Ritmus és hang

Életművében mindig a népzene volt a meghatározó, bár mindig túllépett a műfaj határain. Szalóki Ágit népdalénekesként ismerik, önmagát is így határozza meg. Ennek ellenére csak most készítette el az első autentikus népzenei albumát, Fújnak a fellegek címmel. Ennek apropóján beszélgettünk a népzenéről, az elvárásokról, a népzene oktatásról, az új generációról és szenvedélyéről, a fotózásról.

Bár ez a kilencedik albumod, de az első tisztán népzenei lemezed. Miért most határoztad el, hogy egy ilyen lemezt készítesz?

A Hangvetőtől biztatást kaptam arra, hogy készítsek egy autentikus népzenei lemezt. Korábban is kaptam ilyen felkérést, de úgy éreztem - ez egy ellentmondás lesz - de népdalénekesként népzenei lemezt felvenni, az nagy bátorságot igényel tőlem. Mert a népzene előadása igazán akkor tud hiteles lenni, ha abban benne van az elődök, mesterek nyoma. Továbbá meg vannak a stílusjegyek, a témának, az anyagnak az az ismerete, ami nélkül szerintem nem lehet hitelesen népzenét játszani, mivel ez egy tradíció. Másolás sem lehet, mert az puszta reprodukció. Benne kell lenni az előadó egyéniségének, amihez kell önbizalom, érettség, ami lehet, hogy valakinek megvan már húsz éves korában, valakinek soha nem jön el.

Milyen szempontok szerint szedted össze a dalokat? 

A szerkesztés elsődleges szempontja az volt, hogy olyan dalokat énekeljek, amelyek örömmel, izgalommal töltenek el. Vannak közöttük olyanok, mint például a székiek vagy a magyarbeceiek között, amelyeket még sosem énekeltem színpadon, csak magamban dúdoltam, de valahogy úgy éreztem, hogy vonzódom hozzájuk. Pont ezért vagyok szerelmes a népzenébe, mert annyira gazdag és izgalmasan vonzó. Nyilván vannak sokan, akik nem érzékelik ezt a sokféleséget, nem is akarják megismerni. Nekik a népzene egy halom nyerere, nagy massza. Számomra a népzene egy folyamatosan felfedezésre váró, gyönyörű és gazdag kert.
Néprajzi szempontból koncepciótlan lemezről beszélünk. Nem törekedtem arra, hogy a teljes Kárpát-medencét lefedjük. Kimaradt sok kedves dalom, kimaradt Moldva, kimaradt Gyimes, nem énekeltem felvidéki dalt, de rengeteg mást igen. Nagy feladat volt, hogy mi kerüljön rá a lemezre. Ennek van egy pozitív hozománya, mert ami kimaradt, az majd a következő lemezemen lesz hallható. Az elképzelhető, hogy a következő albumon csak szólóénekeket énekelnék, kíséret nélkül. Egyébként Palya Bea csinált ilyen lemezt. Ez egy merész vállalkozás, mert az egyértelmű, hogy nem olyan, amit az emberek betesznek az autóba. Ez nagyon intim dolog, ami a hallgatótól is azt kívánja, hogy odafigyeljen rá, elmélyedjen benne.
Fontosnak tartottam, hogy ezen a lemezen megszólaljon legalább két dal Bari Károly a gyűjtéséből. Az egyik egy zalai hallgató, a Te merel e luma, amit a Hallgató lemezen is énekeltem, illetve a másik egy csíki cigány hallgató. Azon is hezitáltam, hogy esetleg rákerüljön egy beás dal is, hisz az én felmenőim beás cigányok. Majd ez is a következő lemezen lesz.

Saját magyarszováti gyűjtéseidből is hoztál a lemezre?

Igen, van rajta egy olyan dal is, amit még Maneszes Marci bácsitól tanultam. Ez egy komoly érzelmi plusz, hisz lehetetlen nem azzal a tudattal énekelni és létezni, hogy általam igen tisztelt és szeretett falusi emberektől személyesen tanulhattam. Azok, akiktől tanultam, Maneszes Marci bácsi és Maneszes Láli néni, Csete Erzsébet, Zsigmond János és Zsuzsika, Hideg Annus és Eke Péterné Simon Mária, befogadtak a házukba, ennem adtak, unokájukként szerettek, tanítottak.

Kit hívtál meg zenélni a lemezre?

2013 óta játszom egy formációval, amelyben Koncz Gergő a prímás, Mester László „Pintyő” brácsázik és Mihály Deák Barna bőgőzik. Játszik az albumon Kalász Máté, aki a fiatal zenészgeneráció egyik tehetséges prímása. Nagyon helyes ember, nagyon örülök, hogy együtt tudtunk dolgozni. Ökrös Csaba a magyarbecei blokkban közreműködik és Szokolay Dongó Balázs is elfogadta a meghívásomat. Ami pedig kifejezetten nagy öröm számomra, hogy egy őcsényi karikázó erejéig együtt énekelek Bognár Szilvivel, Herczku Ágival és Palya Beával. Jókedvű és fókuszált volt a közös éneklésünk. Két felvételt készítettünk, az került a lemezre, amit elsőre énekeltünk fel.

Sokat pepecselsz az albumokon, nehezen áll össze a végleges anyag?

Igen. Érdekes volt a felvétel és nagyon tanulságos is. A másolás, reprodukálás, ami erős tradíció a népzenében, egy olyan koncepciót alakított ki bennem, hogy ha népzenét énekelek, akkor nekem egy tökéletesen a stílust ismerő, minden stílusjegyet, intonációt visszaadó énekesként kell énekelnem, mert akkor leszek hiteles. A felvételek során, mikor visszahallgattam magam, akkor döbbentem rá, hogy ez nem én vagyok. Van olyan dal, amiben alapvetően komfortosan érzem magam, de van olyan, ahol a felvételt visszahallgatva azt gondoltam, hogy ez nem én vagyok. A nyers felvételeket megmutattam néhány zenésznek, kérve véleményüket. Mondtak baráti, jó szándékú, szakmai kritikát, hogy ennek kicsit ilyenek vagy olyannak kellene lenni.
Én 21. századi budapesti, második kerületi lakosként, nem lehetek hirtelen, egy más környezetben, más élményeket átélt 55 éves széki asszony. Voltak olyan felvételek, amelyeket e miatt újra vettünk. Ez egy jó tanulási folyamat volt önmagamról. Egyáltalán az önképemről és arról is, hogy, amit esetleg évek óta rutinszerűen csinálok, az egy berögződés. Valójában, ha jobban megvizsgálom és elemzem, akkor ezt a koncepciót elengedhetem és megtalálhatom magamat.

Korábban az nyilatkoztad, hogy „A bölcsőm a népzene volt. Abból jöttem és nagyon jó ezekhez a gyökerekhez újra és újra visszanyúlni. Mindig tanulok valami újat.” Most mit tanultál?

Például  megvizsgálni, hogy mi az, amit tudok, mi az amit nem tudok. Mikor pl. a székit énekeltem, arra jöttem rá, hogy nem attól lesz valami határozottabb, vagy energikusabb, ha tolom, préselem a hangot. Az erőlködés elengedése érdekes élmény volt, lazábban, természetsebben is énekeltem. Miközben készült a lemez, már arra a koncertre is koncentráltam, amit tegnap játszottunk a Zeneakadémián. (Gyere ki, te gyöngyvirág - régi magyar népi és úri muzsika. Szalóki Ági és Bodrogi Éva koncertje). A népzene komoly relációban van a műzenével, hisz a 17. századig nem létezett éles határ műköltészet és népköltészet, műzene és népzene, népi és úri, paraszti és nemesi hagyomány között. Egy jó élmény és megerősítés volt, hogy nagy az a család, amihez tartozom, mert mindazok, akik a régi zenét játsszák, azok egy tágabb értelemben vett család tagjai.
Ehhez hasonló volt, amikor 2013-ban a katalán Jordi Savall lemezén szerepeltem görög, török, albán, izraeli, makedón és bolgár zenészekkel. Mindannyian a magunk tradíciójából merítettünk és izgalmas volt az együttműködés.  Ez egy fajta válasz a globalizációra. „Be local, think global”. Nagyon tudok azonosulni ezzel. Nekem tulajdonképpen az a dolgom, hogy saját tradíciómat minél sokrétűbben terjesszem. 

A lemez mennyire reflexiója a jelenlegi életednek?

Nem tudok olyan szöveget elénekelni, amit nem szeretek. Szeretem megtölteni az anyagot olyan dalokkal, aminek szép a mondanivalója, amit jó énekelni.  A Fújnak a fellegek nem reflexió a jelen állapotomra. Azért csináltam meg, mert felismertem, hogy vannak olyanok, akiket érdekel, hogy a Szalóki Ági 2017-ben hogyan énekelte el ezeket a dalokat. Ez a magam számára is egy fontos, és a népzene iránti tiszteletemet is kifejezi. A népzenei lemezeknek, népzenei koncerteknek is van egyfajta üzenete. Kicsit térjünk vissza a gyökerekhez. Ez olyasmi, mint ahogy az is egy jó ideje fontos, hogy nézzük meg, hogy hol terem az, amit megeszel, hol készítik és hogyan és kik állítják elő amit hordasz.
Úgy látom, hogy a kétezres évekig progresszív dolog volt nyitni, megismerni más népek zenéjét és fúziókat létrehozni. Nekem nem az az újdonság és a nem az a rock’n’roll, hogy eléneklek egy népdalt gitárokkal. Nekem az a kihívás, hogy ebben a világban hogyan tud megszólalni ez a nyers zene. Nekem az a rock’n’roll, hogy szembe tudok menni a trenddel meg az elvárással, az a kihívás, hogy az eredetit adjam elő.

Az új lemezhez kapcsolódóan néhány részből álló rövidfilmeket készítesz, „Szalóki Ági beszélgetései a népzenéről” címmel. Az első Pintér Bélával készült. Mit kell ma elmondani a népzenéről?

Nagyon örültem, hogy Béla vállalta a szereplést. Kicsit provokáltam is a kérdéseimmel: Mi az oka annak, hogy a magyar színház történetben, az én ismereteim szerint először és hitelesen és hangsúlyosan az ő színházában jelenik meg a népzene? Mi az oka annak, hogy a népzenéhez így viszonyul a magas kultúra? Válaszait meg kell nézni a filmben.

Hasznosnak tartanám, hogy a pedagógus képzésben a népzenét alaposabban, de mindenekelőtt élményt nyújtva oktatnák, ha már Kodály országának tekintjük magunkat. Én komolyan azt gondolom, hogy az oktatásban minden szinten szükség van a szemlélet váltásra. Bartók és Kodály gyűjtéseinek, kutatásainak eredményei nem integrálódtak az általános kultúrába, az oktatásba. Az 1970-es években is hiába indult el a táncház mozgalom, annak sem volt erre nézve átütő hatása. Több, mint 100 évet kellett várni, hogy - a Zeneakadémia megalakulása óta - létrejöjjön a népzenei tanszék.
Azzal próbálok segíteni, hogy beszélek erről, és ha valaki kíváncsi az ötleteimre, akkor annak szívesen elmondom. Komoly szakemberekkel beszélgetek, akik alkalmasak lennének az új koncepció kialakítására. Zenekutatókkal, fejlesztőpedagógusokkal, táncpedagógusokkal. Ők tudják csak igazán, mennyire kellene a változás. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az elmúlt 25 évben népzenészek, táncosok sokasága kiváló pedagógusként tiszteletre méltó eredményeket ért el. Felnőtt egy generáció, amelynek már anyanyelve a népzene és a tánc. És legutóbb, amikor nemrég Révkomáromban jártam, tömeg volt a táncházban, és két tíz éves kisfiú olyan gyönyörűen legényesezett a beszélgető felnőttek között, hogy öröm volt nézni. Ott azt éreztem, de jó, hogy ez így, ilyen természetesen létezik.

Mennyire követed figyelemmel a fiatal népzenész generáció működését?

Kevés időm van erre, de azért igyekszem. Sok fiatal zenész albumát meghallgatom. Kalász Mátéról már beszéltünk, az énekesnők közül Paár Julcsi, Enyedi Ági, Kubinyi Juli, Kacsó Hanga dolgaival vagyok nagyjából képben. Azt látom, hogy a fiatalok józanabbak, tudatosabbak, technikailag képzettebbek és kevésbé önrombolók. Ők talán másféle akadályokkal küzdenek. Az én korosztályom egészen más körülmények között indult, nem voltak intézményi keretek, díjak, pályázati lehetőség. Ami engem illet, fiatalként bizonyos értelemben ösztönösebben léteztem, vad voltam. Nekem a tudatosságot kell folyamatosan növelnem magamban.

Facebook oldaladon időnként megmutatod fotóidat is. Mikor kezdtél ezzel foglalkozni, mi inspirált?

Néhány éve jógázni kezdtem és másfél évig egy tácterápiás csoportba jártam. Amióta jógázom, az érzékeim finomodtak, a rendszeres gyakorlás a térérzékelésemre is kedvezően hatott. Nem jobb, szebb, okosabb vagy ügyesebb lettem, hanem, azt hiszem, közelebb kerültem a valódi lényemhez. Mindaz, ami zenében, képekben, szavakban vagy gesztusokban testet ölt, formát talál belőlem, az bennem volt már gyerekként, kamaszként is. Sokat foglalkozom most újra a képekkel, a kompozícióval, érdekel az absztrakció, a minimalizmus, a letisztult formák az építészetben vagy a természetben. Embert ritkábban fotózok, csak, ha van személyes kapcsolatom a "fotómodellemmel". Most úgy érzem, nem szeretnék senkinek az intimszférájába betörni a fényképezéssel.
Olyan védtelen az ember...nem hiába gondolták az indiánok, hogy a fotós ellopja a lelküket. Inkább általam ismert embereket fényképezek, vagy suhanó alakokat. Ez most szenvedélyem, hobbim. Sokat bíbelődöm ezzel. Talán most még kontrollálatlanul sokat is, de majd csillapszik ez biztosan. Egy régi barátom emlékeztetett, hogy már 16 éves koromban is mániám volt a fényképezés. Ezek szerint ilyen vagyok. Egyelőre telefonnal csinálok képeket, de talán egyszer lesz újra egy jó fényképezőgépem is.

Mi volt a legizgalmasabb lemez, előadó amit, akit mostanában fedeztél fel?

Igyekszem rendszeresen koncertre járni. Az utóbbi időben inkább élőzenét hallgatok, mint lemezt. Bár a lemezhallgatás nagyon hiányzik... . Új felfedezésem kevés van, de nagy élmény volt számomra Toshio Hosokawa és tanítványainak estje a BMC-ben, Estrella Morente koncertje a Müpában, a Liszt-Bartók-Sztravinszkij-Eötvös hangverseny ugyanitt, és megyek majd a Fran Palermo koncertjére a Trafóba, mert őket még nem hallottam élőben. Kikapcsolódásképp az Ávéd János Quartet 2016-os Have News és Duke Bluebeard Friend or Foe c. lemezét sokat hallgattam ez évben is.

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!