Ritmus és hang

be local, think global

Konfliktusos multikulti utópia, ami nincs, mégis van

yonatan_gat.jpg

Sokféle műfajt szintetizáló zene rengeteg van, még olyan is, ami a világ legkülönfélébb hagyományaiból merít inspirációt és kerít hangmintákat. Az izraeli származású, New Yorkban élő Yonatan Gat triója nem elsősorban ezért különleges, hanem mert a multikulti utópia új, a konfliktust is vállaló formáját valósítja meg zenében.

Az igaz, hogy van itt minden. Alan Lomax archívumából származó felvételek (állítólag száz óránál is többet hallgatott végig Yonatan Gat, hogy kiválassza ezeket); indiai őslakos powwow dobolás,* nyugat-afrikai gitárhangzások, vagy épp gamelán. Aztán szörfrock, pszichedélia, nyaktörő avant-punk-jazz; a jazz a populáris formákat ironikus kacsintások keretében avantgárdba fordító formája; a Tortoise-féle elegáns poszt-rock és a lágyabb jazz. Na meg az élő felvételek és a felhasznált minták többé-kevésbé erőszakos elektronikus manipulációja. Mindez hol lágy, hol kemény; hol egészen dal-, de legalább számszerű formába rendeződik, hol káoszba fullad. És meglepően emelkedett is tud lenni. (* Ez szép történet: az Eastern Medicine Singers tagjaival Gat az SXSW-n találkozott, és megkérdezte őket, improvizálnának-e a a triójával. Nemet mondtak, de meghívta azért őket a koncertjére - és a második számba már be is szálltak.)

Az ilyen mindent mindenhonnan összegereblyéző zenék (már amikor nem puszta ornamentika a máshonnan szerzett hangminta) gyakran olyan feltételezéssel élnek, hogy valahol ezek a zenék összeérnek, a múltban, a kollektív tudattalanban vagy más mély dologban, vagy ugye valamiféle elképzelt, utopikus jövőben. Yonatan Gat lemezében pont az a legjobb, hogy másfajta multikulturális utópiát képzel el, vagy inkább valósít meg legalább erre a bő félórára. (Egyébként korábbi nagylemezén és EP-jén is lényegében ugyanezt csinálta. Előtte a Monotonix nevű izraeli rockzenekarban játszott.)

A Universalists multikultijában a különféle kultúrák nem békésen élnek együtt. Elég egy kicsit belehallgatni, hogy kiderüljön: ebben a zenében a konfliktus, vagy inkább mondjuk úgy: az ütközés, a surlódás nagyon fontos szerepet játszik. Nemcsak a különféle kultúrák között, hanem azon belül is, sőt, a zene saját magát sem kíméli. (Szép példa erre az utolsó előtti Chronology vége, ami egy hatalmas csúcspontba futna bele - amit az elektronika nagyon nyers és kíméletlen módon szaggat darabokra.)

Mégis, ami mindebből kijön, az nem a konfliktus abszolutizálása, a kultúrák kiengesztelhetetlen harca - az ütközés mint az emberi együttélés alapvető, megszüntethetetlen velejárója, de szerencsés esetben, ha jól csináljuk, ha mindent beleadunk, kijöhet belőle valami szép.

Mert ez igenis egy nagyon szép lemez, legalábbis összhatásában, még ha olykor kifejezetten durva vagy (ha már használtam a "szép" szót, akkor miért ne:) rút is. És ez benne a legjobb, ez az újfajta szépség, amiről még nem tudjuk pontosan, hogy micsoda, de jó (lenne) hinni, hogy elérhető. Igen, utópia ez is, de talán realistább, aminek persze nincs is értelme, de van.

Yonatan Gat - Universalists (Joyful Noise / tak:til / Glitterbeat, 2018)
Yonatan Gat: gitár, Gal Lazer: dob, Sergio Sayeg: basszus.

 

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr5514141815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő