Ritmus és hang

be local, think global

Nem spóroltuk meg a munkát

beran_istvan_foto_vermes_tibor.jpg

Tíz nap múlva nyit a 36. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, ami évek óta a Budapesti Tavaszi Fesztivál állandó eseménye. A szervezők évről évre megpróbálják becsatornázni a programba a sokrétű szcéna minden területét és jellemzőit, reflektálnak a műfaj és a világ változásaira és ennek megfelelően keresik a megújulás és kortárs műfajok felé nyitás lehetőségeit. Törekvéseik nem minden esetben találnak egyöntetű szimpátiára a közösség körében.
Mindezekről beszélt a Táncház Egyesület egyik ügyvezetője, a Méta együttes egykori tagja, Berán István.

Mennyi rendszerszerűen működő táncház van Magyarországon?

Ez folyamatosan változó szám, nagyságrendileg 40-50 lehet, ami fixen működik. Naprakészen tartjuk a tanchaz.hu-n, a táncházak listáját, az egyik fontos vállalt feladatunk, hogy ezeket gyűjtjük és közreadjuk.

Milyen jellegűek ezek a táncházak? Valami koncepció mentén működnek, vagy általános táncházak?

Ezek klasszikus városi táncházak. Meg is különböztetjük egyébként a folk-kluboktól, ahol inkább a koncert dominál, vagy a folkkocsmáktól, amelyek valamilyen vendéglátóhelyhez kötöttek. Utóbbiak nem klasszikus táncházak, de ezeket is közzétesszük. Nem gondolom, hogy a klasszikus városi táncházak és a folkklubok, folkkocsmák között minőségi differencia lenne, vagy kevésbé kellene szeretnünk valamelyiket. A klasszikus városi táncházak tánctanítókkal, énektanítással, szabad tánccal működnek és gyakoriak a táncházhoz köthető köztes programok. De sokan vannak, akik a kötetlenebb szórakozási formákat kedvelik.

Te mikor kerültél be a Táncháztalálkozó szervezésébe?

A kezdetektől mindegyiken ott vagyok, először zenészként, majd később párhuzamosan szervezőként is, az utóbbi 15 évben már csak a rendezőség oldaláról. Tartalmilag nemigen szervezek vagy szerkesztek, a koordinációs háttérmunkát végzem közvetlen munkatársaimmal, Bede Judittal, Gősi Anettel és Hollókői Lajossal. A Táncház Egyesület úgy épül fel, hogy van egy öt tagú ügyvezetőség, amiben Kiss Ferenc, Szűcs Gábor, Havasréti Pál, Nagy Tímea és én veszünk részt. Az egyesület a munkaadóm, én vagyok a hivatalos képviselő, tiszteletbeli elnökünk pedig Timár Sándor.

A Táncháztalálkozó hátterét jelentő szervezeti konstrukció bonyolultnak tűnik, de egy jól működő és eléggé egyedülálló modell. A szervezést a népművészet területeit lefedő országos szervezetekkel, mint partnerekkel végezzük. Ezek a Martin György Néptáncszövetség, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A társszervezetek felelősséget vállalnak a saját programrészükért, az ő hátországukban is terjed az információ és a saját köreiket is mozgósítják a Táncháztalálkozó érdekében. Önállóan működnek, önállóan pályáznak, ahogyan mi, a Táncház Egyesület is. Így több forrásból tudunk gazdálkodni. Évente pályáznunk kell arra, hogy az Arénában állami eseménynapként tarthassuk a Táncháztalálkozót. Két-három napot kell megnyernünk a 20-25 napos állami keretből. Ezt a státuszt eddig – 2010 kivételével – minden évben megkaptuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy az állam minden költségünket állja, mivel az Aréna „összes termeit” használjuk, aminek vannak további költségei. Egyébként a Táncháztalálkozó időpontja több tényezőtől is függ. Figyelni kell arra, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválban bent legyünk, és pont abban az időszakban legyen szabad hétvége az Arénában is. Miután ’99-ben a BS leégett, volt 4-5 év nehéz átmeneti állapot. Voltunk a BNV területén a kőbányai vásárvárosban, vagy a SYMA csarnok elődjében és a Körcsarnokban osztottuk meg a programot. 2005 óta ismét a Táncháztalálkozóhoz méltó helyszínen, a Sportarénában tarthatjuk legfontosabb rendezvényünket.

Mennyire érvényes még a rendezvényre a Táncháztalálkozó elnevezés?

Igazság szerint ez öröklött név, és már nem fedi pontosan a program jellegét. Lehet, hogy szentségtörés, amit mondok, de ha nagyon belegondolunk, sok értelme nincsen. Mert mi az, hogy táncházak találkoznak? Mára a klasszikus értelemben vett táncház-klubok amúgy is visszaszorultak a fénykorhoz képest. Ennek persze megvan a maga természetes oka. Közben azonban, ezzel a folyamattal párhuzamosan 2011-ben a táncház módszer nagyon komoly elismerést kapott, hisz azóta az UNESCO által nyilvántartott, a szellemi kulturális örökség átörökítését szolgáló legjobb gyakorlatok listáján szerepel. Ezt nem csak úgy adták, hanem ehhez komoly szakmai pályázatot kellett összerakni, széles szakmai összefogással.

Az én olvasatomban az történt az elmúlt 40-45 év alatt, hogy maga a táncház módszer nagyon szétterjedt a magyar kulturális életben és úgy általában is a társadalomban. A hőskorban, ha valaki tájegységi zenét vagy népzenei folyamatokat akart hallani vagy arra akart táncolni, ilyeneket akart tanulni, azokat csak táncházban érhette el. Azóta felnőtt több generáció, zenészek és táncosok is, akik már ezen nevelkedtek. A táncház módszer megjelent a hivatásos együttesekben, és az amatőr együttesekben dolgozó koreográfusok is szinte kivétel nélkül táncházasok. A köznevelési és közoktatási területeken szintén széles körben elterjedt, ezzel sok embernek egzisztenciát biztosítva. Gondoljunk csak például a sok zeneiskolára, a rengeteg gyerek- és amatőr táncegyüttesre! Tehát a táncház módszer jelentősen áttevődött ezekre a területekre. Ma már, ha valakit egy kicsit is jobban megérint ez a dolog, akkor egy pillanat alatt táncegyüttesben, zeneiskolában vagy művészeti iskolában találja magát. A gazdag hagyományainkból táplálkozó népzene és néptánc rendkívül erősen beágyazódott már, tehát nem csak a táncház klubok jelentik a táncházat vagy a táncház módszert.

Gondolom mindezt igyekeztek bemutatni a találkozón?

Igen, erre szolgál az együttműködésünk a társszervezeteinkkel, akik ezeket a különböző szintű, akár életkorhoz is kötött tevékenységi formákat irányítják vagy összefogják. Például a „Tágasságot nekünk is…!” koncertprogramban a zeneiskolások mutatkoznak be, de fontos az Aprók Bálja is, amit az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szervez. A Muharay Szövetség és a Martin Szövetség gálaműsorai szintén kiemelkedő pontjai a Táncháztalálkozónak. A táncegyüttesek persze nem csak a gálákon jelennek meg, hanem a Táncháztalálkozó gerincét adó táncházakban, tánctanításokban is aktívan részt vesznek. Igyekszünk adatközlőket is meghívni, ami egyre nehezebb, mert vagy betegek, vagy öregek, vagy talán nem akkora egyéniségek, akikre nagyobb lélegzetű színpadi műsort lehet alapozni.

A vasárnapi esti gála jellege három éve megváltozott. Mi volt az oka?

A paradigmaváltás oka az volt, hogy a korábbi megoldások, amelyek a vasárnap esti eseményeken történtek, nem vonzottak már annyi embert. Vasárnap esti gála azóta van, amióta a Táncháztalálkozó létezik, hosszú ideig alapvetően folklór megközelítésű volt a programja. Ezeken a koncerteken a műfaj határain belül minden fontos együttes és előadó, számos hagyományőrző – a mi szóhasználatunkban adatközlő – fellépett. Sokáig működött is, de a nagy tömegű érdeklődés lassan alábbhagyott. Úgy gondoltuk, hogy sem a fellépőkkel, sem a közönséggel nem tehetjük meg, hogy a gyér érdeklődés miatt hangulattalan, érdektelenségbe fulladó műsorokat erőltessük.

A Budapest Arénában egészen mások a léptékek, mint egy néhány száz főt befogadó koncertteremben. Itt 5000 ember fér el a nagyszínpad előtt és a lelátókon, tehát, hogy sikeresnek lehessen nevezni egy koncertet, annak nagyjából ennyi embert kell behoznia vagy ott tartania. Ennél kevesebb ember egyszerűen eltűnik ebben a térben, ami a hangulat rovására megy. Négy évvel ezelőtt arra az elhatározásra jutottunk, hogy ebben a formában nem erőltetjük tovább a vasárnap esti eseményt. Ekkor kaptunk egy külső lökést az Aréna részéről. Olyan ötleteket vártak tőlünk, amik a Táncháztalálkozóra járók mellett más közönségrétegeket is képesek megszólítani. Ez erős dilemma. Nehezen lehet átvinni a táncházasok egy részén, hogy kilépjenek a megszokott keretekből. Ők úgy gondolják, hogy – szent tehénként kezelve a rendezvényt – ne változtassunk rajta, akkor sem, ha esetleg elpusztul. Számunkra ez komoly szakmai kihívás. Olyan közreműködőket kell találnunk, akik egyfelől bírnak olyan közönségvonzó erővel, hogy nagyobb létszámú közönség bejöjjön rá, másfelől megfeleljenek a Táncháztalálkozó eddig kialakult szellemiségének, ethoszának.

Működik az új irány?

Meggyőződésem, hogy működik, hiszen a Csík Zenekar is és Lajkó Félix műsora is abszolút odavaló volt, nagy sikert aratott. Aminek nagyon örülök, hogy a Táncháztalálkozó törzsközönsége is nagy számban ott maradt. Ha őket nem fogta volna ez meg, akkor a pluszban, csak az esti programra jegyet vásárló közönség magában nem produkált volna olyan impozáns létszámot és hangulatot. Kiderült, hogy azok a látogatók, akik amúgy is eljönnek a Táncháztalálkozóra, sokkal nyitottabbak annál, mint amit feltételeztünk, a legpozitívabb értelemben.  Ez számomra határozott visszaigazolása annak, hogy ez egy jó út.

Miért gondoltátok erről a közönségről, hogy nem lesz ilyen nyitott?

Nem titkolhatom, hogy a szakmán belülről volt és van egy erőteljes ellenérzés a váltással kapcsolatban. Ez a viszonylag kis réteg viszont elég hangos. Ezeket a véleményeket tulajdonképpen kivetítettük a teljes közönségre. Ebben tévedtünk, hála istennek. Természetesen mindezt nem titokban hajtottuk végre, egyeztettünk a pl. a kulturális tárcával, az NKA Kulturális Fesztiválok kollégiumával. A társszervezeteink is egyetértettek ezzel a váltással, ezzel az iránnyal. Továbbá – a támogatóinknak köszönhetően – nagy hangsúlyt fektetünk az esemény reklámozására. Az egész rendezvény a reklám tekintetében óriásit lépett előre. Korábban a Tavaszi Fesztiválon belül kaptunk egy felületet, megosztva a többi programmal. Most soha nem látott méretű reklámtevékenységet, média- és plakátkampányt folytat a Broadway Jegyiroda a Táncháztalálkozó érdekében, közvetlenül találkozunk a sajtóval és saját kommunikációs csatornáinkat is intenzíven működtetjük.

Természetesen nem gondolom azt, hogy ami a nagyközönség körében népszerű produkció, az feltétlenül jó is, de azt sem gondolom, hogy ami népszerű, az föltétlenül gagyi. Nem spóroltuk meg a munkát, hogy a Csík zenekartól és Lajkó Félixtől, idén Boban Markovićtól olyan programot kérjünk, ami a Táncháztalálkozóra való.
 

Az Aréna részéről mennyire voltak elégedettek az új programokkal?

Maximálisan, mert látják, hogy működik. Ezt az is bizonyítja, hogy már harmadik éve megy. Ez egy win-win játék, akkor van minden rendben, ha a szereplők – a fellépők, a közönség, a szervezők – egyaránt elégedettek. Sokan azt gondolják, itt egy kiárusítás történik, ezen mekkorát keresünk. Itt pont ennek a fordítottjáról van szó, a plusz bevételeket visszaforgatjuk a Táncháztalálkozó más műsorrészeibe. A Táncháztalálkozó egyik fő vonzerejét jelentő vásár résztvevői is sokkal elégedettebbek, pedig a korábbi években sokat panaszkodtak a vasárnap délutáni-esti forgalomra.

Boban Marković idei fellépése kapcsán élénk vita indult el a közösségi médiában. Mi a véleményed erről?

Nekem mindazok kedvesek, akik a legkülönbözőbb okokból eljönnek a Táncháztalálkozóra. Ha valaki azért jön, mert az eredetiséget keresi, szeretné átélni a magyar vagy bármilyen más identitását, az is rendben van, hiszen a táncházmozgalomra kezdetektől jellemző volt az interetnicitás. A személyes ízlésemmel, álláspontommal az nem fér össze, ha valaki a saját elképzelését igyekszik abszolutizálni, magyarul kirekesztő módon képzeli el a dolgokat. Annak nem a Táncháztalálkozó a legmegfelelőbb terep.

Tegnap olyanom volt, hogy elővettem a Cantata Profanát, ismét meghallgatni a művet, és ahogyan a felvételen Bartók saját szavaival mondja a librettót. Ez kifejezetten programzene Bartóktól, egy román kolinda szövegét választotta ki, saját maga végezte a műfordítást. Ebben hangzik el a „… csak tiszta forrásból” gondolat, amelyet oly sokan idéznek, bár szerintem nem föltétlenül Bartók mondanivalójának megfelelően. A darabot – amelyben egyébként semmilyen népzenei utalás nincsen – Bartók egy végül beteljesületlen sorozat első részeként komponálta, amellyel a Kárpát-medencei népek testvériségét, egymásra utaltságát kívánta fölmutatni. Kodály is magasra értékelte a szomszéd népek művészetét, zenéjét és kultúráját. Le is írta, hogy a sajátunkat nem érthetjük meg nélkülük. Szerintem ha valaki kirekesztő módon gondolkozik, ha a saját ízlését, álláspontját tartja egyedül elfogadhatónak, az szerintem egyáltalán nem érti sem Kodályt, sem Bartókot és talán a Kárpát-medencei népzenét sem.

Hogy fog kinézni a Boban Marković produkció?

Mi arról beszéltünk Bobannal, hogy a délszláv vidékek, a Balkán folklórjából merítsen. Ennek a gondolatnak az erősítése jegyében Básits Branka fog énekelni, Borbély Misi és Vizeli Balázs is közreműködik a produkcióban, de részt vesznek benne budapesti és Budapest környéki nemzetiségi táncegyüttesekből verbuvált táncosok is.

