Erdélyben számos híres zenész és zenészdinasztia létezett. Egyike és talán a leghíresebb, legkedveltebb a Kodobáéké. Nehéz volt az 50-es évektől olyan Kodobával találkozni a környéken, aki nem zenész volt. A Magyarpalatkai Banda erdélyi vonószenekaron belül apáról fiúra öröklődött a zenei utánpótlás, itt együtt játszottak a gyerekek a szülőkkel és a nagybácsikkal.
A nyolcvanas években állt fel a “klasszikus” palatkai zenekar, ahol a két prímás Kodoba Márton és Kodoba Béla voltak a fix emberek, a brácsások és a bőgősök pedig mindig változtak körülöttük. Legtöbbször két hegedű, két brácsa, bőgő volt a felállás, ez adta meg a semmivel sem összetéveszthető „palatkai soundot”.
Kodoba Márton, Béla halála után fiát, Kodoba Florint vette be a zenekarba. Sajátjuk volt a mezőségi magyarok, románok és cigányok repertoárja egyaránt. A Magyarpalatkai Bandának 10 éven át volt táncházuk a Fonóban. A 2002-2003-as utolsó két év felvételeiből válogatták ki a dupla lemez anyagát, amelyeket nyers, rusztikus hangzás. A két lemezt időben kimaxolták, hisz mindkét korong közel 90 perces. A legnehezebb feladat az lehetett, hogy mit hagyjanak ki. Nincs stúdiómaszat, autentika az utolsó hangig, nagyon vagányul.
A sors szomorú fintora, hogy a legendás prímás, Koboba Márton röviddel a felvételeket követően hunyt el. Így lett az album tiszteletadás egy korszak meghatározó muzsikusa előtt. A felvételeken Kodoba Márton és Kodoba Flórin hegedűn, Moldován István és Kodoba Lőrinc brácsán, Kovács „Puki” István bőgőn muzsikált.
30 éve gazdagítja a világ zenei örökségét a Fonó. Ez idő alatt több száz lemez került forgalomba a jól ismert logoval. Kiválasztottam közülük tízet, hogy szubjektív ajánlót írjak róluk. Olyan albumokat vettem elő, amelyek talán kevesebb figyelmet kaptak, vagy régen jelentek meg és talán kicsit el is lettek felejtve. Nem volt szempont, hogy kaptak-e valamilyen hazai vagy nemzetközi díjat, mennyire népszerűek és az sem befolyásolt, hogy milyen stílust, műfajt képviselnek. A sajtó jelenlét végképp nem volt releváns, mert a Fonó rétegzenékben utazik (nép-világzene, jazz, etno-jazz), a kiadványok publicitása is ehhez mérhető. Jó nagy halmazból jött ki ez a tíz album. Időről, időre előkerülnek és mindig meg tudnak lepni az addig rejtett újabb rétegekel. Remélem, hogy mást is.
A cikk eredetileg a folkMAGazin októberi különszámában jelent meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
