Ritmus és hang

be local think global

"mintha körbeért volna a zene" - Interjú az Amadou & Mariam duóval

Amadou Bagayoko és Mariam Doumbia duója, talán nem túlzás ezt mondani, az afrikai zenei világ állócsillaga immár szűk húsz éve. A 2004-es Dimanche à Bamako című lemezükkel, és a rajta szereplő felszabadult, egyszerre az afrikai gyökereket megidéző, de a nyugati, angolszász popzenéken edződött hallgatók számára is közérthető, fülbemászó dalokkal egy szempillantás alatt berobbantak a köztudatba, éppen akkoriban, amikor egyre nagyobb figyelem kezdett irányulni a kontinens zenéjére. A már bőven hatvanas éveikben járó zenészpár 2009-es Sziget fesztiválos koncertje után az idei Budapest Ritmo-n lépett fel másodszor Magyarországon. A koncert előtt lehetőségünk volt beszélgetni velük a gyökereikről, a világzene felfutásáról és az örök optimizmusukról.

Nagyon régóta aktívak, a karrierjük alatt nagyon sok minden változott a zenei életben. Egyre több fesztivál van, egyre elismertebb lehet egy-egy előadó függetlenül attól, honnan jön. Mit gondolnak, hogyan változtak a lehetőségek egy világzenei előadó számára az elmúlt két-három évtizedben?

Amadou: Úgy gondolom, hogy manapság nagyon sokan, nagyon jól megtalálják az egyensúlyt a popzene és a tradicionális zenék között. Sokat fejlődött ez az ága a zenei életnek, úgyhogy egyre jobb lehetőségek vannak mindenki számára. 

Mali talán a leghíresebb zenei kultúrával bíró ország Afrikában, rengeteg sikeres előadóval. Vajon miért alakult így ez önök szerint?

Amadou: Maliban nagyon sok különböző etnikum él, különböző kultúrák egymás mellett, és mindegyik törzsnek megvan a maga egyedi zenéje. Szóval Malinak nagyon sok értékes zenei kincse van. Bármerre jár az ember belefuthat valamibe, amit imád a közönség. A Maliból származó zenészek egy része próbálja ezeket a tradicionális hangzásokat megtartani, valakik pedig kicsit nyitottabban dolgoznak velük, és modernebb hangzást dolgoznak ki. Nagyon sok tehetséges előadó van.

amadou-mariam.png

Nagyon izgalmas az, ahogy részben tradicionális hangszerekkel nagyon modern, nyugati hangzású zenét játszanak. Amikor ezzel először előálltak milyen reakciókat váltottak ki Maliban?

Amadou: Maliban mindenki nagyon nyitott volt erre, mert mindenki modern zenéket szeretett volna hallgatni, modern zenékre szeretett volna táncolni. Ezért arra jutottunk, hogy mi is modernebb dalokat fogunk játszani, és az emberek szerették is nagyon ezt az elejétől kezdve. 

Az egyik legérdekesebb dolog önökkel kapcsolatban, hogy rendszeresen dolgoznak együtt fiatal zenészekkel és producerekkel. Teszik ezt több évtizede. Nem mindennapi dolog, hogy húsz-harminc évnyi zenélés után is ennyire nyitottak maradjanak együttesek az új hangokra. Mi fogja meg önöket a fiatalabb zenészekben?

Mariam: Mivel elsősorban a zene érdekel minket, nem fontos számunkra, hogy ki milyen régóta csinálja, vagy hogy mennyi idős. Ha a megszólalás friss és izgalmas, akkor szeretjük, és ha úgy alakul szívesen dolgozunk is együtt velük.

Amadou: Mindig nagyon sok új zenét hallgattunk, és hallgatunk a mai napig, szóval alapból nagyon érdekelnek az új hangok, az új előadók.  

Igen, a lemezeiket hallgatva egyértelmű ez a nyitottság, sőt, mintha a legutolsó nagylemezük, a La Confusion, illetve a legújabb közreműködéseik mintha még tempósabb, még direktebb tánczenék lennének. 

Amadou: Ki hogyan hallja (nevet). Kezdetben a rock n’roll felől közelítettünk a tradicionális zenékhez, és még mindig ilyen alapállásból írjuk a dalokat. Szerintünk még mindig alapvetően a rock, a blues az ihlető forrásaink, de a frissebb hangzásra mindig nyitottak vagyunk. 

Nemcsak a lemezek maradnak frissek, de koncerteket is fiatalokat megszégyenítő rendszerességgel adnak. A Covid persze mindent megváltoztatott, de amióta újra lehet turnézni, milyen gyakorisággal lépnek fel?

Mariam: Sokszor (nevet).

Amadou: Elég sokszor, az elmúlt szűk egy hónapban ez a tizenötödik koncertünk.

Gondolom az ilyen sűrű fellépésekhez hozzászoktak még régen, például amikor ön a Les Ambassadeurs du Motel de Bamako nevű együttesben játszott. (Ez a legendás zenekar a hetvenes években, Mali fővárosában működő hotel VIP vendégeit szórakoztatta - a szerk.) 

Amadou: Mindenképpen segített, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy figyeljük a közönséget, kiszolgáljuk őket. Megtanultuk, hogy mindig a közönségnek kell játszani. 

Valószínűleg ezért is mondta Damon Albarn önökről azt, hogy “soha nem volt még egy olyan afrikai zenekar, amelyikkel ilyen szoros kapcsolata lett volna a közönségnek”. Mit gondolnak, az olyan világhírű zenészek, mint Damon Albarn, Manu Chao vagy éppen a Coldplay közreműködései és nyitottsága a világzene felé mennyire segítette önöket és a többi világzenei előadót?

Amadou: Nagyon sokat segítettek, de csak annyi történt, hogy visszajött a bumeráng. Régebben nagyon sok olyan angolszász pop-rock zenét hallgattunk, aminek nem is értettük a dalszövegeit, és most ugyanígy hallgatják sokan a mi zenéinket. Érdeklődve, de sokszor anélkül, hogy tudnánk miről énekelünk. Azt nem tudjuk, hogy ez mennyire nagy változás, de úgy tűnik mintha körbeért volna a zene.

Pedig nagyon fontos dolgokról énekelnek. Köztudottan aktívan próbálnak tenni a társadalmi problémák megoldásáért Maliban. Mit gondolnak, merrefelé halad Mali és Afrika? 

Amadou: Minden mindig változik, semmi sem állandó. Ha éppen úgy tűnik, hogy nagyon rossz felé mennek a dolgok, egyszer csak jobbra fordulhatnak. Viszont vigyázni kell, ha éppen úgy tűnik, hogy minden jól alakul, mert bármikor rosszabb lehet minden. De fontos, hogy mindig hinni kell, hogy a dolgokat jobbá tehetjük. Ezt nem szabad elfelejteni.

Köszönjük Venczel Sárának az interjú elkészítéséhez nyújtott segítségét.

rh_tamogatas_1_1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr1117807553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása