Ritmus és hang

be local, think global

A jazz új sztárja: Bartók Béla

1920.jpg

Tapasztalat, hogy nem lehet úgy két tetszőleges magyar népzenei, világzenei albumot a kezünkbe venni, hogy azok között ne lenne jelen valahol összekötőkapocsként Bartók és zenéje. De hogy van ez a jazzel? Ugyanígy! Az alább tárgyalt két lemez persze szándékoltan, koncepciójában és a zenészek teljes életútját tekintve is elválaszthatatlan a bartóki hagyatéktól. Kívülről nézve különös lehet azt látni, hogy nemzeti-kulturális identitásunkat egy zeneszerző szellemisége ilyen mértékben meghatározza - és ezzel talán egyedülállóak vagyunk a világon.

2006 őszén Uri Caine, az egyik leginvenciózusabb zeneszerző-zongorista a Trafóba látogatott azzal a céllal, hogy Bartók muzsikájából merítve jazz estet tartson együttesével, magyar zenészekkel kiegészülve. Caine Beethoven, Mahler, Bach és más klasszikus szerzőket is inspirációforrásnak tart, sajátos hangvételű átdolgozásokat készített kompozícióikból, miközben legalább olyan jó klasszikus zongorista, amennyire jó jazz zenész. Legnagyobb hatásként azonban mindig Bartókot emlegeti, a jogörökös akkor mégis közbeszólt, az eredetileg Bartók Projekt címen meghirdetett programot Hungarian Projekt címen mutatták be.
Tehát tényleg lehet benne valami, ha még a legnagyobb amerikai jazzerek is úgy látják, hogy egy magyar projekt lényegében megfeleltethető Bartók életművének, de persze ennél sokkal többről van szó, ahogy az a Bartók-jogok szabaddá válása utáni egyik első jelentősebb műből kiderül. Párniczky András a zsidó gyökerű jazz kiemelkedő hazai képviselője, zenekarának, a Nigunnak zenéjét - talán nem teljesen lefedve a műfaji kört - klezzjazzként is szokták jellemezni. Ahogy a zsidó kultúrához nyúl, ahogy mélyre ás, ahogy a bejárható legkisebb ösvényeket megkeresi, úgy érezzük munkásságát a bartóki szemlélet következményének.
Az érzékeny viszonyt jól jellemzi, hogy Bartóknak a sok bejárt és legyűjtött terület között az akkori Palesztinát nem sikerült meglátogatnia, nem gyűjtött zsidó dallamokat, ezért nem túlzás azt mondani, hogy Párniczky a jazz területén évtizedekkel későbbi reflexióként szorosan kapcsolódott a Nigunnal Bartók folklorista, kutató szemléletéhez. Ha ez nem lett volna eddig nyilvánvaló, most egy nagy hommage-zsal bizonyítékot is szolgáltat arról a Párniczky Quartetnek elnevezett, de javarészt a Nigun zenészeiből álló együttesével a fent elmondottakról.

Párniczky pályafutásának egyértelmű sarokköve ez az album. Személy szerint én azt a bátorságot tudom értékelni, ahogy a kiválasztott darabokhoz hozzányúltak (a fülszövegből kiderül, hogy a zenekari tagok is részt vettek az ötletelésben) és megmutatták azt a nyitottságot, amit tudtunk, hogy ott van Bartók műveiben, de eddig nem volt igazán mód a az évtizedekre, sőt, évszázadokra muníciót adó, mélyen gyökerező zenék kibontására. A gesztus nagyszerűsége abból derül ki számomra, hogy én egész mást gondolok Bartókról, bizonyosan nem így nyúlnék hozzá a műveihez és eredetileg nem is éreztem bennük mindazt, amit a lemezen hallhatunk.
A Medvetánc szerintem így lassú, a teljes anyag hangütését puhának találom, ugyanakkor a Nagy szekundokban meggyőzően bontakozik ki Bartók találmánya, az alfa-akkord. Talán nem is ezeket a mű részleteket állítottam volna egymás mellé, de hát érezni a szomjúságot, hogy már rég lett volna mit kezdeni Bartókkal és szerintem Párniczky fejében már egy ideje meg is fogalmazódott, mit hogyan csinálna Bartók zenéjével. És pont ettől válik releváns ciklussá a lemez, hiszen megfásult Batók-képzeteinket kezdhetjük el mostantól más szemüvegen keresztül figyelni. Párniczky gitáron, Bede Péter szaxofonon, Hock Ernő bőgőn, Baló István dobokon megnyitott egy kaput: a Bartók Electrified referenciaértékű lemez, mert az első egybefüggő magyar anyag a legális korszak kezdetén. Ha valahol a világon Bartókhoz fognak nyúlni, ezt a lemezt biztos meghallgatják.

