Ritmus és hang

be local think global

Teret és időt hajlít
A Csángálló első nagylemeze

Hogy miért publikálunk kritikát szinte napra pontosan öt évvel a lemezbemutató után a Csángálló első nagylemezéről? Olvasd el és kiderül! Vigyázat: szubjektív tartalom. 

61541422_2348371761867781_819528112818618368_n.jpg

Nincs zenei műfaj, ami teljesen ellenálló tudna lenni a változással, mint olyannal szemben. Mint minden, a zene is folyamat. Nem konkrét és körülhatárolható még egy felvétel sem, hiába kelti ezt az illúziót mondjuk egy lemez - valójában még a rögzített zene is csak egy pillanatot örökít meg. A cikk írója szerint az a legjobb zene, amelyik nem küzd ez ellen a törvényszerűen bekövetkező folyamatiság ellen, hanem hagyja érvényesülni az itt és most erejét. Nem konzerválni próbál, hanem formál, megteremti a hullámot, és meg is lovagolja azt. Hogy miért publikálunk kritikát szinte napra pontosan öt évvel a lemezbemutató után a Csángálló első nagylemezéről? Mert ez az anyag a szerző szerint pont ilyen. 

A Csángálló 2013 óta működik abban a felállásban, amivel az első lemezüket, a Fel az úton-t 2016-ban bemutatták. Az albumon főként balkáni és magyar vonós népzenére alapuló saját összeállítások, valamint saját szerzemények szerepelnek, a gyimesi és moldvai csángók népzenéjének átörökítése pedig később is alapvetés maradt. A második lemez, a 2017-es Naplopók ezt még több énekes dallal, bolgár és makedón dallamokkal turbózta fel, a harmadik nagylemezt pedig közvetlenül a koronavírus-járvány itthoni debütálása előtt harangozta be a zenekar. A 9 számos, kicsit több, mint háromnegyed órás lemezen Sára Csobán, Bagi Bálint, Gárgyán Zoltán, Johannes Olsson és Bősze Tamás Jean-Pierre játszik, a későbbiekhez képest a Fel az úton egyfajta “ismerkedős” anyag, betekintés a tagok zenei világába, hogy miként gondolkodnak a népzenéről és úgy általában a zenéről, zenélésről és improvizációról. 

Amit a Fel az úton-ról mindenképp szeretnék elmondani (vagyis leírni), hogy számomra egyike azoknak a népzenei lemezeknek az elmúlt pár évből, ami - végre - nem kamu-extázis és virtuóz kihaénnem, hanem valódi tudatállapot. Olyan közösségi transz, amiben egyszerre van jelen a több száz éves hagyomány és a fentebb is emlegetett itt-és-most. Ezt a magával ragadó erőt, sodró hangulatot a lemezmegjelenés évében, 2016-ban 20.000 ember előtt prezentálták az O.Z.O.R.A. Fesztiválon is, itt egy emlékezetes felvétel róla: 

Úgy képzelem a tehetséget, mint egy közvetítő szerepet. Ha valaki tehetséges a zenében, azt egy felette álló, abszolút dolognak tekinti, ő pedig közvetítőként van jelen csupán, mintha ő lenne a toll a papír és a kéz között. Ezt hallom én ebből a lemezből: még egy szimpla telefonos hallgatáson keresztül is átjön az az alázat, zenének való önmegadás, ami a hagyomány-kisajátításnak az ellentéte és részben orvoslása is lehetne. Azé a hagyomány-kisajátításé, amire népzenei körökben is jó sok példát találunk, de erről majd egy másik cikkben. Ezen népzene esetében nyilván sokat segít, ha valakinek olyan valódi kötődése van az általa játszott zene bölcsőjéhez, mint a Csángállónak, akik gyakran indulnak zenei gyűjtő útra, hogy eredeti környezetből merítsék az inspirációt - de persze ez azért nem minden. Ami miatt a lemezen és az élő koncerteken kritika érhette a zenekart, az a hangszerelés, első hallásra sokaknak furcsának tűnhet például a szaxofon az autentikus hagyományőrzés szolgálatában.

De nem az az igazi hagyományőrzés, ha magunkévá tesszük és használjuk azt? Szerintem de, és ezzel nagyon nagy vonalakban össze is foglalom, amiért ezt az albumot hallgatni érdemes. Meg amiért amúgy népzenét hallgatni is érdemes. 

Mindig kedvelve olvasom pl. a Pitchfork, a Downbeat, a The Guardian, a Songlines vagy a Recorder rövidebb vagy hosszabb zenei kritikáit. Ami nagyon tetszik - függetlenül attól kiről van szó – hogy, ezek az írások lazák, van humoruk, de mégis informatívak és csak akkor bonyolódnak bele a szakmai mélyrétegekbe, amikor az elkerülhetetlen. Nem egy album kritikának köszönhettem, hogy addig ismeretlen album vált kedvencemmé. Az irodalomból is lehetne citálni ilyen példákat, mint pl. Raymond Queneau, Karinthy Frigyes, Lackfi János, Nyáry Krisztián vagy Háy János írásait. Arra gondoltam, hogy nézzük, hogy miként lehet írni a hazai nép-és világzenei lemezekről úgy, mint pl. egy popalbumról. A közös nevező köztük, hogy mindkettő szórakoztató műfaj.
Mindez egy játék a tartalommal, a kontextussal és a nyelvvel. Kerültük a néprajzi belterjességet, a „befelé beszélő” szakmaiságot, a patetikus emelkedettséget, bár ez az attitűd mindig távol állt a blogtól. Néhány újságíró barátomnak elküldtem 3-3 találomra kiválasztott hazai lemezt. Ők ezek közül kiválasztottak egyet, amiről írtak. Ezeket a cikkeket sorban publikáljuk itt, a Hangváltó rovatunkban. Török Ferenc (celeblobbi), szerkesztő.

rh_tamogatas_1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr4116526352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

június 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása