldott ez az apa, ki kertecskét kertel./Áldott ez az anya, ki virágot ültet./Másnak, nem magának, más ember fiának/Gyönyörűségére maga magzatjának – hallottam a minap az ország legnagyobb hangversenytermében. A moldvai csángó dallam mindössze öt hangból építkezik. Nem pentaton, itt egymás mellett vannak a hangok, ugrás nélkül. Beleborzongtam, milyen igazság van benne. Miért is örülünk annak, ha kertünk termését, testünkből sarjadt virágunkat más öleli, másnak telik benne gyönyörűsége?


Kinek is szól az a hihetetlen törődés, odafigyelés, munka, magyarázat, aggódás és sorolhatnám, amiből jó, ha bő másfél évtizednyi együttélést kapunk. Aztán az, amit virágoztattunk, amit tápláltunk és neveltünk, más ember asztalát díszíti majd. És csak remény, hogy gyönyörűség lesz az is… Az est egy részét ezzel a gondolattal és ennek a kis dallamnak a fejtegetésével töltöttem, ami azért nem volt nehéz, mert a többi zenemű, ami megszólalt mellette, ha nem is feltétlenül népzene volt, de az azt jól ismerő művész alkotása.

Bartók és a tavasz egybefonódik ebben a teremben ilyenkor. Pedig Bartók kedves évszaka valószínűleg nem a tavasz volt, sokkal inkább az elmúlás, a fájdalom, a visszatérés lehetetlensége foglalkoztatta őt. Igaz, március végén született.

Bartók 1940-ben hagyta el ezt az országot, amely már ekkor is nehezen volt szerethető, ő mégis kiállt mellette mindvégig. Fontos volt számára és kedves. Kedves volt akkor is, amikor más népek zenéjével foglalkozott. Azt is ugyanúgy tette, mintha a sajátját kutatná. Nemrég olyan esttel emlékeztek meg róla, amilyet megérdemel.

Bartók Bélát 1936-ban hívták meg Törökországba, hogy kutassa a magyar és a török népzene kapcsolatait, valamint, hogy tartson előadást arról, hogyan születhetne meg a török nemzeti zene. Rásonyi László, nyelvész, turkológus volt a közvetítő, aki az ankarai egyetemen tanított ezidőben. Az est ennek az útnak az emlékeit, az itt ihletődött műveket és az ide kapcsolódó török zenéket mutatta be. Bartók művei sem eredeti formájukban, hanem kissé átdolgozva jelentek meg, ugyancsak így a két török szerző alkotásai is, akik mindketten jó két évtizeddel fiatalabbak Bartóknál. Ahmet Adnan Saygun személyesen ismerte Bartókot, kísérte útjain, segítette a gyűjtésben és a lejegyzésben, Osmaniye tartományban. Sokat beszélgettek, ezen utak nyomán vált Saygunból a török népzenéből induló nemzeti zeneszerző.

A másik szerző Cemal Reşit Rey, török népdalok feldolgozója volt. 

Bartók így írt egy barátjának erről az útról: „Én még Ankarától is távolabbra szándékozom menni (fonográffal), Adaná-ig, a szíriai határ közelébe, bizonyos nomád törzsek közé. Nagy ország-építés, szervezés folyik itten, konzervatórium is van már, csak éppen még növendékei nincsenek.” És egész jól megtanult törökül is, hogy személyesen tudjon beszélni adatközlőivel. Később így ír tapasztalatairól: „És a tánc… Azt négy férfi jártahelyesebben mondva csak egy férfi, mint szólótáncos, a többi három pedig összefogódzva, nagyon kevés mozdulattal, mintha csak statisztált volna neki… Néhány perc múlva azonban hirtelen befejezték a zeneszámot, megszűnt a tánc és ekkor ének csendült föl. Egyike a három statisztáló férfinek dalba fogott, de olyan átszellemült, magába révült arccal, hogy azt szavakkal leírni nem is tudnám.”

