Ritmus és hang

Nehéz annak a kényszernek megfelelni, hogy Bartókot mindig tovább kell gondolni, miközben maga Bartók a továbbgondolás. Igazán furcsa, ha népzenészek jutnak el odáig, hogy Bartók műveit tekintik kiindulópontnak, és ahhoz viszonyítják az általuk is forrásanyagnak tekintett eredeti népzenét, vagy ahogy Bartók mondta: parasztzenét. „44 duó két hegedűre II népzenei forrásanyagokkal” – áll a Góbé és Surján Péter dupla albumának tech-folklór borítóján. Az arany színnel szitázott 8 bites Bartók-csipke még domborodik is, ahogy ujjunkkal simítjuk, a dupla borító kialakítása esetlenül bumfordi, már az első kinyitáskor meghajlott a gerince, nem lesz a cédés polc ékessége. Kár, mert az anyag minden szempontból döbbenetesen erős.

A Muzsikás, a Jánosi együttes és mások is fordították már vissza Bartók zenéjét a népzene irányába és próbáltak visszajutni a művek gyökeréig. A Bartók-művek hatalmas erénye, hogy korának újító kompozícióiként, a korabeli új zenei nyelv hordozóiként is tisztán őrizték meg a forrásanyagot, ám még így sem magától értetődő az eredeti dal és a bartóki átdolgozás egymás mellé állítása. A Góbé Vizeli Máté vezetésével azonban még ennél is tovább ment, és ahol lehetett, több – akár különböző nyelvű - változatot is eljátszott, sőt, ahogy a fülszöveg is rámutat: az album enciklopédikus igényességű, és egyéb kapcsolódási pontokat is rejt. Bartók Béla az összehasonlító népzenetudomány atyja, és talán erre is utal a Góbé a koncepcióval, miszerint tényleg sokféle összehasonlítási alapunk van a 44 duót illetően. A ciklust 1931-ben adta közre Bartók és szándéka szerint – némileg más célzattal, mint egyéb pedagógiai irányultságú műveit – a kamarazenélés elsajátítására írta. A műveket nehézségi fokozat szerint négy füzetbe rendezte, azonban „hangversenyen való előadásuknál természetesen ne ez a sorrend legyen irányadó, célszerűbb az előadásra kiválasztott számokat egy vagy több tervszerűen összeállított sorozatba foglalni és az egyes sorozatok számait attacca játszani” – fogalmaz Bartók.
Vizeli Mátéék ezen elv mentén állították össze a lemezt és a Kárpát-medence különböző nép- és földrajzi egységei szerint csoportosították a dalokat, valamint természetesen az afrikai gyűjtésből származó dal is helyet kapott, vagyis a népzenészi szemlélet határozza meg a dupla album egészét. Az oktatási segédanyagnak is szánt felvételek szépen szólnak, az előadások kristálytiszták, a duók Vizeli és Surján előadásában referencia-értékűek, olyan zenei élmény, mint a régi felvételekről Bartók zongorajátékát hallgatni: csodásan meghúzott dallamívek, pontosan kitapinthatóak a szerzői szándékok, érezhető az előadói elhivatottság, miközben egyértelmű válik, hogyan jött létre népzene és műzene között ez a meghaladhatatlanul tökéletes szimbiózis.

Bartók 1931-re már befejezte a gyűjtéseket, csak 1936-ban vállalkozott egy törökországi útra (illetve 1932-ben egy kairói kongresszus ürügyén Egyiptomban is rögzített dalokat). A dúók megjelenési évében – tehát már jócskán leülepítve – közölte a „A parasztzene hatása az újabb műzenére” című tanulmányát, amelyben e hatásnak három sorolta fel. Ezek közül a duókra egyértelműen a „a parasztdallamot minden változtatás nélkül vagy csak alig variálva, kísérettel látjuk el, esetleg még elő- és utójáték közé foglaljuk”-elv vonatkozik, és ezt támasztja alá a lehető legtöbb oldalról a Góbé. Korpás Éva különleges, több tónusú énekhangja és előadása most is varázslatos, ma bizonyosan ő az egyik legjobb énekes.
Mindehhez hozzájárulhat az a jártasság is, amivel – szintén a fülszöveg szerint – bizonyos dallami kapcsolatok rekonstrukciójában oroszlánszerepet vállalt. Pojendán Gergő ihletett éneke ugyancsak megkapó és tetszik, ahogy a „Zalai dallamokban” a tiszta, őszinte éneklésével teremti meg a sodrást.
A „44 duó két hegedűre” Bartók egy már szinte lezárt életszakaszát követően (a gyűjtések után) született meg, akkor, amikor már pontosan tudta, hogyan és mihez kezdjen a népdalokkal, és mind népzenetudósi, mind zeneszerzői elvei kikristályosodtak. A ciklus egy olyan történelmi-zenetörténelmi időszak tengelyén helyezkedik el, amelyet a bartóki életművel összevetve nem nehéz megállapítani, hogy valahol annak a kvintesszenciájáról van szó. Ezt természetesen sokan fel is ismerték, még Íva Bittová is játszotta a darabokat, de úgy érzem, hogy a Góbé lemeze most még magasabbra emeli a duókat. A megértés egy új fokát jelenti az a feldolgozásforma, ahogy az elmélyülés lehetőségét megadják a hallgatóságnak és rámutatnak arra, hogy – minden kényszer ellenére - még ma is lehet természetes hangon megszólalva, új árnyalatokkal gazdagítani a népzene és műzene összefonódásának e nagyszerű alapvetését. 

(Góbé Folkside Vizeli Mátéval és Surján Péterrel – Bartók 44 duó két hegedűre II népzenei forrásanyagokkal, Fonó 2021)