A három évvel ezelőtti váltás tette lehetővé – amire addig soha nem lett volna pénzünk –, hogy tavaly 12 táncegyüttes és egy hatalmas „fesztiválzenekar” közreműködésével színpadra vihettük az archaikus anyagra épülő Mezőségi Bált. Idén a Mindenki Tánca – Szatmár című produkciónk követi a Boban-koncertet. Tehát van egy viszonylag könnyedebb, pörgős koncert, tánccal fűszerezve, majd visszatérünk az archaikus magyar táncokhoz és ezzel adjuk át a terepet a Táncháztalálkozót záró össztáncnak, amelyhez a palatkai banda szolgáltatja majd a muzsikát. Ha valakinek az a baja a Boban-produkcióval, hogy szerbek, vagy hogy cigányok, azzal nem tudunk mit kezdeni. Ha viszont csak attól tart, hogy kommersz, jöjjön el, nézze meg, és nekem meggyőződésem, hogy pozitív csalódásban lesz része! Egyébként szerintem a Táncháztalálkozót egységében érdemes nézni, hiszen ez a vasárnap esti koncert mindössze 60 perc a hétvége összesen 90 órás programjából. Úgy gondolom, hogy akik most ágálnak a Boban-koncert miatt, azok nem élték át azokat a hullámvölgyeket, amit mi átéltünk az elmúlt években. Ha egy rendezvényt hagyunk az egyik végén korrodálódni, arra előbb-utóbb az egész rámegy. Nekünk az a célunk, hogy a Táncháztalálkozó közép és hosszú távon is fenn tudjon maradni. Egyébként nincs nagyon olyan rendezvény, ami ennyi ideje működne, s minden fesztivál életében eljön az az idő, amikor az a tartalom, ami 10-20 évvel ezelőtt jó volt, már nem elegendő.

Miért nem tud az autentikus népzenei szcéna kitermelni 3-5 évente 2-3 olyan produkciót, amelyekre elmegy egyébként 1000-1500 ember és jó eséllyel meg lehet hívni a Táncháztalálkozó záróeseményére is?

Először próbáljuk meg az autentikus népzene fogalmát kicsit körüljárni. Ha tudományos oldalról közelítjük meg a dolgot, akkor manapság egy városi zenész, amit játszik, az nem lehet népzene, az semmiképpen nem folklór. Máskülönben persze használjuk a népzene kifejezést, hisz köznapi értelemben meg kell különböztetni más zenéktől. Számomra nagyon érdekes a népzene és a világzene szembeállítása is.

Van értelme ennek a népzene kontra világzene diskurzusnak ?

A diskurzusnak mindenképpen van értelme. Tudomást kell venni azokról a kérdésekről és véleményekről, amik sok embert foglalkoztatnak. Az én saját, de persze mások által is osztott álláspontom a világzene-népzene összefüggésben az, hogy a világzene egy nemzetközi meghatározás, a nemzetközi zenei piac termelte ki, és ebben a környezetben értelmezhető igazán. Ez egy trendi fogalom, például az NKA-ban a Halmos Béla Program is a népzene és világzene fejlesztésére jött létre. Azt gondolom egyébként, ha valaki a meggyőződése szerinti legautentikusabb népzenét is játssza, ha kilép a nemzetközi porondra, akkor ott többnyire világzenészként tekintenek rá, függetlenül saját énképétől. Például a Muzsikás – a korábbi időszaka nagyszerű feldolgozásaival együtt – alapvetően Kárpát-medencei népzenét játszik, de ettől még kiérdemelte a World Music Expo (WOMEX) életműdíját. Szerintem a népzene és a világzene egymást kiegészítő, sok esetben egymást átfedő fogalmak. Az én megközelítésemben a világzene alapvetően könnyűzenei műfaj, nem tartozik bele sem az etno-jazz, sem a népzenét fölhasználó komolyzene. Az, hogy a magyar népzenei együttesek közül ki milyen szintű feldolgozást csinál, az nem világzenei kérdés.

Térjünk vissza az előző kérdéshez, mi az oka, hogy a szcéna nem tud kitermelni ilyen nagyságrendű produkciókat?

A Táncháztalálkozó vasárnap esti gálája szempontjából ez nem releváns kérdés, mert mi követő magatartást tanúsítunk. Ahhoz, hogy egy vasárnap esti koncertprogramot ráépítsünk egy produkcióra vagy egy zenekarra, annak túl kell lenni mondjuk 2-3 MÜPA méretű előadáson.  A jubileumi koncerteket nem számítom ide, mert azok egyszeri alkalmak.