Sok vita folyt korábban arról, lehet-e a különféle stílusokat és műfajokat keverni, azaz megfér-e egy színpadon mondjuk az operaénekes és a népdalt előadó énekes. Ma ez nem kérdés, rengetegen bizonyították, hogy igen, jól megférnek, csak megfelelően kell ehhez hozzáfogni. A kérdés vonatkozhatna a táncra is, ezen az esten erről volt szó. A Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett kitűnő művészei keltették életre Bartók és a többi szerző alkotásait. Szépen egymáshoz simult a gyimesi héjsza, a somogyi csárdás és a török lánctánc. A török táncokhoz a jelmezt egyenesen Törökországból kapták.

A műsort nézve hol sírtam, hol nevettem. Nevettem, amikor a táncosok önfeledten – nyilván nekik nemcsak végtelen boldogság ez – repültek, forogtak, és sírtam, amikor ezt hallottam: Keserű víz nem hittem, hogy édes légy,/Régi babám nem hittem, hogy csalfa légy…

Az énekes, egyben az est sztárja és központi alakja Guessous Majda Mária “Mesi” magyar-marokkói népdalénekes és dalszerző volt. Hangja érett, biztos, ugyanakkor hajlékony, rendkívül szép és Mesi mindkét világban – a magyar és a török népzenében egyaránt otthonosan mozog.

Összművészeti estet láthattunk a Bartók teremben - Bartók török és magyar népzenei kutatásainak gyöngyszemeiből. Keretes szerkezetben jelenítették ezt meg, elején és a végén szólt Mesi hangján a jól megfigyelhető párhuzam a két nép zenei gondolkodásmódja között. Káprázatos vizuális világ járult mindehhez, a LaLuz Stúdió a Néprajzi Múzeum Fényképtárának kincsei segítségével varázsolt elénk hol folyó aranyat, hol a tenger illatát, hol pedig népi motívumokat, virágokat. Mindez jól simult a táncokhoz és illett a zenékhez.

A produkció címe ez volt: Tiszta forrás. Sokan használták, néha koptatták már el ezt a bartóki kifejezést, amelynek eredete a Cantata profánához kapcsolható. Most ezek az előadók alkottak olyan közösséget, amely megszólaltatta és megmutatta a forrásból kiszakadó, kiömlő gazdagságot és szépséget. Hallottunk és láttunk eredeti magyar és törtök dallamot – táncot, Bartók művek átgondolásával együtt. Áthangszerelve, más hangszerekkel megszólaltatva. Nem azért, mert a ma embere nem tudná Bartók eredeti alkotását örömmel vagy értéssel hallgatni, hanem mert másokat is megihletett az ő gondolkodásmódja. Rendben van ez, hiszen zseniről van szó, akitől tanulni vagy átvenni megtiszteltetés.

Ahogyan Bartók a népdalok feldolgozásának legmagasabb szintjének azt tartotta, amikor sem népdal, sem népdalszerű dallam nincs már, hanem a mű levegőjéből árad az, hogy itt magyar zenéről van szó. Ugyanez vonatkozik a táncra is, nem feltétlenül pontos táncrendeket láttunk, inkább a magyar vagy a török néptánc egyes lépéseit használták a koreográfusok, hogy a bartóki művekhez társuljanak.

Káel Csaba fogta össze és rendezte az alkotást – a művekhez méltóan. A két táncegyüttes két külön világot képvisel, a klasszikus baletthez szokott Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes néptáncosai összesimulva (néha szó szerint), egyet gondolva mutatták meg művészetüket. A zene Fekete Kovács Kornél és Nikola Parov alkotása volt, a zenei szerkesztő Gőz László. A sokszínű, rendkívül igényes és feltétlen alázattal és precizitással előadott koreográfia pedig Ágfalvi György, Mihályi Gábor és Velekei László munkája.

Elrepült valamivel több mint másfél óra, ami kiszakított minden nézőt a napi rutinból, az aggodalomból, hogy hogyan is lesz tovább. Hát így. Összefogva, kicsit visszatekintve, mégis a holnapra nézve. A múlt szépségeiből teremtve magunknak élhető, élvezhető, szerethető, a jelennél jobb jövőt.

rh_tamogatas_1_1_1_1_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr7218380905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

június 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása