Ritmus és hang

A magyar nép- és világzenei színtér túlnyomó részének internetes jelenléte leginkább a Web 1.0 korszakában maradt meg – ami akkor is baj, ha ebben amúgy meglepően jók az ide tartozó előadók. Ebben a cikkben azt nézzük meg, miért lenne fontos átlépni egy új paradigmába, és összefoglaljuk az általunk végignézett 36 előadó Facebook-jelenlétéből levont tanulságokat. Elsősorban azokat emeljük ki, akiktől tanulni lehet - akár kommunikációjuk egészéből, akár csak egy-egy izgalmasabbra sikerült posztjukból.

Mire kellene használni a Facebookot?

A közkeletű felosztás szerint a Web 1.0 korszakra volt jellemző az egyirányú információközlés (zenekar -> rajongó), a Web 2.0 pedig sokkal inkább az interakcióra épül. A Facebookot, ami ennek a leginkább használt platformja (lásd alább) mégis mintha a honlap „Hírek” menüpontjának megfelelőjeként kezelnék a legtöbben: közlik a koncertek időpontját, új dalokra, lemezekre, videókra, médiamegjelenésekre hívják fel a figyelmet stb. Vagyis nem is próbálnak a rajongókkal párbeszédet kezdeményezni, holott ez már bő évtizede, a MySpace uralma óta a zenei marketing egyik fő iránya. Legfeljebb a koncertről szóló bejelentés mögé odaírják, hogy „Ugye ott lesztek?” „Várunk mindenkit!” – és meglepően sokan fejelik meg ezt néhány szmájlival.

Valószínűleg szerepet játszik ebben az, hogy sokak számára visszatetszőnek tűnhet a facebookos „nyomulás”, a „lájkvadászat” stb., sokan talán nem tartják ezt összeegyeztethetőnek a népzene szellemiségével. Ez azonban téves megközelítés: bár mostanában egyre több támadás éri a Facebook magáról terjesztett képét, miszerint ez egy teljesen semleges „platform”, azért bizonyos kereteken belül elég jól a saját képére formálhatja a kommunikációját egy-egy előadó. De mindennél többet mondanak az alábbi pozitív példák: olyan előadók, akik sikeresen használják a közösségi médiát, mégis nagyon vaskalaposnak kell lenni ahhoz, hogy valaki zenei minőségüket kétségbe vonja.

Persze van egy másik fő ok is: a közösségi média rendes menedzselése rengeteg időt elvesz (optimális esetben külön ember tartaná kezében, de egy ilyen szakember megfizetése nyilván kívül esik a lehetőségeken szinte mindenkinél). Azt, hogy miért érné meg több időt rászánni, jól mutatják ezek az adatok a magyarok netezési szokásairól. Még az ötven év fölöttiek is napi átlag 120 percet töltenek online, a 20-35 közötti korosztály 243 percet. 5,4 millióan használják Magyarországon a Facebookot, és a legtöbb időt is itt töltik el (30,8%), a „hagyományos” honlapokon kevesebbet (27%), és ha az e-mailt nem számítjuk, a YouTube a harmadik (9,8%).

Ez főleg akkor fontos, ha – mint a nép- és világzenei színtér túlnyomó része számára – egy zenekar kommunikációja (az élő koncerteken kívül) leginkább az internetet jelenti, mert nem vagy alig jelenik meg más médiában: tévében, rádióban, újságokban. Ha ez a fogyasztói szokások szerint elsősorban a Facebookot jelenti, akkor ott érdemes elérni minél többet a potenciális hallgatók közül.

A rajongókat bevonó, lájkolásra, megosztásra, kommentelésre késztető tartalmak pedig két módon is nagyon fontosak a láthatóság szempontjából. Egyrészt így megjelenik az adott poszt a megosztók ismerőseinek falán is; másrészt pedig a Facebook titkos algoritmusáról annyit azért biztosan lehet tudni, hogy előnyben részesíti a felhasználókat reakcióra késztető tartalmakat – vagyis minél jobban be tudja vonni a közönséget egy zenekar, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egy-egy posztja minél több ember hírfolyamában jelenik meg. (Mindez persze fokozottan igaz, hogy némi pénzt is tesznek a poszt reklámozásába.)

Ráadásul a felhasználók – akiknek a figyelméért, ne felejtsük el, rengetegen versenyeznek – szintén jobban fognak kötődni a zenekarhoz, és az esetleg egyszeri lájknak indult kapcsolatból valódi érzelmi kötődés lehet, ami aztán a való világban (koncerteken, esetleg lemezvásárlásban) is megjelenik.

Facebook, ahogy a nagykönyvben meg van írva

"200 lájk és meglocsoljuk Dórit és managerünket, Lindát! Ráadásul lájvba közvetítjük!!!" - írta a Cimbaliband húsvét előtt egy posztban, amire bőven össze is jött a 200 lájk (pontosan 272).  Ígéret szép szó: Dórát és Lindát tényleg meglocsolták – aztán jött a bosszú. Mindezt élő videóközvetítésen lehetett követni.

A Cimbaliband internetes jelenléte olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de egyáltalán nem erőltetett, természetesen jön a zenekarból – vagy legalábbis teljesen hihető, hogy így van, és ez a fontos. A lájkok száma már a 18 ezerhez közelít.

A magyar és külföldi turnékról rendszeresen bejelentkeznek. Lelkesen használják az élő videókat, ami a Facebook nemrég vezetett be, de mára ez is a közösségi kommunikáció széles körben elterjedt formája lett. Már csak azért is érdemes használni, mert a Facebook erősen tolja, ezért jóval láthatóbbá teszi a felhasználók számára, mint másfajta posztokat; míg a máshova (pl. YouTube-ra) feltöltött, a Facebookon csak megosztott videók jóval kevesebb embernek jelennek meg. Kézenfekvő tehát bejelentkezni mondjuk egy londoni turnéról, vagy egy próbáról.

Egy erős jelenléttel bíró előadó számára komoly bevételi forrás lehet a „brand partnerség”, ami megint csúnyán hangozhat egyeseknek, de például ha úgy csinálják, mint a Cimbaliband, hogy pl. "a koncertünk előtt itt ettünk hamburgert", vagy hogy "mi is ilyen mikrofont használunk, állati", akkor nem fog erőltetettnek és pénzszagúnak látszani.

Érdekes egyébként, hogy még a Facebookon leginkább a minimumot (koncertek, megjelenések stb. hírei) hozó Csík Zenekarnak is befért egy ilyen – az átlagos kommunikációtól eltérő – poszt: "Néhány napja a Tisza-tónál jártunk, és ha már ott voltunk, beugrottunk a Kerékpáros Centrumba is. Nagyon komoly bérelhető bringák vannak, amikkel könnyedén körbe lehet tekerni a tavat (is). (...) Csak ajánlani tudjuk, remek program akár családdal is.” De azzal együtt, hogy tőlük a rajongók nem ezt szokták meg, a posztot sokan lájkolták, és a kommentek is pozitívak voltak. Persze az, hogy mi elfogadható, az előadón és közönségén, valamint a márkán múlik – a Csík Zenekar esetén mondjuk a Red Bull bizonyára nem férne bele, de fel sem merül. (Érdemes azért megjegyezni, hogy a zenekar honlapján van egy Beszélgessünk menüpont, ahol minden kérdésre válaszolnak.)

"Kulturáltan fogunk koncertezni" - további példák jó videókra

A Csángálló nemcsak hogy hozza a szokásos elemeket (például lemezfelvétel után hangulatos "így készült" videó), de sokszor viccesen meg is csavarja ezeket egy kicsit. Az ő locsolkodós videójuk például eszeveszett örömzenélés a metrón; koncertfelvezető szövegeik között pedig olyanok vannak, mint: "Ma kulturáltan fogunk koncertezni és bort kóstolni Szegeden :D”, vagy például: "Zenekari zendülés a zalai Zengőkertben. Üdvözlettel, Csángálló family! :D" Utóbbi így magában egyeseknek túl sok lehet, de szépen illeszkedik a kommunikációjukba.

A Cimbalibandhez hasonló a Söndörgő kommunikációja, több egyszerű tartalommal (pl. következő koncertek viszonylag szimpla megosztása), kevesebb csak a Facebookon megjelenő videóval stb. De ezek között vannak olyan (ön)ironikus tartalmak, mint például a „nagyon kemény” backstage-beli életről szóló videó.

Jó videóra példa még az amúgy nagyon ritkán posztoló Pengetős Trió láthatóan spontán felvétele. A Romengo is elég aktív e téren; ők is megosztottak próbán készült videót; egy fotózás kapcsán pedig megismerhettük Demeter bácsi kedvességét. A zenekar ezt üzente neki a Facebookon: "Tényleg komoly, amit leműveltünk".

"Több kutya, kevesebb tyúk" - nem kell a magamutogatás a személyességhez

Nem a videózás az egyetlen módja, hogy személyesebb legyen a tartalom: vannak pozitív példák arra, hogy a szokásos tárgyú posztokhoz írt szövegekben jelenik meg egyéni hangvétel, nézőpont. A Sebő együttes a például így kommentálta a varsói koncertjén készült fotókat: "Tessék megnézni, remek fotók, szépek vagyunk! :)"

A Góbé profilja leginkább a koncertek beharangozásáról, illetve az utánuk következő (persze pozitív) reflexiókról szól, de olyan személyesen, hogy posztjaikat visszaolvasva úgy érezhetjük, hogy követjük a zenekart, akármerre jár. Jó példa: "Sziasztok! Itt vagyunk Angliában és zuhog; és arra gondolunk, hogy július elsején, Agárdon, a forró napsütésben a Velencei tóban fogunk hűsölni..."

Több zenekar követi azt a gyakorlatot, hogy egyes – akár régebbi – dalokat oszt meg személyes(ebb) körítéssel. Van, hogy ez csak reflexió az időjárásra: a Buda Folk Band az Eső című dalhoz ezt írta: "Egész nap szemerkél... Illik hozzá! Hallgatni, hallgatni, hallgatni!" A Makám a Szerelem című dalt vezette fel így: "Észrevettétek, hogy elmúlt a tél? Tavasz lett, madárcsicsergés, és szerelem, szerelem, szerelem..." Az áprilisi hó a Kerekes Bandet egy karácsonyi videó újramegosztására ihlette.

Izgalmasabb volt, amikor a Meszecsinka egy régebbi dalt ezzel a szöveggel osztott meg: "A 2015-ben megjelent kislemez címadó dala egy kitalált nyelven szólal meg. Az évek során valahogy kialakult, és ahhoz tudom hasonlítani, amikor egy baba még nem tudja a szavakat, de mégis folyékonyan beszél és társalog az ő nyelvén. Jó visszatalálni ehhez a nyelvhez. Találd meg a tiedet!”

A Kerekes Band profilján sok a vicces videó, vicces kép stb., az utóbbi hónapok terméséből viszont kimagaslott egy korábbi számukhoz írt kommentár: "A Stúdiózás örömei I. A Lakodalom 64' keverésénél hangzott el eddigi legszofisztikáltabb hangmérnöki kérésünk: ’Több kutya, 1 perc 35-től kevesebb tyúk.’” – reméljük, tényleg sorozat lesz ebből. (Azt, hogy a Kerekes Band Facebook kommunikációja milyen sikeres, jól mutatja, hogy mikor egy faültetési akciójuk után megkérdezték, hogy "és TE mit tettél ma," hogy tisztább legyen a világ, sokan nemcsak lájkoltak, de válaszoltak is.)

Nagyon más hangvétel, de legalábbis elüt a szokásostól az – amúgy ritkán posztoló – Török Tilla stílusa: "Közel 10 ezer ember szívdobbanása hangolta egy rezgésre az energia teret, amelynek élményével megajándékoztak bennünket az Égiek!" – írta tavaly a Spirit of Tengri fesztiválról.

Kicsit más, de még a személyesség témaköre: a Zagyva Banda 15. születésnapjára készülve jegyzetsorozatot kezdett, személyes hangon bemutatva a jubileumi koncert közreműködőit. Sőt, ők egy igazán fontos kérdést is feltettek a közönségüknek:  "Szeretnénk felmérni, hogy milyen platformokon hallgattok népzenét, hogy ezeken a csatornákon is el tudjunk érni titeket". (Az egyik válaszlehetőség: "Átmásolom Mórickától, Móricka letölti nekem az "EnKórról'").

Ezek jó példák arra, hogy aki úgy érzi, hogy egyéniségéhez és/vagy zenéjéhez nem illik mondjuk az, hogy a telefon kamerájába beszéljen, az is személyesebbre szabhatná a kommunikációját – hiszen a dalokhoz, koncertekhez vagy a zenekar körüli emberekhez kapcsolódóan mindenkinek vannak megosztható történetei, gondolatai. Márpedig az általános zeneipari bölcsesség az emberek pontosan ilyesmire vágynak, legalábbis a közösségi oldalakon.

"Nem tudok könnyek nélkül nevetni" – ezt ne csináljuk

Hozzá kell tenni, hogy az előbbi példák némelyike kilóg az előadó általában személytelenebb, a kötelező fordulatokat hozó kommunikációjából; vagyis látszik a jó irány, csak nem konzekvensen. A legkiugróbb, legfurább ebből a szempontból talán Dina Pandzarisz profilja, ahol kb. havonta egyszer törik meg a szokott ügymenetet olyan nagyon különböző posztok, mint egy beszólás egy szórakozóhelynek (a kommentek között megismerjük az ő álláspontjukat), egy vicces gyerekes videó, vagy éppen egy költői eszmefuttatás arról, hogy "nem tudok könnyek nélkül nevetni".

Az sem jó, amit a Napra csinált: kitettek egy Michel Camilo-számot, hozzáírták, hogy "Szerintetek melyik Napra-dalt inspirálta ez a szerzemény? ;)" – ám a kérdést egyáltalán nem válaszolta meg. (Náluk is kilóg egyébként a meglehetősen gyér kommunikációból ez a poszt – bár az is igaz, hogy indiai turnéról ilyen fotókat közölni nem éppen szokásos). Ugyanígy Lajkó Félix oldalára is felkerült egy kérdés: "Félix már a holnapi élő adásra készül! A Virtuózok vendége lesz a Duna Televízión. Tippeket várunk, hogy vajon melyik dalt választotta a műsorhoz!  ;)" – és erre sem derült ki a válasz. (Két nap múlva kikerült a videó, de tudni kell, hogy nem biztos, hogy ez mindenkihez eljutott, akihez az eredeti kérdés. Legalább egy rövid választ megérdemelt volna, aki oda kommentelt.)

Akik teljesen a képükre formálják a Facebookot

A végére hagytunk két előadót, akiket tényleg nem érdemes követendő példaként mások elé állítani, annyira személyre szabott, amit a Facebookon csinálnak: Palya Beát és Szalóki Ágit. Ők rengeteg olyan témáról írnak, aminek semmi köze nincs zenei tevékenységükhöz – pontosabban de, hiszen pont az a lényeg, hogy olyan személyiségeket ismerhetünk meg, ha követjük őket a Facebookon, akik számára a zenélés ugyanarról a tőről fakad, mint egy gyerekkori történet elmesélése vagy akár egy közéleti állásfoglalás, vagyis nagyon is van közük egymáshoz.