medium_687_bmccd260_hires.jpg

Bartóknak ambivalens viszonya volt a jazzel és csak későn kezdte el felismerni, hogy a jazz ugyanúgy igényes, aprólékos, értékes, mint az ő expresszionista törekvései. Sokan kíváncsiak lennénk, hogy a mai magyar jazz két legnagyobb alakja, Borbély Mihály és Dresch Mihály zenéje milyen hatást gyakorolt volna Bartókra. Mindkettejük munkásságát, annak népi ihletettségét meghatározza a bartóki hagyaték, egyikük intuitívabb, másikuk tudatosabb módon építi népzenei tapasztalatait a jazzbe.

large_717_borbely_dreschquartet_mm11.jpg

Egyikük szerteágazóbb irányokba mozog, másikuk egy zártabb világot épített fel maga köré, azonban most, Körbe körbe című lemezükkel egyedülálló mesterművet tettek le az asztalra. A lemezen explicit módon nem jelenik meg Bartók, de a két mester életműve szervesen tartalmazza és viszi tovább a magyar (és környező népek) zenéjével megtermékenyített műzenei hagyományokat. Alapvetően jazzként kell értékelnünk a "Körbe-körbe" anyagát, mégis vannak olyan formai megoldások, elsősorban Borbély szerzeményeiben, amelyek a kreatív kortárs kihívásokra adnak választ, amelyekről klasszikus kortárszenékben megjelenve is erényként beszélnénk. Borbély a szoprán- és altszaxofon mellett basszusklarinéton is játszik, például a Jókivánság című Dresch-számban egyfajta rubatóként kontrázva Dresch szoprán lamento-témájára, vagy az Úton hozzád gyönyörű invokációjában.
A kromatikus furulya nyilvánvaló pandantja Dresch fuhunjának, és már csak ebből a motívumból is érezhetjük, mennyire eltalálták kettejük között az arányokat anélkül, hogy egy pillanatig is a kiszámítottságot éreznénk. Ennek ékes példája, ahogy a már említett Jókívánság prológusában először Borbély a basszusklarinéton, majd Dresch szaxofonon és végül együtt vezetnek ki a darabból a bőgővel együtt. Dresch szoprán- és tenorszaxofonokon fúj még tehát, amelyek az egy ideje jobban szeretgetett fuhunnál most nagyobb hangsúlyt kapnak.

2446.jpg

Borbély magas szintű kompozíciós formalizmusát, imitációs játékait (Fogócska, Körbe-körbe) szépen egészíti ki Dresch tiszta szív flow-szerű élményzenéje, amelyhez egy remek ritmusszekció társul: Horváth Balázs bőgőn, G. Szabó Hunor dobon zenél, elrugaszkodik, támogat. A Körbe-körbe hiánypótló lemez, már ha arra gondolunk, hogy nehéz két gigászt ennyire természetes közös muzsikálásra bírni és hiánypótló abból a szempontból is, hogy most megint egy kicsit több indokunk van identitásról gondolkodni. A magam részéről mindebbe szívesen belelátom Bartókot, a közös gyökereket, az örök életen átívelő megtermékenyítő szemléletet. Örülhetünk, hogy a mi életünkben született meg egy ilyen lemez.

(Párniczky Quartet: Bartók Electrified, BMC; Borbély-Dresch Quartet: Körbe-körbe, Fonó)

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr1214059098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.06.24. 06:41:04

Bartók zseniális. Nem csoda hogy komoly művészek merítenek a munkáiból.

Bartók Béla - Allegro barbaro
www.youtube.com/watch?v=FpoTxL-uOco

Emerson Lake & Palmer - The Barbarian
www.youtube.com/watch?v=If2akTqCML4

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő