Ritmus és hang

Legújabb albumuk címe „Gleimim”. Így becézik Said Tichiti (a zenekarvezető) szülővárosát, amely a sivatag „kapujában” fekszik, ott találkozik a berber kultúra az arabbal és a fekete afrikaival. Beszélgettünk vele a zenekar közel 20 éves történetéről, Marokkóról, távoli kultúrákról és zenei stílusokról, valamint arról, milyen itt külföldiként élni.

Tavaly ősszel elővételben elfogytak a jegyek a lemezbemutató koncertetekre a MÜPÁ-ban. Hogy magyarázod ezt, hiszen előtte évekig nem volt aktív a zenekar?

A Chalaban soha nem szűnt meg, csak nem olyan sűrűn játszottunk az utóbbi időben, mint régen. Én 20 éve élek Magyarországon, a zenekar már 19 éve jelen van a magyar és nemzetközi zenei porondon. Nincs sok zenekar, főleg itt Magyarországon, aki ennyi ideig tudott fent maradni, főleg nem a popszférában.  Az elmúlt 19 év alatt számos helyen játszottunk sok ember előtt és nagy tiszteletet kaptunk a közönségünktől. A klub koncertek rendszeressége nagyon segített tartani a kapcsolatot a rajongóinkkal. Közben megszűntek helyek, ahol törzszenekar voltunk, és kezdett átalakulni a magyar zenei piac. Akkor éreztem egyfajta tőrést, és egyáltalán nem próbáltam erőltetni a fellépéseket, se keresni a szervezőket (amit amúgy is ritkán teszek meg). Mindig azt gondoltam, hogy egy olyan népszerű zenekart, akinek van erős CV-je mint amilyen a miénk, inkább a szervezők keresik és nem fordítva. De sajnos a magyar piacon nem így van, az utóbbi időben számos új zenekar jött és nagyon kevés fellépési lehetőség van, főleg vidéken. Budapesten sem egyszerű megtalálni azt a helyet, ahol lehet havonta játszani.

Chalaban mellett vannak más zenei projekteim, azokon keresztül is tartom a kapcsolatot a magyar közönséggel, és a fesztivál szezonon kívül főleg ezek a projektek működnek a legjobban - könnyebb megszervezni. Így soha nem szűnt meg a kapcsolatom az itteni hallgatókkal, még mindig szeretik a Chalaban-t és mindig várják az újdonságainkat. Ezt lehetett látni a teltházas koncertünkön a MÜPA-ban.

Miről szól az új lemez, milyen a zenéje?

Gleimim a lemez címe, a szülővárosom beceneve. Ennek a városnak szerettem volna mindig visszaadni azt, amit tőle kaptam.

A kapcsolatom a várossal olyan, mint a szüleimmel, akik soha nem kényeztettek, de mellettük mindig éreztem a biztonságot és a szeretet.

Ezeket az értékeket csak az idővel kezdtem megbecsülni.

Az apukám fekete afrikai, az anyukám fehér berber, arab kulturális környezetben nőttem fel, ez adta az identitásomat. Ezeket az elemeket zeneileg és tematikailag próbáltam mindig kiemelni, ezen a lemezen is. Marokkó egy nagyon színes ország, ahol a világ kultúrái találkoztak. Nem mindig békésen, de mégis alakult belőle egy erős marokkói kultúra. Látjuk és érezzük ezeket a zenében, a gasztronómiában, az ékszerekben, a viseletben. Mondhatom, hogy a Gleimim lemez egy Hommage a színes Marokkónak, a szülővárosom keresztül.

A lemezbemutató után elutaztál Marokkóba hosszabb időre. Mi történt ott?

 A marokkói filmrendező barátom, Rachid Kasmi évek óta tervez egy dokumentumfilmet forgatni rólam. Most végre sikerült szereznie állami támogatást rá, úgy hogy elindultunk novemberben Dél-Marokkóba forgatni. A film egyik részét Magyarországon forgattuk, az itteni zenei életemről szól. Utána mentünk Marokkóba két zenész barátommal, aki Chalaban tag is: Vázsonyi János és Torjak Dávid. Ott forgattunk a családommal, régi barátaimmal, elmentünk felfedezni a hasszani zenei műfajt három különböző városban: Guelmim, Laayoun és Dakhla.  Ezeknek a zenei találkozásoknak az eredményét mutattuk be először Guelmimben november végén, és most készülünk leforgatni az utolsó részt a Nomád Fesztiválon dél-kelet Marokkóban (március 22-23 között.)

Sidna Bilal - a marokkói utazás alatt forgatták

Hol tér el egymástól a berber kultúra, a fekete afrikai és az arab kultúra, valamint hogyan hatottak ezek egymásra a zenében?

Marokkó mindig nyitott multikulturális hely volt. A berberek Észak-Afrika (Marokkó és Egyiptom térségében) őslakossága. Későbbiekben, a jó földrajzi adottságoknak köszönhetően új népek és kultúrák érkeztek: a rómaiak, az arabok és a szubszaharai afrikaiak. Az Iszlám / arab hódítás a hatodik században volt a legerősebb. Az arabok elfoglalták a síkságokat, és a berberek menekültek a hegyekbe: a Rif, a Középső- és Kis-Atlasz hegységekbe. Nagyjából ma is ez a demográfiai helyzet. Sok kis berber település az ősi törzsi rendszert őrizte meg.

