Fonó Zenekar – Hateha! - Hungarian Dance House Music (Táncházi Slágerek) (2009)
A zenekar 1997 óta létezett. Nevük egyrészt utal a közösségi élet fontos színterére Erdélyben, másrészt a főváros egyik máig létező független intézményére, ami egyszerre koncerthelyszín, lemezkiadó és agora. Ez a Fonó Budai Zeneház, ahol a Fonó Zenekar akkoriban sűrűn megfordult. A koncepció egyszerű volt: megidézni a 80-as, 90-es évek fővárosi táncházainak hangulatát.
Akkoriban még nem falvakra, „szegekre” bontott rendeket húztak, hanem 3-4 nagyobb tájegység zenéjére táncoltak a városi fiatalok. Kezdődött a székivel, majd változóan vagy dunántúli vagy kalotaszegi vagy moldvai vagy gyimesi rendek következtek és általában a mezőségi zárta a 4-5 órás alkalmakat.
A három legnépszerűbb, az erdélyi hagyományra fókuszáló klasszikus táncrend hallható a lemezen: széki, kalotaszegi, mezőségi. Végül egy Hajnalival zárják a settet. A felvétel abszolút élő, minden be lett mikrofonozva, lehet hallani és érzeni a teret. Nem a számítógépes utómunka hozta össze, nem a potmétereket tekergették kopásig a stúdióban, nagyjából egy az egyben került a lemezre a produkció.
Hallani a hibákat, a jóféle koszt, dögös a hangzás. Ugyanúgy betalál, magával ragad engem, mint pl. a Rolling Stones korai koncertalbuma, a Get Yer Ya-Ya’s out. A zenéből áradó erő és lendület majd kidobja a lejátszóból a CD-t. Akiket pedig hallani lehet a 66 perces anyagon: Navratil Andrea, Berecz András, Agócs Gergely, Papp László, Szentkereszty Judit, a Vándor Vokál (Farkas Tünde, Izsák Katalin, Szluka Judit) énekeltek, illetve vokáloztak. Kürtösi Zsolt bőgőzött, D. Tóth Sándor brácsázott, Gombai Tamás és Pál István "Szalonna" hegedült.
30 éve gazdagítja a világ zenei örökségét a Fonó. Ez idő alatt több száz lemez került forgalomba a jól ismert logoval. Kiválasztottam közülük tízet, hogy szubjektív ajánlót írjak róluk. Olyan albumokat vettem elő, amelyek talán kevesebb figyelmet kaptak, vagy régen jelentek meg és talán kicsit el is lettek felejtve. Nem volt szempont, hogy kaptak-e valamilyen hazai vagy nemzetközi díjat, mennyire népszerűek és az sem befolyásolt, hogy milyen stílust, műfajt képviselnek. A sajtó jelenlét végképp nem volt releváns, mert a Fonó rétegzenékben utazik (nép-világzene, jazz, etno-jazz), a kiadványok publicitása is ehhez mérhető. Jó nagy halmazból jött ki ez a tíz album. Időről, időre előkerülnek és mindig meg tudnak lepni az addig rejtett újabb rétegekel. Remélem, hogy mást is.
A cikk eredetileg a folkMAGazin októberi különszámában jelent meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.