Szalóki Ági bátrabban ír szűkebb értelemben vett politikai témákról: például Dr. Udvary János nőgyógyász ügyéről; vagy a vasárnapi boltzárról, így: "Szolidaritást vállalok azokkal a munkavállalókkal, most elsősorban a bolti, áruházi eladókkal, pénztárosokkal, raktárosokkal, akik vasárnaponként dolgozni kényszerültek az elmúlt években. Sokukat megkérdeztem, megkönnyítette-e az életüket a vasárnapi boltbezárás. Egyértelmű igennel válaszoltak nekem azok a nők, akiket megkérdeztem."

De ugyanígy ír arról, hogy kivel ismerkedett meg jógázás után; hogyan jutatott el hozzá 20 ezer forintot valaki, aki húsz éve drogosként meglopta; anyák napján azokról a nőkről, "akiket nem köszöntenek ma a gyerekeik"; május 1-én arról, hogy anyai dédszüleitől kezdve milyen munkákat végeztek a felmenői. Nőnapon pedig a következő posztot rakta ki: "NŐNAPRA - a menstruációról és a nők közösségéről".

Nagyon fontos, hogy a vitákba is beszáll, például amikor a Mindenki című filmről indított beszélgetést, akkor érdemben válaszolt a felvetésekre, de ez a „politikai” témájú posztoknál is így van – pedig tudjuk, micsoda ritkaság az ilyeneknél az érdemi párbeszéd.

Amikor Enyedi Ildikó filmjét, a Budapest Ritmo pályázatát,  Veiszer Alinda műsorát ajánlja, vagy egy olyan edzőteremről ír, ahol fogyatékkal élőkkel együtt lehet mozogni, akkor az nem „brand partnership”, hanem egy számára fontos film, műsor, ügy. (Valamiféle megegyezés legfeljebb ez utóbbi esetben lehetett.)

Szalóki Ági is feltesz néha élő videókat. A veronai buszbaleset halálos áldozatainak emlékére elénekelt egy siratóéneket, és ezt írta hozzá: "Halál, halál...Feldolgozni a felfoghatatlant...a zene is segít."

Palya Bea "hangját", amivel a Facebookon ír, mindenki ismeri, aki egyszer hallotta vagy olvasta őt; így aligha lehet meglepő bárkinek, hogy volt olyan posztja, amit így kezdett: "Ezen a héten puncitéma lesz itt." De akkor is rendkívül kitárulkozó nyelven ír, olyasmiket is megosztva a nyilvánossággal, amiket mások legközelebbi barátaikkal szoktak, amikor mondjuk a karácsony a téma. Egyébként arról is írt, hogy nála máshol vannak "az őszinteség, a ’még megosztható’ határai".

Inkább arra érdemes felfigyelni, hogy milyen gyakran kérdez, mégpedig valódi kérdéseket, nem (csak) azt, hogy "ott lesztek a koncerten?" Például: "Ti hogyan ajándékoztok? Saját készítésű vagy vásárolt?” "Szerelmesek! Ti hogyan találkoztatok egymással?” "Ti mitől függtök? (Ha függtök valamitől...)” De még amikor arról számol be, hogy közös számot készített Bruno Mars zenekarának zenei vezetőjével, akkor is megkérdezi, hogy milyen volt a koncert, mert nem tudott ott lenni.

De nem is a sok kérdés a meglepő, hanem hogy milyen sok válasz érkezik. Persze sokan lájkolják is az oldalát (48 ezernél többen), de ennél népszerűbb profilokon is ritka az ilyen aktivitás, főleg az olyan, ahol személyes történeteket osztanak meg, nem csak azt, hogy mennyire tetszik az új szám. Palya Bea pedig válaszolgat is: itt például a család – koncertek "csodálatos kétfelé szakadásáról" szóló poszt alatt "ezer köszönömöt" mondott egy kommentelőnek, aki apaként osztotta meg, ő hogyan küzd ezzel.