Az arab vonal dominál a marokkói kultúrában, de nagyon vegyes. Délen megőrizték az irodalmi arab nyelv tisztaságát, és elég egységes kultúrában élnek. Ez a Hasszani kultúra. Marokkó többi részén viszont a Darizst beszélik, ami rengeteg francia, spanyol és régi berber szóval tarkított arab dialektus.

Az utolsó vonal az afrikai fekete, hordozói a 16-ik században érkeztek Észak-Afrikába. Az arab kereskedők hozták őket rabszolgának és katonának a Mór birodalom aránykorában. A mai Marokkó mozaikot képez ezekből az elemekből.  De hogy teljes képet kapjunk, hozzá kell adni a zsidó szefárdi, a francia, portugál és spanyol elemeket. Ezekből áll össze ez a markáns kultúra.  

Érdekes, de nincs Marokkóban olyan fogalom, hogy „kisebbség”. Nincsenek falak és határok a különböző kultúrák között. Még a Mellah-ban (a zsidó negyedben) is élnek arab családok és fordítva.

Nem szeretnék egy virágzó képet festeni az országról, a rasszizmus mindenhol jelen van. Vannak arab törzsek, akik csak törzsön belül házasodnak, a gagyi tárgyakat az arab „berberes”-nek nevezi, a berber pedig “arabos”-nak. Rengeteg vicc van Marrakeshben a fezi lakokról és a rabatiakról, ugyanaz van Rabat és Salé között, amelyeket csak egy folyó választ szét, mint Budát Pesttől. De ahogy mindig mondom, a legnagyobb rasszizmus a szegények ellen van, és ez a helyzet mindenhol a világon.

Mi jellemzi a hasszani zenét?

A hasszani zene egy szakrális, versközpontú zenei műfaj. Beni Hasszan egy arab törzs, amely Arábiából származik és Dél-Marokkóban és Mauritániában telepedett le a XIII. században. A zene nagyon repetitív, egy énekes adja a vezető motívumot, a kórus válaszol, minimál hangszeres kísérettel. Általában tidinit (afrikai lant ) és tbalt (dob) használnak.

Mit tervez a zenekar 2018-ra?

A fesztiválok a célpontok, szépen kezd alakulni a nyári szezonunk. Magyarországon leszünk a Szigeten, Művészetek Völgyében és a Babel Soundon, nemzetközi fellépéseink is lesznek: Szerbiában, Ausztriában, Svájcban és Marokkóban. Most Marokkóban készül a második klipünk, szóval pörgés van.

Milyen most itt külföldiként élni?

Ez most egy politikai kérdés, amire nagyon egyszerű és egyenes válaszom van. Csak most kezdték éreztetni velem, hogy külföldi vagyok, pedig 10 éve megszereztem a magyar állampolgárságot. A kinézetem alapján nem tagadhatom az identitásom:

hiába van papírom, hiába beszélek magyarul, hiába a feleségem magyar, hiába a két gyerekem itt született és a magyar állam polgárai, úgy érzem, hogy ma Magyarországon elképesztő támadásnak van kitéve az Iszlám vallás és az arab identitás.

A nyolc évvel ezelőtti választásokon ugyanazt a rossz közhangulatot éreztem, minden politikai oldal gyűlöli a másikat. Éreztem, hogy igazan egy polgárháború küszöbén állunk, csak a fegyverek nincsenek még. Most megint ugyanaz a helyzet, de a fő téma: Az Iszlám, az Arab, a multikuturalizmus … Próbáltam maximálisan távol maradni a politikától, de egyszer csak kezdtem azt érezni, hogy nem lehet semlegesnek maradni... A közösségi oldalakon elszabadultak az indulatok. Egy hete láttam egy Facebook bejegyzést, miszerint az Apartheid nagyon jó rendszer volt Dél-Afrikában és a Nelson Mandela egy terrorista volt. Nem hittem a szememnek, de már idáig eljutottunk.

Vázsonyi János és Said Tichiti Marokkóban

Csak negatív tapasztalataid vannak az identitásoddal kapcsán Magyarországon?

Ha ma érkeztem volna Magyarországra, akkor határozattan azt válaszoltam volna, hogy igen. De szerencsére nem ez a helyzet. Április 18-án lesz 20 éve, hogy idejöttem.  Ha csak negatív tapasztalataim lennének, akkor rég elmentem volna máshova. Ennyi idő alatt sikerült megismernem a magyar társadalmat és a magyar politikai helyzetet. Nyolc évvel ezelőtt a választások előtt nem volt se menekült válság, se migráns probléma, de akkor is elképesztő feszültség volt a magyar társadalomban. 

Ma nagyon sajnálom, hogy az egyik oldal egy kosárba rakta a menekülteket, a migránsokat, a terroristákat, az iszlámot és az arabot. Kultúrsokkot kapok, amikor egy választási tájékoztatón szól a muezzin hang. De optimista vagyok és tudom, hogy a többség nem így gondolkozik.

A mai magyar helyzet pont olyan, mint az iszlám országokban: a gyűlölet oldalán állók nincsenek többségben, csak hangosabbak. Az emberek nagyobb része demokráciára vágyik, jó oktatásra, jó kórházakra, biztonságra és békére.

 Peace / Shalom / Salam. 

 Said gyerekei a MÜPÁ-s koncerten

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!