Január elején megnéztem Bobanék Müpa-koncertjét. Az már eldőlt, hogy ők lesznek a Táncháztalálkozó extra vendégei, de kíváncsi voltam rájuk. A zenén kívül semmilyen más eszközt nem használtak, nem volt semmi csinnadratta, de két teltházat összehoztak. Nem ez a kizárólagos mérce, de ez engem megnyugtatott, mert láttam benne a potenciált. Másnap arról beszélgettünk Bobannal – az őket közvetítő Horváth Lacival, a martenicás Nagy Timivel és Vukovics Dusánékkal együtt – hogy a Táncháztalálkozóra odaillő alkalmi produkció jöjjön létre. Később Básits Branka, Vizeli Balázs és Borbély Misi is egyeztetett vele, a produkció részleteiről. 

Hogy ne kerüljem meg a kérdésedet, szerintem nagyon fontos az újdonság ereje. A műalkotás egyik fő ismérve az újszerűség. A szakma jó része még mindig „lefele ás”, nagyon helyesen, hisz már prímásra, szegre lebontva minden fel van gyűjtve. A táncházi zenélésben ez teljesen rendben is van. Az viszont koncerten szerintem nem elég, ha valaki a színpadon nagyon mélyen átéli, hogy ő valamelyik adatközlő felvételét vagy akár a személyes találkozás alapján megismert anyagát játssza el. Szerintem az érdeklődés megragadásához mindenképpen arra van szükség, hogy legyen valamilyen épkézláb tematika, művészi mondanivaló, az „itt és most” élményét nyújtó interpretáció. Nagyon nem könnyű feladat. Az, hogy valaki egy adott táncfolyamatot eljátszik akár a legpontosabb adathűséggel, az ma már nem feltétlenül érdekes. Azt lehet mondani, hogy ez a minimum. Ha azonban nincs ennél több közölni való, akkor abból ismeretterjesztő előadás lesz, amivel viszont a Sportarénát nem lehet megtölteni. Akit ez érdekel, az ma már számtalan helyen, felületen, kiadványban hozzájuthat, élményszerű minőségben. Van még egy másik akadály, amit keveseknek sikerül áttörni.

Mire gondolsz?

Ha valaki azon felháborodik, hogy Rúzsa Magdi székit énekel, a Söndörgő Tompos Kátyával lép fel, vagy Szalóki Ági Karády dalokat énekel, az teljesen érthetetlen számomra. Létezik a szemlélet, ami mindenkinek kijelöl egy dobozt, és ha abból kilép, akkor összedől a világ. Ezzel azért sem értek egyet, mert a mai kultúrafogyasztó közönséget nagyon sokféle hatás éri. Attól, hogy szeretem a népzenét, még sok más zenét ismerhetek és kedvelhetek. Nem a gagyi az irány, szó nincs erről, nem a mulatós az üdvözítő, hanem komoly művészi projektekben kellene gondolkozni. Az előbb említett, szerintem hibás, elitista szemlélet abban is megmutatkozik, amit úgy írnék le, hogy „ez a miénk, ezt nem engedjük, ezt nem adjuk!”. Ezzel szemben kifejezetten jónak és fontosnak tartom, ha nemcsak a „mieink” tesznek más irányokba kirándulásokat, hanem abból az irányból is jó szívvel befogadnánk a népzene felé közelítőket. A mai gondolkodók közül mindenkinek ajánlom figyelmébe Sebő Feri megnyilatkozásait ebben a témában.

Felmerült bennem, csak gondolatkísérlet szintjén – hangsúlyozom, nincs ilyen terv – mi lenne, ha meghívnánk az István, a királyt. Az is baj lenne? Amiben az egyetlen palatkai román halottkísérő kivételével minden más pop- és rockzene, s mégis tömegeknek jelentette a népzenével és néptánccal való találkozás első élményét…

Most nagyon durván minősítek, de vannak olyan emberek, akik a saját korlátoltságukra büszkék. Ez biztos, hogy nem visz előre. Én mindenkinek az ízlését tisztelem, becsülöm, de senki ne gondolja azt, hogy az övé az egyetlen és kizárólagos igazság és mindenkinek azt kell követni.  

Mindennek mi az oka?

Szerintem nem helyes, ha egyetlen adott pillanatot abszolútnak veszünk, és azt mondjuk, hogy ez az autentikus, ami előtte volt és ami utána történt, nem érvényes. A városi táncházmozgalom remek példa arra, hogy milyen úton-módon lehetséges a folklórban felhalmozódott kincseket értelmesen használni. Kialakult – nem mellesleg Martin György hatására – a közmegegyezés arra nézve, hogy a táncházi zenélésben milyen sajátosságokat emeljünk ki, miket hagyjunk el, miken változtassunk az „eredetihez” képest. Most akkor táncházban lehet-e tekerőn somogyi zenét játszani? – tettük fel a kérdést Olsvai Imrének. Persze hogy lehet, – nyugtatott meg bennünket –, mert a tekerő ugyanazt a funkciót tölti be, mint a duda, és fordítva. Létezik-e olyan tudományos felvételünk, amin vonószenekar cimbalommal és dudával játszik? Nincsen, de ugye senkinek nem okoz problémát erre táncolni? Nem, mert megszoktuk és teljesen folklór jellegű. Ha jól emlékszem, ’92-ben Balogh Kálmánnal és a Métával kint voltunk – első magyarországi zenekarként koncertet adni –  Széken. Mikor Kálmán elkezdte játszani szólóban, hogy „Be szépen szól a cimbalom...”, akkor ott szem nem maradt szárazon. És senki sem jött oda, hogy miféle stílustörés ez, a széki zenében márpedig nincs cimbalom! Természetesen a városi táncházakban, így a Táncháztalálkozó táncházas programjain is máig szigorúan követjük a kialakult játékstílust, még ha az nem is minden tekintetben „autentikus”.

Többször felmerült a böjti időszak és a Táncháztalálkozó egybeesésének kényes problémája is. Ezt hogy próbáljátok megoldani?

Néhányan azt mondják, hogy a hagyomány szerint kellene erre tekinteni. Ez egyrészt attól függ, hogy milyen vallásról beszélünk, másrészt, ha valaki böjtől, az szerintem a mai modern szekuralizált világban mindenkinek a magánügye. Ebben az időszakban nem állnak le a színházak, az éttermek, de konkrétan a táncházak se, a táncegyüttesek is próbálnak, szerepelnek. Igyekszünk elkerülni ezt az időszakot, mert nekünk sem kényelmes, mert azokra az emberekre is számítunk, akiknek ez esetleg nehézséget okoz. Idén szerencsénk van, de jövőre például olyan későn lesz húsvét, hogy – a Budapesti Tavaszi Fesztivállal együtt – pont böjtidőszakban lesz a Táncháztalálkozó. Az teljesen rendben van, hogy valakinek személy szerint nem fér össze a szokásaival, de azt túlzásnak tartom, ha azt olvasom, „hogyan merészeljük, mit képzelünk, hogy pont akkor van a Táncháztalálkozó!?”. Jellemző, hogy az idén is csípőből jöttek ilyen hozzászólások, anélkül, hogy ránéztek volna a naptárra. Annyit tudunk a felvetésekből figyelembe venni, amennyi a rendezvény veszélyeztetése nélkül lehetséges. Ha az a kérdés, hogy emiatt elmaradjon-e a Táncháztalálkozó, vagy megmaradjon-e a folytonosság, akkor nyilván az utóbbit fogjuk választani. Jóvátehetetlen károkat okozna, ha ez a több mint harminc éves folyamat megszakadna.

XXXVI. Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár részletes programja itt olvasható.

 

 

 

 

nka_csak_logo_cmyk.jpg






A cikk megjelenését az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr7312407437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő